Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Adrian Newey, Christian Horner, David CoulthardF1

Kiderült, ki dumálta rá Newey-t, hogy a McLarentől a Red Bullhoz igazoljon!

A tervezőmérnök Adrian Newey 2006 februárjában, a Red Bull Racing második szezonja előtt csatlakozott az energiaitalos csapathoz. Akkor még senki nem sejtette, hogy milyen sikereket érnek majd el együtt. Newey az évek során hat konstruktőri és hét versenyzői bajnoki címhez segítette a Red Bullt. Azonban a 2024-es szezon az utolsó amelyet a 65 éves szakember a Red […]

2024. 08. 21.Tajthi Andrea
Mick SchumacherF1

Mick Schumacher: „Szeretem, mert ez volt az, amit apámmal megosztottam”

Akárcsak hétszeres világbajnok édeapja, Michael Schumacher, Mick is szívesen tölti szabadidejét ejtőernyőzéssel. Épp édesapja miatt. „Szeretek ejtőernyőzni” – árulta el a 25 éves versenyző az Autosportnak. Ez is érdekelhet Ugyan szenved a Haas, Bearman továbbra is hisz magában 2026.07.25. 15:59 Holnap jelenthetik be Sepang idei visszatérését a F1-be! 2026.07.25. 12:15 „Szeretem, mert ez volt az, […]

2024. 08. 21.Tajthi Andrea
George RussellF1

Kimi Antonelli szerződése veszélybe sodorhatja Russell karrierjét

Andrea Kimi Antonelli a pletykák szerint már aláírta szerződését a Mercedeshez. Ez pedig nem biztos, hogy túl jó hír George Russell számára. A Formu1a.uno szerint ráaádul több évre szóló kontraktus született. Ez is érdekelhet Antonelli is büntetést kapott, de 5 helyett megúszta három rajthellyel 2026.07.25. 19:41 Norris a leggyorsabb a Hungaroringen: Idén először nem Mercedes-versenyző […]

2024. 08. 21.Tajthi Andrea
McLarenAutó

Mint amit összehánytak: Gyalázat, aminek ez a McLaren áldozata lett

Gazdag fiatalok egyik legfőbb „státusszimbólumai” a drágábbnál drágább luxusautók. Megesik, hogy a gazdagság azt is eredményezi, hogy nem értékelik, jelen esetben az autójukat. A legtöbb autórajongó valószínűleg kitér a hitéből, hogy mit műveltek az alábbi McLarennel a fiatalok, némi röhögés kíséretében. A videón egy McLaren 720S látható, és már ott dühítő lehet a videó, hogy […]

2024. 08. 20.Tajthi Andrea
F1 Holland Nagydíj, Zandvoort, 2023F1

Új versenyhét, új F1-es kvíz: Hány kérdésre tudod a választ?

Hétvégén újra Forma-1: a Holland Nagydíjjal, Zandvoortban folytatódik a 2024-es szezon. Ennek megfelelően itt az ideje egy újabb F1-es kvíznek is, mely értelemszerűen a holland versennyel és versenyzőkkel kapcsolatos. Te hány kérdésre találod el a választ? Ha van kedved, oszd meg velünk az eredményed Facebookon, Threadsen vagy X-en! Ez is érdekelhet Ugyan szenved a Haas, Bearman továbbra is […]

2024. 08. 20.Tajthi Andrea
Sebastian VettelF1

Vettel hihetetlenül jó ember, ami nagyon dühítette az Aston Martin vezetőit

Az Aston Martin korábbi kommunikációs vezetője nyíltan beszélt arról, hogy Sebastian Vettel hogyan „irritálta” a csapat vezető munkatársait F1-es versenyzőként töltött utolsó évében. Vettel a 2022-es szezon végén visszavonult a Forma-1-től, és az Aston Martin korábbi kommunikációs vezetője, Matt Bishop elárulta, hogy a négyszeres F1-es világbajnok szókimondó nézetei mennyire irritálták a silverstone-i székhelyű csapat felső […]

2024. 08. 20.Tajthi Andrea
F1, Kevin Magnussen, Sergio PérezF1

4 F1-es versenyző, akik veszélyben vannak! Így állnak a büntetőpontok!

A Forma-1 nyári szünete után érdemes egy pillantást vetni a pontverseny állásán túl a büntetőpontok aktuális számára is. A Forma-1 szabályai szerint a versenyzők különféle vétségekért nem csupán időbüntetést kaphatnak az adott versenyen, hanem büntetőpontokkal is zankcionálhatják őket. Az a versenyző, aki egy 12 hónapos időintervallum alatt 12 büntetőpontot gyűjt, egy futamra szóló eltiltást kap, […]

2024. 08. 20.Tajthi Andrea
APX GP, F1F1

Brad Pitt F1-es filmje kenterbe veri majd a Drive to Survive-ot is

A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali úgy véli, hogy a készülő F1-es filmnek, amelyben Brad Pitt a főszereplő, hatalmas kereskedelmi hatása lesz, és túlszárnyalja majd a Netflix „Drive to Survive” című népszerű sorozatának sikerét. Az Apple Originals filmje – amelynek címe egyszerűen „F1” és amelyet Joseph Kosinski rendez, és Jerry Bruckheimer a producere – tavaly óta […]

2024. 08. 19.Tajthi Andrea
Abbi Pulling (F1 Academy) és Zinedine ZidaneF1 Academy

Hétvégén visszatér az F1 Academy is, így áll a lányok pontversenye!

A Forma-1-es mezőny visszatér a versenyzéshez a hétvégén. Velük együtt pedig az F1 Academy lányai is rajthoz állnak a Holland Nagydíj hétvégéjén. A női bajnokság 2024-es szezonja 7 versenyhétvégéből, így 14 futamból áll. Jelenleg még nincsenek féltávnál, mivel 3 versenyhétvégén vannak túl. Ez is érdekelhet F1 pontverseny: Antonelli növelte előnyét, Hamilton a második – ismét […]

2024. 08. 19.Tajthi Andrea
F1 influenszerF1

A Forma-1 hadjáratot indított az influenszerek ellen?

Akik követnek F1-es tartalomgyártókat a közösségi oldalakon, leginkább TikTokon, azoknak feltűnhetett, hogy többen közülük a közelmúltban megváltoztatták a felhasználónevüket. Egészen pontosan eltüntették belőle az „F1”-et. Nem igazán beszéltek ennek az okáról, azonban kezd világossá válni az ok. Úgy tudni, hogy a Forma-1 felszólította azokat a tartvalomgyártókat, akik monetzálják porfiljukat, tartalmaikat, hogy távolítsák el a nevükből […]

2024. 08. 19.Tajthi Andrea
Nico HülkenbergF1

Hülkenberg: Én előbb kellettem, és ez mindent elmond

Nico Hülkenberg már 217 nagydíjon rajtolt el a Forma-1-ben, de még soha nem nyert futamot, sőt még csak dobogóra sem állt egyszer sem. A németnek ilyenformán nem túl pozitív az F1-es mérlege, de ő nem aggódik emiatt túlságosan. Ez is érdekelhet Ugyan szenved a Haas, Bearman továbbra is hisz magában 2026.07.25. 15:59 Holnap jelenthetik be […]

2024. 08. 18.Tajthi Andrea