Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Max Verstappen, Red BullF1

Verstappen új edzővel dolgozik, de nem szeret edzeni

Max Verstappen számára „szokatlanul” új szezon kezdődik. Amellett, hogy nyilvánvalóan új autót kap, pár szokatlan dologgal is szembe kell néznie. Egyrészt bármennyire is tagadják, a csapatfőnök Christian Horner körül kerekedett botrány bizonyosan hatással van a csapat hangulatára. Ez is érdekelhet Leclerc kutyája a Red Bull garázsánál intézte el a dolgát – Reagált a csapat is […]

2024. 02. 17.Tajthi Andrea
christian horner, ferrariF1

Horner megszólalt a kompromittáló ügye kapcsán – a családja mellette áll

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, hogy felesége, Geri Halliwell 100%-ban mellette áll az ellene folyó vizsgálat során. Az 50 éves Hornert egy kollégája „nem megfelelő viselkedéssel” vádolja, amit ő tagad. A vádak és a kivizsgálás ellenére a „vádlott” jelen volt a Red Bull 2024-es autójának bemutatóján. Ez is érdekelhet Leclerc kutyája a […]

2024. 02. 17.Tajthi Andrea
Las Vegas, F1F1

Még sehol sem volt a Liberty Media, mikor már felmerült a Las Vegas-i F1-es verseny ötlete

Las Vegas legelőször 1981-ben és 1982-ben rendezett Forma-1-es versenyt, nappal, a a Caesar’s Palace parkolójában. Nem volt nagy siker. Ez után tavaly, 2023-ban debütált újra Vegas az F1-ben, immáron éjjeli neonos pompájában, hatalmas felhajtással. Ez is érdekelhet Ugyan szenved a Haas, Bearman továbbra is hisz magában 2026.07.25. 15:59 Holnap jelenthetik be Sepang idei visszatérését a F1-be! […]

2024. 02. 17.Tajthi Andrea
Lewis Hamilton, fiaF1

Így nyilatkozott 24 éve az akkor 15 éves Lewis Hamilton

Te hány éves voltál 2000-ben? Lewis Hamilton 15. Még csak álmodozott a Forma-1-ről, de azt nagyon határozottan tette. Honfitársa, Jenson Button abban az évben debütált az F1-ben, a Williamsnél, 20 évesen. Ez pedig inspirálóan hatott az ifjú Hamiltonra. Ez is érdekelhet Hamilton bukta az első sort: rajtbüntetést kapott a Magyar Nagydíjra! 2026.07.25. 18:54 Ugyan szenved […]

2024. 02. 17.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Red BullF1

Verstappen és Pérez is reagált Horner kínos ügyére

A Red Bull Racing versenyzői, Max Verstappen és Sergio Pérez reagáltak Christian Horner csapatfőnök állítólagos „nem megfelelő viselkedésével” kapcsolatos ügyére. Horner jelen volt a csapat csütörtöki bemutatóján, hogy lerántsa a leplet idei versenygépükről, az RB20-asról. Ez is érdekelhet Leclerc kutyája a Red Bull garázsánál intézte el a dolgát – Reagált a csapat is 2026.07.25. 17:58 […]

2024. 02. 16.Tajthi Andrea
Pierre GaslyF1

Gasly: „Van bármi, ami fair a Forma-1-ben?”

Pierre Gasly nemrég elmondta véleményét arról, hogy a Ferrari megválik jövőre Carlos Sainztól, hogy helyet csináljanak Lewis Hamiltonnak. A francia Gasly a motorsport.comnak beszélt a Forma-1 korrektségéről, leginkább Hamilton átigazolása kapcsán. Ez is érdekelhet Ugyan szenved a Haas, Bearman továbbra is hisz magában 2026.07.25. 15:59 Gasly és Colapinto a Corvin Palace-ban: Képek az Alpine budapesti […]

2024. 02. 16.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Lewis HamiltonF1

Hamilton átigazolása jobb, mint a Netflix, és Verstappen reakciója is kiderült

A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko elárulta, hogyan reagált Max Verstappen arra a hírre, hogy Lewis Hamilton jövőre a Ferrarihoz igazol. A 39 éves hétszeres világbajnok 2025-re elhagyja el a Mercedest, amely csapattal hat bajnoki címet nyert a Forma-1-ben. Ez is érdekelhet Hamilton bukta az első sort: rajtbüntetést kapott a Magyar Nagydíjra! 2026.07.25. 18:54 […]

2024. 02. 15.Tajthi Andrea
Mercedes-AMG F1 W15F1

Vajon megvétózzák-e az ellenfelek a Mercedes első szárnyát?

A Mercedes tegnap mutatta be 2024-es versenygépét, a W15-öst, majd rögtön pályára is küldték egy shakedown keretében. A közönség pedig érdeklődve szemlélte az autó első szárnyának kialakítását. A szárny két elemből áll, és újszerű megközelítése a szabályok adta lehetőségek kihasználására. De hogy a konstrukció megfelel-e az FIA további vizsgálatainak, vagy ellenáll-e más csapatok panaszainak, azt […]

2024. 02. 15.Tajthi Andrea
Graham Hill, F1F1

Máig rejtély, hogy tényleg Graham Hill inspirálta-e a rajzfilmkaraktert

Ma van a néhai Graham Hill születésének 95. évfordulója. A kétszeres világbajnok mindössze 46 éves volt, mikor életét vesztette. Később fia, Damon is világbajnok lett, 1996-ban. Születésnapja alkalmából azonban most nem az életrajzát emlegetjük fel, hanem egy érdekességgel szolgálunk vele kapcsolatban. Ez is érdekelhet Ugyan szenved a Haas, Bearman továbbra is hisz magában 2026.07.25. 15:59 […]

2024. 02. 15.Tajthi Andrea
Valtteri BottasF1

Bottas kiborította a finneket: Függőséget okozó termékhez adta a nevét

A finn élelmiszerboltokban 77 VB Edition nevű nikotinos termékek jelentek meg. A nikotinos tasakokat tartalmazó tégelyek fedelén Bottas sziluettje látható. Az Ilta-Sanomat a helsinki pályaudvar egyik K-Marketjében találta, ahol annyira új terméknek számítottak, hogy szó szerint ki kellett őket ásni a pult alól. Ez is érdekelhet Ugyan szenved a Haas, Bearman továbbra is hisz magában […]

2024. 02. 14.Tajthi Andrea
Charles Leclerc, Carlos Sainz, FerrariF1

Hiába mutatkozott be az új Ferrari, senkit nem az érdekel

Kedden a Ferrari 2024-es versenygépe is bemutatkozott. Bár a csapat bizonyára azt szeretné most, ha idei autójukról szólnának a hírek, nem igazán sikerül elterelni a figyelmet Lewis Hamilton 2025-re történt leigazolásáról. A csapatfőnököt, Frederic Vasseurt arról kérdezték, mennyire volt nehéz közölni Carlos Sainzcal, hogy jövőre Hamilton érkezik a helyére. Ez is érdekelhet Hamilton bukta az […]

2024. 02. 14.Tajthi Andrea
Carola Martinez, Sergio Pérez, Geri Horner, Max Verstappen, Kelly Piquet, Christian Horner, red bullF1

Valentin-nap alkalmából bemutatjuk az F1-es barátnőket!

Ha már Valentin-nap van, akkor régi jól bevett szokásunk szerint a reggelt egy kis romantikával kezdjük. Legalábbis olyan értelemben, hogy bemutatjuk nektek a Forma-1-es mezőny tagjainak barátnőit, feleségeit. A 2024-es mezőnyben 3 versenyző van, aki már házas: Sergio Pérez, Nico Hülkenberg és Kevin Magnussen. Ezzel együtt azok is ők, akik már édesapák. Továbbá Max Verstappen […]

2024. 02. 14.Tajthi Andrea