Kiderült, ki az autóversenyző, aki megerőszakolhatta Michael Schumacher ápolónőjét
Azonosították azt az autóversenyzőt, akit azzal vádolnak, hogy megerőszakolta a Forma-1-es legenda, Michael Schumacher ápolónőjét. Tegnap derült ki, hogy az ...
Azonosították azt az autóversenyzőt, akit azzal vádolnak, hogy megerőszakolta a Forma-1-es legenda, Michael Schumacher ápolónőjét. Tegnap derült ki, hogy az ...
Bár a bajnokavatás már korábban megtörtént, izgalmas hétvégét hozott a Formula 3 monzai hétvégéje, mely egyúttal a szezonzáró hétvégéjük is ...
Max Verstappen elmagyarázta, mi emlékezteti önmagára a fiatal Kimi Antonelliben. Az olasz pilóta egyetlen F2-es év után, az F3-at teljesen ...
A Forma-1-nek "nincs több helye” egy 12. istálló befogadására a paddockban – figyelmeztetett Stefano Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatója. Az új ...
Fernando Alonso karrierje a Forma-1-ben versenyzőként talán a végéhez közeledik, de ez nem jelenti azt, hogy a sportban való részvétele ...
Kiérdemelte a dicséretet Rafael Camara a bajnoki címe után. Ugyan az idei Formula 3-as kampány még nem ért véget, de ...
A Magyar Nagydíjon járt Nyck de Vries, ahol a Formula 2 és Formula 3 futamait nézte meg a helyszínről. Nyck ...
Gabriel Bortoleto lenyűgöző teljesítményt nyújtott a Magyar Nagydíjon, ahol a brazil pilóta Sauberével a hatodik helyen végzett. Fernando Alonso dicsérte ...
Bruno del Pinóval arról beszélgettünk, hogyan érez a hullámzó első F3-as szezonjáról, milyen a Hungaroring, és kinek szurkol a Forma-1-ben. ...
Az eső áztatta Hungaroring új bajnokot avatott. Leesett a várva várt eső a Formula-3-asok futama előtt, így vizes körülmények között ...
F1 pontverseny (Top5):
|
Versenyzők:
|
|
|
1. Oscar Piastri
|
346
|
|
2. Lando Norris
|
332
|
|
3. Max Verstappen
|
306
|
|
4. George Russell
|
252
|
|
5. Charles Leclerc
|
192
|
|
Csapatok:
|
|
|
1. McLaren
|
678
|
|
2. Mercedes
|
341
|
|
3. Ferrari
|
334
|
|
4. Red Bull
|
331
|
|
5. Williams
|
111
|
| Frissítve: 2025.10.20. 11:30 |
Gumifüst, lóerők és szuper hangulat Budapest szívében – ez volt a 2025-ös Red Bull Showrun! A Puskás Aréna mellett Forma-1-es...
A Mexikóvárosi Nagydíj minden évben különleges helyszín. Az Autódromo Hermanos Rodríguez nemcsak a sebességről szól, hanem az atmoszféráról is. De...