Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Charles Leclerc, FerrariF1

Zuhanórepülésben a Ferrari Kanadában, egyelőre tanácstalanok

Charles Leclerc és Carlos Sainz csalódottan magyarázta a Ferrari siralmas teljesítményét a Kanadai Nagydíj kvalifikációja után. A legutóbbi monacói győzelem után a Ferrari magabiztosan érkezett Montrealba, de a reményteli hangulat a kvalifikáción szertefoszlott és tanácstalanságba csapott át. Ez is érdekelhet Leclerc kutyája a Red Bull garázsánál intézte el a dolgát – Reagált a csapat is […]

2024. 06. 09.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Verstappen megúszta a büntetést Kanadában

Max Verstappen elkerülte a büntetést a Kanadai Nagydíjra, pedig a stewardok a kvalifikáció után vizsgálták őt. Verstappent azután idézték be, hogy állítólag megsértette a sportszabályzat 34.8-as cikkelyét és a versenyigazgatói versenykiírást. Ez is érdekelhet Norris a leggyorsabb a Hungaroringen: Idén először nem Mercedes-versenyző szerzett pole-t 2026.07.25. 17:04 Ugyan szenved a Haas, Bearman továbbra is hisz […]

2024. 06. 09.Tajthi Andrea
Lance StrollF1

Stroll arra célozgat, hogy ő van olyan jó, mint Alonso

Lance Strollt elégedettséggel tölti el a Fernando Alonso mellett mutatott idei, javuló teljesítménye. Miután a 2021/22-es szezonban jól szerepelt a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel mellett, Stroll 2023-ban pályafutása talán legnehezebb szezonját élte át. Ez is érdekelhet Norris a leggyorsabb a Hungaroringen: Idén először nem Mercedes-versenyző szerzett pole-t 2026.07.25. 17:04 Ugyan szenved a Haas, Bearman továbbra […]

2024. 06. 08.Tajthi Andrea
Carlos SainzF1

Sainz kiröhögte a róla szóló legfrissebb híreket

Carlos Sainz bevallotta, hogy elnevette magát azon hírek láttán, melyek szerint a 2025-ös Forma-1-es szezontól a Williams versenyzője lesz. A Ferrari már az idei szezon kezdete előtt bejelentette, hogy 2025-re leigazolta Lewis Hamiltont. Ennek értelmében pedig Carlos Sainznak az év végeztével távoznia kell a csapattól. Ez is érdekelhet Ugyan szenved a Haas, Bearman továbbra is […]

2024. 06. 08.Tajthi Andrea
Valtteri Bottas, Lewis HamiltonF1

Hamilton nincs elragadtatva a 2026-os autóktól és szabályoktól

Lewis Hamilton aggódik, hogy a Forma-1-es autók túl lassúk lesznek, amikor az új technikai szabályok életbe lépnek. A 2026-ban életbe lépő szabályok megváltoztatják az autók kinézetét és működését is. Ez is érdekelhet Hamilton bukta az első sort: rajtbüntetést kapott a Magyar Nagydíjra! 2026.07.25. 18:54 Ugyan szenved a Haas, Bearman továbbra is hisz magában 2026.07.25. 15:59 […]

2024. 06. 07.Tajthi Andrea
carlos sainz, ferrariF1

Sainz leszerződött egy csapathoz, de nem tudni melyikhez!

Carlos Sainz a hírek szerint szerződést kötött egy Forma-1-es csapattal, így jövőre is a Forma-1-ben maradhat, miután a Ferraritól távoznia kell. A spanyol The Objective beszámolója szerint a szerződést egy madridi ügyvédi iroda írta alá és ellenőrizte, a bejelentésre pedig még a hónap végi Spanyol Nagydíj előtt sor kerülhet. Azonban az nem egyértelmű, hogy melyik […]

2024. 06. 06.Tajthi Andrea
Theo Pourchaire, McLaren, IndyCarMinden más

A McLaren versenyzője halálos fenyegetést kapott, a csapatok ezt nem tűrik

A Formula 2 regnáló bajnoka, Théo Pourchaire idén az IndyCarban versenyez a McLarennel. A detroiti verseny után azonban gyalázkodás tárgyává vált, és még életveszélyes fenyegetést is kapott. Az újraindítást követő 3-as kanyarban a 20 éves versenyző összeért Agustín Canapino autójával. Az ok az volt, hogy a Pourchaire, mint a legtöbben, a gumihőrméséklette küzdött. Ez is érdekelhet […]

2024. 06. 06.Tajthi Andrea
F1 2026 FIAF1

Ilyenek lesznek a Forma-1-es autók 2026-tól!

Az FIA bemutatta, hogy a 2026-os Technikai Szabályzatnak megfelelően, várhatóan milyenek lesznek a Forma-1-es autók! A tervezett szabályváltozásokat a sportág történetének egyik legnagyobb változásaként jellemezték. A legfontosabb lépés az új motorok bevezetése, amelyekben jelentősebb szerepet kap az elektromos energia, de az aerodinamikai szabályok is módosulnak. Ennek megfelelően az autók megjelenése is módosulni fog. Ez is […]

2024. 06. 06.Tajthi Andrea
Michael Schumacher, F1F1

Scumachertől, Räikkönenen át Prostig: Ők a leggazdagabb F1-esek

A Forma-1 a sport mivolta mellett óriási üzlet is. Bár ez az elmúlt években új méreteket ölt, azért korábban is igaz volt rá, hogy luxus közeg. A Forma-1-es versenyzőknek sem kell persze szűkölködniük, az élversenyzők pedig kifejezetten gazdagnak is mondhatják magukat. Ez is érdekelhet Hamilton bukta az első sort: rajtbüntetést kapott a Magyar Nagydíjra! 2026.07.25. […]

2024. 06. 06.Tajthi Andrea
Charles Leclerc, FerrariF1

Vasseur nem fél Hamilton és Leclerc rivalizálásától, sőt várja

A Ferrari elintézte az év átigazolását és 2025-re leigazolta Charles Leclerc mellé a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont. Erre már februárban fény derült. Ezzel a csapat arra számít, hogy új, sikeresebb korszakot nyithatnak jövőre. Korábban Leclerc arra pályázott, hogy ő legyen a Ferrari elsőszámú versenyzője, de Hamilton mellett ez aligha lesz így. Maximum egyenlőek lehetnek, de aligha […]

2024. 06. 05.Tajthi Andrea
Mario AndrettiF1

Andretti: Mintha egy golyó hasított volna a szívembe

Mario Andretti megerősítette, hogy az Andretti Global továbbra is határozottan törekszik arra, hogy 2026-ban csatlakozzon a Forma-1 mezőnyéhez. Annak ellenére is, hogy konfliktusba keveredtek a Liberty Media vezérigazgatójával, Greg Maffei-jel. Ennek a vitának pedig nagy határa lehet, hiszen a sport növekedni szeretne Észak-Amerikában. Az autósportban nagy múltú amerikai csapat bevonásával és annak a General Motorszal […]

2024. 06. 05.Tajthi Andrea
Ollie Bearman, FerrariF1

Úgy néz ki, hogy a Ferrari egy újabb kiváló üzletet kötött

A hírek szerint a Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur közel áll ahhoz, hogy egy újabb bomba üzletet kössön. A Ferrari az elmúlt hetekben több kulcsfontosságú embert is elcsent a Mercedestől, köztük Loic Serrát és Jerome d’Ambrosiót. Ráadásul a Red Bulltól az év végén távozó tervezőt, Adrian Newey-t is kapcsolatba hozták az olasz csapattal. Ez is érdekelhet […]

2024. 06. 05.Tajthi Andrea