Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Alexander Albon, Fernando Alonso, Max Verstappen, Lando Norris, F1Ajánló

Így áll a 2025-ös Forma-1-es mezőny: 10 hely már fix!

Az alábbi táblázatban szereplő versenyzőket biztosan látni fogjuk a Forma-1-ben 2025-ben is. Hogy kinek pontosan meddig is szól az aktuális szerződése, azt azonban nem tudni. A legtöbb esetben ugyanis csak azt közlik, hogy „multi year”, vagyis több évre szóló szerződés született, de hogy pontosan mennyi az annyi, azt nem. Lance Stroll helyzete a legegyszerűbb minden […]

2024. 05. 15.Tajthi Andrea
Alexander AlbonF1

Hivatalos: Alex Albon több évre hosszabbított a Williamsszel!

A Williams Racing a mai napon bejelentette, hogy Alexander Albon hosszú távra elkötelezte magát a csapatnál. A thai versenyző többéves szerződéshosszabbítást írt alá, amely a Forma-1-es szabályok új korszakába vezeti. Ez egyúttal azt is jelzi, hogy a 28 éves versenyző továbbra is bízik a csapatban. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor […]

2024. 05. 15.Tajthi Andrea
Daniel Ricciardo, Halo, f1F1

Pályázatot írt ki az FIA egy új F1-es Halo fejlesztésére, szállítására

Az FIA a tervek szerint a 2026-os a Forma-1-es szezontól autók Halo-ját, vagyis glóriáját egy új, „könnyűszerkezetes” változatra cserélné le. A gyártókat felkérték, hogy nyújtsanak be ajánlatot a Halo szállítására, amelyet az F1-es csapatok az új technikai szabályok 2026-os bevezetésekor használnak majd. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor 2026.07.22. 19:43 Leclerc […]

2024. 05. 15.Tajthi Andrea
Max Verstappen, formula eF1

Ez miattam van – így reagált Verstappen Kimi Antonelli helyzetére

Egy F1-es versenyen való elinduláshoz egy versenyzőnek összesen 40 pontot kell összegyűjtenie alacsonyabb szériákban elért eredményekkel ahhoz, hogy szuperlicencet kapjon. Ezt a rendszert 2016-ban vezették be. A Forma-1-et irányító testület, az FIA azt követően döntött a pontrendszer bevezetéséről, hogy Verstappen 17 évesen és 166 naposan debütált a Forma-1-ben a 2015-ös szezon elején. Ő az F3 […]

2024. 05. 15.Tajthi Andrea
APX GP, brad pitt, F1 moziF1

Olyan drága lett Hamilton és Brad Pitt F1-es filmje, hogy örüljenek, ha nullára kijönnek végül

A Brad Pitt főszereplésével és Lewis Hamilton társproduceri közreműködésével készülő, Forma-1-es témájú film gyártási költségei meghaladták az eredeti költségvetést. A projektnek most pénzügyi nyomással kell szembenéznie, mivel jelentős kasszasikerre van szüksége ahhoz, hogy a projekt nullszaldós legyen. A film, amelynek a pletykák szerint az ‘APX’ címet kapta (de hivatalosan egyelőre nincs címe), jelentős pénzügyi akadályokba […]

2024. 05. 14.Tajthi Andrea
Senna sorozat, Gabriel LeoneF1

Senna családja nem akarta engedni, hogy utolsó barátnője szerepeljen a sorozatban

Még be sem mutatták a Netflixen a Senna-sorozatot, amely Ayrton Senna pilóta életét mutatja be, de máris viták övezik. Ennek apropóját az április 30-án megjelent előzetes szolgáltatta, amelyben nem látható Adriane Galisteu, a versenyző utolsó a barátnője. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor 2026.07.22. 19:43 Leclerc vegyes elvárásokkal vág neki a […]

2024. 05. 14.Tajthi Andrea
Logan Sargeant, WilliamsF1

A Williams helyében te kire cserélnéd Sargeantet?

A legtöbben a Mercedes 2025-re Lewis Hamilton által megüresedő helyével vannak elfoglalva. Pedig van itt egy másik izgalmas hely is, mely akár már idén felszabadulhat. Ez pedig Logan Sargeant helye a Williamsnél. A pletykák szerint a Williams arra hajt, hogy még idén autóba ültesse Andrea Kimi Antonellit. Sőt a legvadabb feltételezések szerint ezt már a […]

2024. 05. 13.Tajthi Andrea
FerrariF1

Nagy neveket szerzett a Mercedestől a Ferrari

A Scuderia Ferrari HP a mai napon bejelentette, hogy két fontos személyt igazolt a Mercedestől, Loic Serra és Jerome d’Ambrosio személyében. Loic Serra a kaszni és teljesítménymérnöki részleg vezetője lesz és Enrico Cardile-nak jelent. Ezen kívül Maranellóban különböző területeket felügyel majd, többek között az aerodinamikai fejlesztést és a járműteljesítményt. Loic 1972-ben született Franciaországban, és Aix-en-Provence-ban […]

2024. 05. 13.Tajthi Andrea
Günther Steiner, HaasF1

Adok-kapok: Miután Steiner beperelte a Haast, a Haas meg őt perelte be

A Haas F1 Team és a korábbi csapatfőnökük, Günther Steiner közötti jogi huzavona egyre nagyobb méretet ölt. Korábban már kiderült, hogy Steiner beperelte korábbi munkaadóját, ki nem fizetett jutalékok miatt. Most azonban a Haas Automation, az F1-es csapat anyavállalata és szponzora ellenkeresetet nyújtott be Kaliforniában. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor 2026.07.22. […]

2024. 05. 13.Tajthi Andrea
Michael Schumacher, Rubens BarrichelloF1

Schumacheréket kifütyölték, Montoya jogosítványát bevonták

A Forma-1 tekintetében május 12. két okból érdekes. Ezen a napon történt a sportág egyik legemlékezetesebb csapatutasítása, valamint egy versenyő elvesztette jogosítványát. A két esetnek természetesen semmi köze egymáshoz. 2002-ben az Osztrák Nagydíjon történt az eset, azon a pályán, amit ma Red Bull Ringként ismerünk, akkor azonban még az A1 Ring nevet viselte. A Ferrari […]

2024. 05. 12.Tajthi Andrea
Theo Pourchaire, McLaren, IndyCarMinden más

A McLaren leigazolta a Sauber versenyzőjét a szezon hátralévő versenyeire

Théo Pourchaire az IndyCar hátralévő versenyeinek többségén David Malukas helyett fog rajthoz állni a McLaren színeiben, erősítette meg a csapat. A következő 13 futamból 12-n indul, de kihagyja a bajnokság csúcseseményét, a hónap végén megrendezésre kerülő Indianapolis 500-at. Ez is érdekelhet Óriási áttörést ért el Mick Schumacher az IndyCar-ban 2026.07.21. 17:06 Norris nem kertelt: őszintén […]

2024. 05. 12.Tajthi Andrea
Andrea Kimi AntonelliF1

Kimi Antonelli Schumacher „ellen” vezethet az F1-es ülésért

Andrea Kimi Antonelli a hírek szerint újabb esélyt kap arra, hogy lenyűgözze a Mercedest. Mick Schumacher lesz számára a mérce. Antonelli a jövő héten Silverstone-ban egy privát teszt keretében vezetheti majd a Mercedes 2022-es F1-es autóját. Erről az Auto Motor Und Sport számolt be. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor 2026.07.22. […]

2024. 05. 11.Tajthi Andrea