Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

David Coulthard, SennaF1

Coulthard legfőképp elhunyt nővére miatt segíti a női autóversenyzőket

A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Eddie Jordan nyíltan elmondta, hogy „egyetlen dolgot sajnál” a sportban, és csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy nincs „első osztályú” női pilóta az F1-ben. A Jordan Grand Prix csapat alapítója és csapatfőnöke David Coulthard mellett a „Formula For Success” podcastban beszélt a női képviselet hiányáról az F1-ben. Ez is érdekelhet Ugyan szenved […]

2023. 08. 26.Tajthi Andrea
Daniel RicciardoF1

Ricciardo keze eltört, Lawson debütálhat az F1-ben!

A pénteki második edzés korai szakaszában a zandvoorti 3-as döntött kanyarban Oscar Piastrihoz hasonlóan Daniel Ricciardo is gumifalban landolt. De míg Piastri megúszta az esetet, honfitársa ezt nem mondhatja el magáról. 34 éves versenyző rögtön az ütközés után csuklófájdalomra panaszkodott a csapatrádión. Később egy közeli kórházba, Haarlembe szállították röntgenvizsgálatra. Ez is érdekelhet Ugyan szenved a […]

2023. 08. 25.Tajthi Andrea
Haas, magnussen, hülkenbergF1

A Haas teljesítménymérnöke a motorsportban uralkodó nőgyűlöletről számolt be

Laura Müller, a Haas teljesítménymérnöke nyíltan beszélt a motorsportban uralkodó, meglátása szerint „nőgyűlölő” kultúráról, és elmondta, hogy „csúnya dolgokat” tapasztalt, mielőtt az amerikai F1-es csapat kulcsemberévé vált. A Frankfurter Allgemeine című német lapnak nyilatkozva Müller azt állította, hogy a nők „soha nem mondják el az igazat” azokról az akadályokról, amelyekkel a férfiak által uralt pályán […]

2023. 08. 25.Tajthi Andrea
Daniel RicciardoF1

Ricciardo kórházban – Lawson és de Vries készenlétben?

A Holland Nagydíj második szabadedzésének kezdetén piros zászlós fázis lépett életbe, miután Oscar Piastri és Daniel Ricciardo közvetlenül egymás után csúsztak a gumifalba a döntött hármas kanyarban. A becsapódás után Ricciardo rádión jelezte, hogy talán megsérült a keze. A felvételekből arra lehet következtetni, hogy nem volt ideje elvenni a kezét a kormányról az ütközés előtt, […]

2023. 08. 25.Tajthi Andrea
Sebastian VettelF1

Sebastian Vettel 2006-ban ezen a napon döntötte meg első rekordját

2006 augusztus 25-én máris megdöntött egy Forma-1-es rekordot Sebastian Vettel, pedig csak 2007-ben lett a mezőny tagja. 2006-ban ezen a napon a Török Nagydíj pénteki szabadedzése volt azonban az, amikor legelső alkalommal mutatkozott be „éles” körülmények között, méghozzá a BMW Sauber színeiben. Ez is érdekelhet Ugyan szenved a Haas, Bearman továbbra is hisz magában 2026.07.25. […]

2023. 08. 25.Tajthi Andrea
George RussellF1

George Russell megsérült a szünetben, de állítja, már jól van!

George Russell elismerte, hogy szerzett néhány zúzódást és horzsolást, miután a nyári szünetben belevetette magát az extrém vízi sportokba. De hozzátette, hogy kipihente magát, felépült és készen áll a Holland Nagydíjra. Szabadsága alatt kipróbálta a flyboardozást és a hydrofoilozást. Bevallotta, hogy egyiket sem sikerült elsajátítania. Ez is érdekelhet Norris a leggyorsabb a Hungaroringen: Idén először […]

2023. 08. 25.Tajthi Andrea
Felipe MassaF1

Massa tisztázta: Magának akarja a 2008-as bajnoki címet!

A Ferrari korábbi versenyzője, Felipe Massa csütörtökön kijelentette, hogy „a végsőkig harcolni fog” azért, hogy a brit Lewis Hamilton helyett őt nyilvánítsák 2008 Forma-1-es világbajnoknak. A napokban robbant a hír, miszerint a brazil jogi lépéseket tett a Forma-1 és az FIA ellen, jelentős kártérítést követelve egy állítólagos „összeesküvés” miatt, amely végül megakadályozta, hogy ő legyen […]

2023. 08. 25.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Hamilton így reagált Massa 2008-ra vonatkozó követelésére

Lewis Hamiltont is megkérdezték, mit szól hozzá, hogy Felipe Massa pert tervez indítani a 2008-as F1-es Szingapúri Nagydíj miatt, amely végül akkor hozzájárult ahhoz, hogy nem a brazil, hanem Hamilton lett a világbajnok. Mint arról már beszámoltunk, Massa kártérítésre hajt, mivel csak a szezon végeztével, a bajnok kihirdetése után hoztak ítéletet a szingapúri Renault-féle csalás […]

2023. 08. 25.Tajthi Andrea
Michael SchumacherF1

32 éve ezen a napon ismerte meg a világ Michael Schumachert

1991-ben ezen a napon, augusztus 25-én a Belga Nagydíjon debütált a Forma-1-ben Michael Schumacher. A német versenyző akkor 22 éves volt. A Jordan csapattal debütált Spában, Betrand Gachot-t váltotta, akit az előző évben egy londoni taxisofőr megtámadása miatt börtönbe zártak. Ez is érdekelhet Ugyan szenved a Haas, Bearman továbbra is hisz magában 2026.07.25. 15:59 Holnap […]

2023. 08. 25.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Legkorábban ekkor lehet háromszoros világbajnok Verstappen!

Max Verstappen elképesztő dominanciával menetel az idei szezonban. Az eddigi 12 futamból 10-et megnyert, ebből nyolcat zsinórban. A maradék két futamot csapattársa, Sergio Pérez nyerte. A holland 125 pontos előnyre tett szert a pontversenyben a második helyen álló Pérez előtt. Bár matematikailag még mindig több mint a mezőny fele megnyerheti idén a világbajnoki címet, valójában erre […]

2023. 08. 24.Tajthi Andrea
Brawn film Keanu ReevesF1

Itt vannak az első fotók a a Keanu Reeves-féle Brawn GP filmből!

Már ismert volt az információ, de a Disney+ csak most jelentette be hivatalosan, hogy készül egy dokumentumfilm-sorozat a Brawn GP egyetlen, ám bajnoki F1-es szezonjáról. A címe „Brawn: A lehetetlen Forma-1-es történet” lesz, négy részes lesz, és a premierre a tervek szerint még idén sor kerül. A doku elmeséli, hogy 2009-ben hogyan történt meg az, […]

2023. 08. 24.Tajthi Andrea
Fernando AlonsoF1

Alonso rekordot ért el első F1-es győzelmével a Magyar Nagydíjon

20 éve a Magyar Nagydíjon, 2003. augusztus 24-én Fernando Alonso 22 évesen és 104 naposan minden idők legfiatalabb nagydíjgyőztese lett, miután megszerezte első Forma-1-es győzelmét. Ezzel Bruce McLaren 1959 óta tartott rekordját döntötte meg. Ez is érdekelhet Leclerc kutyája a Red Bull garázsánál intézte el a dolgát – Reagált a csapat is 2026.07.25. 17:58 Norris a […]

2023. 08. 24.Tajthi Andrea