Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Lewis HamiltonF1

Hamilton megmentette a britek becsületét, közel 3 év nyeretlenség után!

Bár a rajtnál még három brit állt az élen, végül Russell kiesett, Norris pedig „csak” harmadik lett. Hamilton azonban hosszú idő után újra nyert! A Forma-1-es Brit Nagydíj borús, de száraz időjárási körülmények között kezdődött. A rajt sorrend a britekkel kezdődött, George Russell, Lewis Hamilton és Lando Norris sorrendben. Őket Max Verstappen, Oscar Piastri és […]

2024. 07. 07.Tajthi Andrea
Isack HadjarF2

F2: Hadjar nyerte a főversenyt és vezeti a pontversenyt!

Miután szombaton Andrea Kimi Antonelli nyerte az F2-es sprintversenyt, vasárnap Isack Hadjar a pole pozíciót a főversenyen győzelemre váltotta a Campos Racing számára. A rajtnál elvesztett helyeket visszaszerezte, és átvette a vezetést a bajnokságban. Hadjar kerekei elpörögtek a rajtnál, ez lehetővé tette, hogy az ART Grand Prix versenyzője, Victor Martins átvegye a vezetést, míg Oliver […]

2024. 07. 07.Tajthi Andrea
Red Bull, Arvid LindbladF3

F3: Arvid Lindblad mindkét hazai versenyét megnyerte a hétvégén

A PREMA Racing versenyzője, Arvid Lindblad fantasztikus teljesítményt nyújtva győzött a silverstone-i sprintversenyen, megszerezve ezzel a harmadik Formula-3-as győzelmét. Lindblad számára remekül indult a verseny, mivel a PREMA versenyzője az 1-es kanyarban a pole pozícióból induló Leónnal és Zagazetával folytatott hármas csatából győztesen jött ki és átvette a vezetést. Ez is érdekelhet 21 éves korában […]

2024. 07. 07.Tajthi Andrea
Oliver Ollie BearmanF1

Édességek és állatok, avagy ismerd meg Oliver Bearmant!

A jelenleg F2-es versenyző, Oliver Bearman egy verseny erejéig már debütált a Forma-1-ben. Jövőre azonban főállású F1-es versenyző lesz, köszönhetően annak, hogy a napokban bejelentették, hogy a Haas csapat leigazolta őt a következő szezontól kezdve. A most 19 éves versenyző 2021-ben ADAC Formula 4 és olasz Formula 4 bajnok lett, év végén pedig a Ferrari […]

2024. 07. 07.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Lewis Hamilton mesét mond! Szép álmokat, gyerekek!

Lewis Hamilton részt vett egy igazán kedves projektben, és felolvasott egy mesét a gyerekeknek, a CBeebies YouTube csatorna számára. A CBeebies a BBC 6 év alatti gyerekeknek szóló digitális gyerektévécsatornája. A csatornának van egy olyan „rovata”, melyben hírességes olvasnak fel est mesét, melyeknek rendre van üzenetük is. Például, hogy ne csúfolódjanak, hogy nyugodtam álmodozzanak, és […]

2024. 07. 06.Tajthi Andrea
George Russell, Brit Nagydíj, F1F1

Russell vezetésével taroltak a britek a Brit Nagydíj kvalifikációján is

A Forma-1-es Brit Nagydíj kvalifikációján még vizes volt az aszfalt, így intermediate gumikon kezdték meg a Q1-et a versenyzők. 9 perccel az első szakasz leintése előtt érkeztek meg az első slick gumik, Charles Leclerc és Valtteri Bottas jóvoltából, miközben az élen – még köztes esőgumikkal – Lewis Hamilton állt. Hamar követte mindenki a slickes példát. […]

2024. 07. 06.Tajthi Andrea
Esteban OconF1

Ocon lesz Bearman csapattársa a Haasnál?!

Esteban Ocon jövőre is a F1-es mezőny tagja lesz, és a Haas csapatnál, Oliver Bearman csapattársaként folytatja majd a karrierjét – tudta meg a RacingNews365. Az már ismert volt, hogy a francia versenyző az idei szezon végén távozik az Alpine-tól. A RacingNews365 azonban úgy értesült hogy már megvan a 2025-ös helye – a Haasnál. Információik szerint a […]

2024. 07. 06.Tajthi Andrea
Andrea Kimi AntonelliF2

Kimi Antonelli végre megszerezte első F2-es győzelmét!

Andrea Kimi Antonelli, az F1-es Mercedes csapat pártfogoltja megszerezte legelső Formula 2-es győzelmét Silverstone-ban. A 21 körös, esős, piros zászlóval megszakított, kiesésekkel és safety car fázisokkal tarkított, fordított rajtrácsos sprintversenyen a fiatal olasz versenyző rajt-cél győzelmet aratott, miközben mögötte a többiek ádáz küzdelmet folytattak. Ez is érdekelhet Alonso megszólalt a jövőjéről: Nem az Aston Martin újításai […]

2024. 07. 06.Tajthi Andrea
George Russell, Brit Nagydíj, F1F1

Brit top 3 az F1-es Brit Nagydíj harmadik szabadedzésén!

A Brit Nagydíj szombatján az F3-as sprintversenyt eltörölték esőzés miatt. Még az F1-es mezőny harmadik szabadedzésére is vizes körülmények uralkodtak, így a mezőny intermediate gumikon hajtott pályára. Max Verstappen is csúszkált, meg is forgott, de pályán maradt. Nem úgy Pierre Gasly! Még 10 perc sem telt el, mikor a francia a kavicságyba csúszott, mire piros […]

2024. 07. 06.Tajthi Andrea
Marc MárquezF1

Ha Hamilton MotoGP csapatot vesz, akkor Márquez F1-est! Bár pénze az nincs…

A napokban felröppent a hír, miszerint Lewis Hamilton érdeklődését felkeltette a MotoGP, és megvásárolná a Gresini csapatot. Ha egy olyan név, mint Hamilton, megvásárolna egy MotoGP-csapatot, az pozitív lendületet adna bajnokságnak. Ezt Jorge Martín is elismerte a csütörtöki, sachsenringi sajtótájékoztatón. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor 2026.07.22. 19:43 Leclerc vegyes elvárásokkal […]

2024. 07. 05.Tajthi Andrea
Lando NorrisF1

Az eső kicsit korábban vetett véget az FP2-nek, amit Norris nyert

A Brit Nagydíj második szabadedzésén is borús idő várta az F1-es mezőnyt. 5 percet sem kellett várni, hogy a Ferrarik, Mercedesek, McLarenek és a Red Bullok pályára képjenek és elfoglalják az eredményjelző elő helyeit. Ekkor Max Verstappen állt az élen egy 1:27.831-s idővel. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor 2026.07.22. 19:43 […]

2024. 07. 05.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Nem sikerült elérni, hogy Hamilton Verstappen ellen beszéljen!

Lewis Hamilton nem ért egyet a McLaren csapatfőnökével, Andrea Stellával. Utóbbi úgy fogalmazott, hogy Max Verstappen és Lando Norris Osztrák Nagydíjon a győzelemért folytatott csatája, mely ütközéssel végződött, annak a következménye volt, hogy mikor 2021-ben a bajnoki címért folyó küzdelemben Hamiltonnal ütközött, nem kapott komolyabb büntetést. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb […]

2024. 07. 05.Tajthi Andrea