Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Gabriele Minì, AlpineF3

F3: Két Alpine-versenyző diadalmaskodott Monacóban!

Az ART Grand Prix versenyzője, Nikola Tsolov megszerezte első győzelmét a Formula 3-ban, amikor megnyerte monacói sprintfutamot. Az MP Motorsport versenyzője, Tim Tramnitz a második helyen végzett, míg a harmadik helyen Tsolov csapattársa, Laurens van Hoepen végzett. Ez is érdekelhet 21 éves korában elhunyt a korábbi Formula 3-as versenyző 2026.07.22. 21:55 Egyre jobban fokozódik a […]

2024. 05. 27.Tajthi Andrea
Ayrton Senna F1, könyvF1

Forma-1-es könyvajánlók kicsiknek, gyereknapra!

Némileg rendhagyó könyvajánlóval jelentkezem most. Gyereknap alkalmából olyan Forma-1 (és egyéb) témájú könyveket mutatok most, melyek kimondottan kisgyerekek számára készültek. Talán hallottatok már Maria Isabel Sánchez Vegara „Little people, Big dreams” könyvsorozatáról, melynek példányai egy-egy világhírű ember életét mutatja be röviden, kisgyerekek számára is érthető formában. Színészek, zenészek, feltalálók, sportolók, de még Diana hercegnő is […]

2024. 05. 26.Tajthi Andrea
Dr. Helmut Marko, Red Bull Racing tanácsadóF1

Marko a versenyző anyjával üzent: kirúgja, ha az nem engedelmeskedik

A korábbi F1-es versenyző, Karl Wendlinger elárulta, hogy annak idején Helmut Marko egy telefonbeszélgetés során fenyegette meg őt azzal, hogy kirúgja. A Red Bull tanácsadója híres a keménykezű módszereiről, ezt pedig Wendlinger is megtapasztalta. Ráadásul az esetnek az anyukája is részese volt. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor 2026.07.22. 19:43 Leclerc […]

2024. 05. 25.Tajthi Andrea
Sebastian Vettel, Mike Krack, Britta RoeskeF1

Vettel ismét beszélt a visszavonulásáról, és hogy visszatérne-e: Még mindig fáj

Sebastian Vettel Imolában bevallotta, hogy az, hogy versenyhelyszínen volt, meghozta a kedvét ahhoz, hogy egy „versenyképes autóban” visszatérjen a Forma-1-be. De aztán elhessegette ezeket a gondolatokat. Vettel négyszeres világbajnokként 2022 végén vonult vissza az F1-ből. Imolában azonban újra a volán mögé ült, hogy Ayrton Senna és Roland Ratzenberger halálának 30. évfordulóján Senna McLaren MP4/8-asát vezesse. Ez […]

2024. 05. 25.Tajthi Andrea
Charles LeclercF1

Leclerc az élen hazai közönség előtt

A Monacói Nagydíj második szabadedzésén Max Verstappen dobott először egy mért kört. Majd Charles Leclerc vette át a vezetést. 8 perc telt csak el, mire Logan Sargeant már megcsókolta a falat. De szerencséjére nem volt vészes az eset. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor 2026.07.22. 19:43 Leclerc vegyes elvárásokkal vág neki […]

2024. 05. 24.Tajthi Andrea
Charles Leclerc, F1F1

Kiderült, mik az F1-esek kedvenc filmjei, és mit kéne Leclerc lába közé tenni

A Cannes-i Filmfesztivál hete van, ami közel van Monacóhoz és több F1-es versenyző el is látogatott oda. Ennek apropóján a csütörtöki sajtótájékoztatón, Monacóban, arról kérdezték Esteban Ocont, Yuki Tsunodát, George Russellt, Max Verstappent, Alexander Albont és Charles Leclerc-t, hogy mi a kedvenc filmjük. „Igen, hétfőn Cannes-ban voltam” – felelt Ocon a brazil Car Magazine tudósítójának kérdésére. […]

2024. 05. 24.Tajthi Andrea
Charles Leclerc, F1Ajánló

5 Forma-1-es versenyző, aki drámai módon nem tudott (még) hazai versenyt nyerni

Minden Forma-1-be kerülő versenyző álma, hogy futamot, majd esetleg világbajnoki címet nyerjen. Ezen kívül pedig kétségkívül mind szeretnének legalább egyetlenegyszer saját hazai versenyükön nyerni, hogy hazai közönség előtt állhassanak a dobogó csúcsára. Ez azonban nem mindenkinek adatik meg. Olyannyira, hogy vannak olyan versenyzők, akik bár nyertek futamokat, a hazai versenyük valahogy mindig pechesen alakult. Mostanság […]

2024. 05. 24.Tajthi Andrea
Valtteri BottasF1

Bottas egyre közelebb van hozzá, hogy visszatérjen a kezdetekhez!

Nem esélytelen Valtteri Bottas 2025-ben visszatérjen ahhoz a csapathoz, mellyel 2013-ban debütált: a Williamshez. A Speedcafe és a VSabladet című finn kiadvány szerint Bottast erősen összefüggésbe hozták a Williamshez való váltással. Úgy gondolják, hogy ő lehet majd Alexander Albon csapattársa. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor 2026.07.22. 19:43 Leclerc vegyes elvárásokkal […]

2024. 05. 23.Tajthi Andrea
Aleix EspargaroMoto

Friss bejelentés: Aleix Espargaró visszavonul!

A MotoGP mezőnyének legidősebb versenyzője, a hamarosan 35. életévét betöltő Aleix Espargaró ma délután sajtótájékoztatót tartott. Az Aprilia gyári versenyzője ennek keretében robbantotta a hírt, mi szerint visszavonul a MotoGP-ből. Ez is érdekelhet A MotoGP nem mondott le Magyarországról – lehet jövője a magyar futamnak 2026.07.21. 19:31 Alonso a Hondánál, de egyelőre nincs meg az […]

2024. 05. 23.Tajthi Andrea
Helmut Marko, Max Verstappen, Christian Horner, Sergio PérezF1

Ron Dennis átérzi Horner helyzetét, és Brüsszel is szóba jött

Ron Dennis, a McLaren egykori ügyvezetője és csapatfőnöke úgy véli, hogy mindenki a Red Bull bukását akarja látni. Max Verstappen és a Red Bull olyannyira dominált a tavalyi szezonban, hogy a csapat egy kivételével minden nagydíjat megnyert. Elképesztő sikereik ellenére azonban a csapaton belül megromlott a jó hangulat. Február óta amikor a csapatfőnök Horner ellen […]

2024. 05. 23.Tajthi Andrea
Pepe Marti, F2F2

Megérkezett az F2 és az F3 2025-ös versenynaptára is!

A Formula 2 és a Formula 3 is bejelentette a 2025-ös versenynaptárát. Az F2 ismét 14 versenyhétvégén vesz majd részt a a Forma-1 mellett, míg az F3 tíz hétvégén csatlakozik hozzájuk. Mindkét bajnokság március 14-16. között az ausztráliai Melbourne-ben kezdi meg a szezont. Ez is érdekelhet 21 éves korában elhunyt a korábbi Formula 3-as versenyző […]

2024. 05. 23.Tajthi Andrea
Female F1F1

Az új F1-es költségplafonnal a friss szülők szívhatják meg!

Az új F1-es Concorde-megállapodás kialakítása kapcsán megkezdődtek a tárgyalások arról, hogy a költségplafon hogyan alakuljon. A jelenlegi egyezmény 135 millió dolláros limitet tartalmaz 2026-ig. Ezidáig, a Red Bull korábbi túllépésén kívül nem okozott különösebb problémát a költségvetési sapka alkalmazása. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor 2026.07.22. 19:43 Leclerc vegyes elvárásokkal vág […]

2024. 05. 22.Tajthi Andrea