Megható vallomás a tragédiáról: Így vette át a Lotus vezetését Emerson Fittipaldi!

1970-ben Brazíliának még nem volt sikeres Forma-1-es pilótája, de egy 23 éves, Emerson Fittipaldi nevű versenyző kezdett feltűnést kelteni.

Miután hazájában megnyerte a Formula Vee bajnokságot, Európába költözött, ahol Formula Ford-versenyeket nyert és Formula 3-as bajnok lett. Fittipaldi a Lotus színeiben már a Formula 2-ben is sikereket ért el.

A fiatal pilótát a szezon felénél a csapatfőnök, Colin Chapman elindította a Forma-1-ben: három futamon a régi specifikációjú Lotus 49-essel versenyzett az állandó pilótái, Jochen Rindt és John Miles mellett, majd az 1970-es Olasz Nagydíjra átültették az új Lotus 72-esbe.

Fittipaldi azon a hétvégén végül nem versenyzett Monzában, mivel csapattársa és a bajnokság éllovasa, Rindt halálos balesetet szenvedett az időmérő edzésen. A 79 éves pilóta az Autosportnak adott interjúban, válaszolt az olvasók kérdéseire is:

„Még együtt reggeliztünk. Meghívott, és mondta, hogy lépjek a helyére a Formula 2-ben. Elfogadtam, kezet fogtunk, pár órával később meghalt.”

Rindt halála után megüresedett a helye a Team Lotus csapatánál, Fittipaldi lett a háromszoros konstruktőri világbajnok csapat vezető pilótája, amire így emlékszik:

„Igen fiatal voltam. Amikor Colin felhívott, annyit mondtam neki: ‘Arra számítottam, hogy Jochen után egy tapasztalt pilótát választ a Lotus első számú pilótájának’. Erre ő így felelt: ‘Emerson, te leszel az első számú versenyzőnk’. Erre én: ‘Colin, nekem nincs elég tapasztalatom’. Ő pedig ennyit reagált: ‘100%-ban támogatni fogunk’.”

„Ezután mindig igyekeztem jól teljesíteni, hogy olyan eredményeket érjek el, amilyeneket az istálló elvárt. De hatalmas felelősséget éreztem, oly fiatalon – Jochen Rindt helyébe lépve, aki fantasztikus pilóta volt. Valóban megkaptam Colin támogatását a teljes csapattól. De úgy érzem, amikor egy olyan alakulat vezetője vagy, amilyen a Lotus volt, hatalmas teher nehezedett rám.”

„Üdv a nyomás világában! Maximális szinten. Mentálisan mindig képes voltam pozitív módon kezelni a nyomást. Ennek köszönhetően pedig jól teljesítettem, és egy fantasztikus csapat állt mögöttem.”

Fittipaldi valóban remekelt: már a következő futamon, Watkins Glenben megszerezte első győzelmét – ezzel biztosítva a Lotus negyedik világbajnoki címét, míg Rindt posztumusz megkapta a versenyzők bajnoki címét. Fittipaldi a norfolki bázisú csapatnál töltött ideje rendkívül eredményes volt: 42 rajtból kilenc győzelmet aratott, és 1972-ben domináns teljesítményt nyújtott.

A brazil „zseninek” nevezte Colin Chapmant, de elárulta, hogy a Lotus alapítóját mennyire megrázta a csapat ikonikus versenyzője, a kétszeres világbajnok Jim Clark 1968-as halálos balesete – majd Rindté is:

„Az emberek nem fogják fel, mennyit szenvedett minden egyes elvesztett pilótája miatt. Egy nap, 1972 végén, miután megnyertük a bajnokságot, Londonban ünnepséget tartottunk különböző támogatókkal; odajött hozzám, a szemembe nézett, és azt mondta: ‘Emerson, nem akarok túl közel kerülni hozzád, mert attól tartok, egy nap elveszíthetlek’. Ez pedig jól mutatja, mennyire szenvedett ettől.”

„Úgy értem, neki a legrosszabb biztosan Jimmy Clark esete volt. Jimmy olyan volt Colinnak, mintha a fia lenne. Elképesztő kapcsolat volt közöttük. És Colin nagyon szenvedett emiatt. Az emberek nem veszik észre, de ez egy igazán emberi kapcsolat volt. Pont, mint amikor megnyertem a Brit Nagydíjat Brands Hatchben, 1972-ben. Úgy ölelt meg, annyira energetikusan a karjaival, oly boldog volt, tudod. Fantasztikus ember volt. Kívülről nézve mindenki azt hitte, hogy nagyon rideg volt, és nem törődött a versenyzőkkel. Pedig pont az ellentéte volt.”

Több mint fél évszázaddal később Fittipaldi komolyan kiváltságosnak érzi magát, hogy még életben van – ahogyan azt elmondta, miközben az F1-es autók elrobogtak Bakuban:

„Nagyon nehéz időszak volt, mert rengeteg barátomat és kollégámat vesztettem el. Három éve Spa-ban találkoztam Jacky Ickx-szel. Odajött hozzám, megölelt, és azt mondta: ‘Emerson, mi túlélők vagyunk’. Erre annyit mondtam: ‘Igen, hála Istennek, hogy itt vagyunk’.”