21 éves korában elhunyt a korábbi Formula 3-as versenyző

Tragikusan fiatalon hunyt el a Formula 3-ban is megforduló portugál versenyző, Zdenek Chovanec.
Chovanec 2004-ben született Venezuelában, cseh származású portugál család gyermekeként. Így hármas állampolgárnak mondhatta magát, de versenyzői karrierje során végig portugál színekben indult.
2018-ban kezdett el gokartozni, jóval később, mint az átlag versenyzők, de 2020-ban már feljebb léphetett a formula szériákba. Az olasz és az emirátusokbéli F4-ben indult, utóbbiban két dobogós helyet ért el. 2021-ben a cseh Charouz Racing System csapat színeiben a Formula 3-as idény utolsó három fordulóján állt rajthoz, majd egy évvel később további két versenyhétvégén kapott lehetőséget.
Pontot egyszer sem szerzett. 2022-ben a Boss GP-ben indult pár versenyen, 2023-ban pedig egy versenyen állt rajthoz az Ultimate Cup Series széria LMP3-as kategóriájában.
Azóta sehol sem versenyzett és a nyilvánosságban sem nagyon lehetett róla hallani.
Halálhírét édesanyja jelentette be, aki a tragédia okát nem hozta nyilvánosságra, csupán annyit, hogy a portugáliai Trofában hunyt el, még július 18-án, szombaton.
Nyugodjon békében!
Feeder Series mourns the loss of Zdeněk Chovanec, who passed away last Saturday at the age of 21.
We extend our deepest condolences to his family, friends, and all those who knew him.🕊️ pic.twitter.com/S54ZoxhRgK
— Feeder Series (@feeder_series) July 22, 2026