Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Oscar PiastriF1

Oscar Piastri anyukája zseniális szöveggel utasította vissza a csapatfőnök ajánlatát

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown kedves meghívást intézett Nicole Piastrihoz, az ausztrál újonc, Oscar Piastri édesanyjához, miután a 22 éves versenyző szombaton megszerezte a második rajthelyet a vasárnapi versenyre. Korábban már beszámoltunk róla, hogy Piastri anyukája igazi közönségkedvenc az X-en (korábban Twitter), mert nagyon jópofa posztokkal szokta kommentálni az eseményeket. Most is hasonlóan tett. Ez is […]

2023. 09. 24.Tajthi Andrea
Pierre GaslyF1

„Mi a ****? Te most viccelsz velem” – Gasly kiakadt a csapatutasítás miatt

Pierre Gasly még épp a legjobb tízben fejezte be a Japán Nagydíjat, de nem örült annak, hogy az Alpine késői csapatutasítás keretében azt mondta neki, hogy a célba érkezésig adja át pozícióját honfitársának és csapattársának, Esteban Oconnak. Gasly a 12. helyről vágott neki a futamnak, Ocon pedig két hellyel hátrébbról indult. Ez is érdekelhet Ugyan szenved […]

2023. 09. 24.Tajthi Andrea
Sergio PérezF1

4 büntetőpontot szórtak még ki Pérez számára a Japán Nagydíjon

Sergio Pérezt az ág is húzza idén, ez pedig csak tovább fokozódott a Japán Nagydíjon. A verseny során többször is kapott időbüntetést, ki is esett, de ezen felül még 2×2 büntetőpontot is kapott. Ez is érdekelhet Ugyan szenved a Haas, Bearman továbbra is hisz magában 2026.07.25. 15:59 Holnap jelenthetik be Sepang idei visszatérését a F1-be! […]

2023. 09. 24.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Lando Norris, Oscar Piastri, Christian Horner, F1F1

F1-es örömmámor: bajnoki cím, első dobogó és első dupla dobogó 2 év után

A Forma-1-es Japán Nagydíj dobogósai egytől egyig nagyon boldogok lehetnek, hiszen mind komoly eredményt ünnepelhettek. Bár Sergio Pérez kiesett, Max Verstappen győzelmével a Red Bull már elegendő pontot gyűjtött ahhoz, hogy idén már beérhetetlenek legyenek. Így bebiztosították magukat, nem hivatalosan* már megszerezte a Red Bull a 2023-as konstruktőri világbajnoki címet, ami a csapat 6. világbajnoki címe. […]

2023. 09. 24.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Egyszer volt Budán kutyavásár: Japánban ismét Verstappen nyert!

A szingapúri fiaskó után a Red Bull ismét erőre kapott – legalábbis Verstappen alatt -, és újabb győzelmet aratott. Az 53 körös Japán Nagydíj rajtját Max Verstappen várhatta a pole-ból, míg mellőle a McLaren újonca, Oscar Piastri indulhatott. A második sort a másik McLarennel Lando Norris, valamint az egyik Ferrarival Charles Leclerc foglalta el. Őket […]

2023. 09. 24.Tajthi Andrea
Daniel RicciardoF1

Lawsonnak köszönhetően az AlphaTauri nem sürgeti Ricciardo visszatérését

Az AlphaTauri szimulátorán végzett teszt fogja eldönteni, mikor térhet vissza Daniel Ricciardo a kézműtétje után a Forma-1-es mezőnybe. Az ausztrál pár hete nem versenyez, miután a Holland Nagydíj második szabadedzésén egy baleset következtében eltörte a kezét. Miután megműtötték a törött kézközépcsontját, most keze rehabilitációján dolgozik. Addig Liam Lawson helyettesíti. Ez is érdekelhet Ugyan szenved a Haas, […]

2023. 09. 23.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Lando NorrisF1

Norris nem bánná, ha Verstappen és Piastri Prost és Senna módjára ütközne vasárnap

Lando Norris szerint az egyetlen esélye a győzelemre a Japán Nagydíjon az lenne, ha a rajtrácson előtte az első és második helyről induló Max Verstappen és Oscar Piastri Ayrton Senna és Alain Prost módjára ütközne össze. Norris a harmadik helyre kvalifikálta magát Szuzukában. Mindössze 0,035 másodperccel maradt el a mclarenes csapattársától, Piastritól. Ez is érdekelhet […]

2023. 09. 23.Tajthi Andrea
Emerson FittipaldiF1

Káosz a végeredmény körül: Fittipaldi távozott a dobogó csúcsáról

1973. szeptember 23-án Peter Revson győzelmét a Mosport Parkban rendezett Kanadai Nagydíjon teljes zűrzavar övezte. A leintés után több mint tíz percig tartott, mire hivatalosan is eredményt hirdettek, majd óvások sorozata következett, mire azt megerősítették. A megérkező eső miatt a verseny közben szükséges volt kereket cserélni. Ez okozott némi kavarodást. Egyesek Howden Ganley-t „tették” ezt […]

2023. 09. 23.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Nincs új a felkelő nap alatt: Verstappen a pole-ban Japánban

Szerencsésnek mondhatja magát a Forma-1-es mezőny, mivel az időmérő edzés is szárak körülmények között zajlott Japánban. Lance Stroll és Liam Lawson léptek elsőként pályára a Q1-ben, majd jött Max Verstappen az első referenciaidővel: 1:29.878-cal. Ez is érdekelhet Norris a leggyorsabb a Hungaroringen: Idén először nem Mercedes-versenyző szerzett pole-t 2026.07.25. 17:04 Ugyan szenved a Haas, Bearman […]

2023. 09. 23.Tajthi Andrea
f1F1

Csókra aktiválódó, ultramodern trófeékat kapnak az F1 dobogósai Japánban!

A Forma-1 első három helyezettje a Japán Nagydíjon innovatív „csókolj meg” trófeát kap majd. A verseny névadó szponzora, a Lenovo azzal az ötlettel állt elő, hogy egy kis modern technológiát csempészne az F1-es trófeákba, és a világhírű amerikai Pininfarina dizájnstúdiót bízta meg az elkészítésével. Ez is érdekelhet Ugyan szenved a Haas, Bearman továbbra is hisz […]

2023. 09. 23.Tajthi Andrea
Liam Lawson, Yuki Tsunoda,, AlphaTauriF1

Az AlphaTauri kissé átverősen jelentette be 2024-es versenyzőit!

Az Alpha Tauri Japánban bejelentette 2024-es F1-es versenyzőit. Azonban ezt olyan módon tette a közösségi oldalakon, hogy kicsit mindenkit megtréfáljon. „Következetesek maradunk 2024-ben 👊 Örömmel jelentjük be, hogy Yuki, Daniel és Liam jövőre is a csapatban maradnak.” – közölték, azonban nem emelték ki, hogy milyen leosztásban. A közönség így máris viccelődni kezdett, hogy netán három […]

2023. 09. 23.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Hamilton és Ocon együtt tértek vissza gyerekkorukba – VIDEÓVAL

Lewis Hamilton a Japán Nagydíj hétvégéjén a bokszutcában felelevenítette gyermekkori szenvedélyét a távirányítós (RC) autók iránt, mindezt F1-es versenyzőtársával, Esteban Oconnal. A hétszeres világbajnok korábban gyakran beszélt az RC-autók iránti szeretetéről. Hamilton 1992-ben, 7 évesen a brit televízió ‘Blue Peter’ című műsorában szerepelt, ahol egy RC versenyen vett részt és ő végzett az élen. Ez is […]

2023. 09. 22.Tajthi Andrea