Részecskegyorsítás és elfeledett versenypálya – Holy Cube Rally 5. nap

Rendkívül izgalmas programot tartogatott az 5. nap, a Holy Cube Rally legexkluzívabb helyére jutottunk be.

Zürichben a jól sikerült csapatépítő után magunknak elegendő pihenőt hagyva továbbra is ragyogó napsütésben indultunk útnak, délelőtt 10 óra környékén. Eddig kiváló időnk volt, még a hegyek között sem fáztunk napközben.

Míg a koránkelők a bázeli művészeti látványosságokat tekintették meg (mint pl. Vitra Campus), addig mi egyből a nap egyik végállomása felé vettük az irányt.

A Hello Wood csapata ugyanis elintézte hogy csak nekünk, záróra után is megnyissák a CERN kapuit, egy exkluzív tárlatvezetésre.

Útközben megejtettük a következő autósportos helyszínünket: a legendás, ma már alig-alig felismerhető egykori Bremgarten versenypályát, Bern közelében. Egészen az 1930-as évektől rendezték itt a Svájci Nagydíjat, beleértve a Forma-1 első szezonjában is, egészen 1955-ig, amikor is a Le Mans-i katasztrófa miatt az egész országban betiltották a motorsportot, így Svájcnak azóta sem volt magasabb rendű versenypályája.

Rengeteg átépítés zajlott a területen, ma már autópálya szeli át az egykori vonalvezetést, így nem volt könnyű ráakadni a nyomokra.

A pálya egyik felét benőtte az erdő, ami már akkor is kiemelten veszélyessé tette a versenyzést. Az autópálya és város közötti szakasz pedig ipari parkok szabdalják szét. A “célgörbe” vonala most is jól járható autóval is, de az erdei részhez csak a helyi biciklisták és futók férnek hozzá.

Továbbindulva elkapott minket az eső, az Opelünk végre nedves körülmények között is kipróbáltatta magát. Meg sem kottyant neki, így időben érkeztünk a CERN-hez.

Itt dolgozó honfitársaink záróra után tartottak nekünk előadást, és vezettek minket át az épületegyüttes bugyrain. A CERN első, már nyugalmazott gyorsítójánál interaktív bemutató keretében ismerhettük meg az intézmény történetét (is). Aktív gyorsítóhoz – mint egy anekdota alapján megtudtuk – már csak nagyon ritkán visznek civil embert, amióta egy vicces kedvű turista egy sörösüveget a csőbe rakott. A tudósokkal beszélni és hallani a beszámolójukat igazán életreszóló élmény volt.

Azért csak egyik végállomás volt a CERN (és egyben a túra legnyugatibb pontja), mert a mai, kettéosztott szakasz különlegessége azt ezt követő éjszakai autókázás volt, átkelve az Alpokon, Olaszország felé.

A csapat nagy része az Aosta-völgyben szállt meg, mi azonban hamarabb bedobtuk a törölközőt, és kicsit hamarabb fejeztük be a napot. Közben a Genfi-tó déli partján bónuszként egy újabb, előre be nem tervezett országot is érintettünk, Franciaország révén, ami már a hetedik volt az utunk során.

Mi így végül közel 360 km-et tudtunk le, és a svájci Aigle városkában szálltunk meg.

Ugyan a korai befejezés miatt hátrányból indulunk holnap, legalább (remélhetőleg) jobb fényviszonyok között csodálhatjuk majd meg az Alpok csúcsait. Reggel az Astránkba pattanva elkezdjük az utunkat Magyarország felé, de addig még számos kaland, kihívás és látnivaló vár még rank a következő négy napban.

A korábbi napok beszámolói itt olvashatóak: 1.nap, 2.nap, 3.nap, 4.nap