Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Christian HornerF1

Újabb F1-es csapat kapcsán merült fel Christian Horner neve

A nyár folyamán a Red Bull Racing váratlanul menesztette annak 20 éves történetének első és addig egyetlen csapatfőnökét, Christian Hornert. Azonban simán benne van a pakliban, hogy a jövőben látjuk majd még Hornert a paddockban. Horner elvesztette a Red Bull thaiföldi tulajdonosainak támogatását, ami végül a munkájának elvesztéséhez vezetett. A feszültség azonban már korábban is […]

2025. 09. 08.Tajthi Andrea
F2 Monza: Browning, Duerksen, MartíF2

F2: Fornaroli és Browning tündökölt Monzában

A Formula 2 monzai hétvégéjén két egészen különböző futamot láthatott a közönség: Leonardo Fornaroli megszerezte szezonbeli negyedik győzelmét a sprinten, míg a főversenyen Luke Browning karrierje első F2-es sikerét aratta. A szombati sprinten az Invicta Racing olasz versenyzője harmadik helyről rajtolva hamar felkapaszkodott az élre, és bár többször is nyomás alá helyezték, magabiztosan tartotta vezető […]

2025. 09. 07.Tajthi Andrea
F3 Monza: Tsolov, Inthraphuvasak, LeónF3

Izgalmas szezonzárón van túl a Formula 3 mezőnye

Bár a bajnokavatás már korábban megtörtént, izgalmas hétvégét hozott a Formula 3 monzai hétvégéje, mely egyúttal a szezonzáró hétvégéjük is volt. A szombati sprinten Tim Tramnitz (MP Motorsport) hibátlan teljesítményt nyújtott: a harmadik rajthelyről indulva előbb ugyan visszaesett a negyedik helyre, de fokozatosan építette fel versenyét, és végül átvette a vezetést Martinius Stenshorne-tól (Hitech). Ez […]

2025. 09. 07.Tajthi Andrea
Oliver Beraman, Gabriel BortoletoF1

Bearman és Bortoleto megjegyzést kaptak, mert nem modell barátnőjük van

A Haas brit verenyzője, Ollie Bearman, és a Kick Sauber újonca, Gabriel Bortoleto, kellemetlen kérdést kaptak egy interjú során. A két fiatal mindenkit lenyűgözött már a kiscsapatoknál nyújtott teljesítményükkel. A páros a pályán kívül is jól kijön egymással, és már a gokartos koruk óta ismerik egymást. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb […]

2025. 09. 07.Tajthi Andrea
Lando Norris, előtt Max Verstappen, 2025 Olasz NagydíjF1

A McLaren a boxban tolt ki Norrisszal, Verstappen így nevetve nyert Monzában

Az Olasz Nagydíj rajtját követően olyan közel volt egymáshoz Max Verstappen és Lando Norris, mint ahogy a nyitóképen is látható, végül azonban kényelmes előnnyel nyert a holland, miután Norris kerékcséjét hazavágta a McLaren. Az 53 körös verseny pole-ját Max Verstappen foglalta el, megelpzve Lando Norrist. A második sor Oscar Piastrié és Charles Lecleré volt, mögöttük […]

2025. 09. 07.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Verstappen PTSD-től tart a róla szóló zene miatt, amit mindenki skandál

Max Verstappen megosztotta véleményét a Forma-1 világában hamar elterjedt és rendkívül népszerű, róla készült dal refrénjéről, amit minden Verstappen-rajongó skandélni szokott: „tu tu du du, Max Verstappen”. Viccesen elismerte, hogy egy bizonyos ponton poszttraumás stressz zavar (PTSD) kialakulása várható nála a dal állandó ismétlése miatt. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor […]

2025. 09. 07.Tajthi Andrea
Lando NorrisF1

Lando Norris megpróbálja: Nem kell seggfejnek lenni

Lando Norris idén ádáz küzdelmet vív mclarenes csapattársával, Oscar Piastrival, hogy 2025-ben megszerezze első Forma-1-es világbajnoki címét. Sokan úgy vélik, hogy Piastri „alkalmasabb” világbajnoknak, mert mentálisan stabilabb és nyersebb. Ahogy ezek a jellemzők igazak Max Verstappenre is, aki zsinórban 4 világbajnoki címet nyert az elmúlt években. Ezzel szemben Norris sokkal érzelmesebb és kevésbé „kegyetlen” mentalitású. […]

2025. 09. 07.Tajthi Andrea
Daniel Ricciardo a Ford Racing nagykövete lettAutó

Ricciardo sehol nem versenyez többé, ám a Red Bull partnerének nagykövete lettt

A Ford Racing bejelentette, hogy a korábbi F1-es Red Bull versenyző, Daniel Ricciardo csatlakozik hozzájuk, mint globális márka nagykövet. Az amerikai vállalat 2026-tól kezdődően partnerségre lép a Red Bull-lal az F1-ben, hogy fejlesszék motorjaikat. Ricciardo elhagyta az F1-es paddockot, miután a 2024-es Szingapúri Nagydíj után menesztették a Racing Bullstól. Ez is érdekelhet Ford vs Ford […]

2025. 09. 06.Tajthi Andrea
Max Verstappen, 2025 Olasz NagydíjF1

Verstappen tört borsot a McLarenek orra alá a Ferrari hazájában szombaton

Az Olasz Nagydíj időmérő edzésén már majdnem Lando Norris zsebében volt a pole pozíció, de aztán jött Max Verstappen. A Q1-ben pályára gördült a mezőny, majd az első mért kört Charles Leclerc teljesítette a Ferrarival, az olaszok örömére. Többen vétettek kisebb hibákat, amik a köridőkön meglátszódtak. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb […]

2025. 09. 06.Tajthi Andrea
Olasz mogyorótortaF1

Készítsd el az Olasz Nagydíjra azt, amit a Ferrarinál kóstoltam!

Még tavaly, a Ferrari jóvoltából kóstoltam ezt a tortát. Vagy legalábbis feltételezem, hogy ez volt az. A Ferrari Challenge járt a Balaton Park Circuiten, az olaszok pedig nagyon kitettek magukért a vendéglátás terén. Igazi, autentikus olasz kajákkal jöttek, még saját pizzasütő kemencét is vittek magukkal a pályára. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a […]

2025. 09. 06.Tajthi Andrea
Lando Norris, 2025 Olasz NagydíjF1

Norris a leggyorsabb a monzai időmérő előtt

Lando Norris bizonyult a leggyorsabbnak a 2025-ös monzai hétvége utolsó szabadedzésén. Az Olasz Nagydíj egyórás harmadik szabadedzésén Nico Hülkenberg hajtott pályára elsőként. Mert kört azonban még nem teljesített, azt először a két Alpine produkálta. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor 2026.07.22. 19:43 Leclerc vegyes elvárásokkal vág neki a hétvégének 2026.07.22. 18:27 […]

2025. 09. 06.Tajthi Andrea
Charles Leclerc, f1, Olasz Nagydíj 2025F1

A divatvilág legendája távozott: így emlékezett Leclerc Giorgio Armanira

Pár nappal az Olasz Nagydíj előtt, szeptember 4-én elhunyt a világhírű olasz divattervező, Giorgio Armani. 91 éves volt. Charles Leclerc Instagram sztori posztban emlékezett meg róla. Armani nevét valószínűleg mindenki hallotta már, még akkor is, ha kicsit sem jártas a divat világában. A nevét viselő, divatmárkaként indult vállalat tulajdonosa később kiterjesztette tevékenységét a szépségápolás, a […]

2025. 09. 06.Tajthi Andrea