ROVAT

Forma–1

Christian Horner, Daniel RicciradoF1

BRÉKING: De Vries repül, visszatér Ricciardo?

Nyck de Vries úgy tűnik, hogy az utolsó versenyét teljesítette Silverstone-ban az AlphaTauri színeiben. Holland sajtóértesülések szerint már ki is rúgták őt, helyére pedig Daniel Ricciardo térhet vissza, állítja a De Telegraaf több forrásra hivatkozva. A Red Bull és az AlphaTauri (korábban Toro Rosso) tehát visszatért a régi „rendszerhez”, mi szerint már a szezon közben […]

2023. 07. 11.Tajthi Andrea
Brad PittF1

Brad Pitt beleszeretett az F1-be: Maradok, míg ki nem rúgnak

A hollywoodi sztár, Brad Pitt először adott átfogó betekintést a készülő F1-es filmjének cselekményébe, a Martin Brundle-nek adott interjú keretében, a Sky Sports F1 számára. „Egy kicsit szédülök most, meg kell mondanom” – idézi Pittet a Motorsport.com. „És egyszerűen nagyszerű itt lenni, haver. Annyira jól szórakozunk, annyira jót nevetünk. Ez életem legjobb időszaka.” Ez is […]

2023. 07. 11.Tajthi Andrea
christian horner, lando norrisF1

Marko találkozott Norris menedzserével, míg Lando, Horner grillpartiján volt?

Dr. Helmut Marko szerint egyelőre még nem kérdés, hogy Sergio Perez megtarhattja-e a versenyülését a Red Bullnál. Elismeri azonban, hogy a mexikói most már öt egymást követő versenyhétvégén még a Q3-ból való továbbjutásért is küzdött, de Marko ragaszkodik ahhoz, hogy Perez még mindig elég gyors. A 80 éves osztrák az Österreichnek nyilatkozott, amikor a silverstone-i […]

2023. 07. 11.Vámosi Péter
Javier Bardem, Christian Horner, Jerry Bruckheimer, Brad PittF1

Brad Pitt csapatának tulajdonosa James Bond ellenfele volt korábban

Javier Bardem csatlakozott az Apple Studios egyelőre cím nélküli F1-es filmjének szereplőgárdájához. A főszereplő Brad Pitt lesz, Sonny Hayes versenyzőként, az APXGP csapat versenyzőjeként. A filmben csapattársát, egy ifjú tehetséget a Damson Idris által megformált Joshua Pearce-t mentorálja majd. A versenyjelenetek forgatását valós F1-es hétvégéken forgatják. Ez el is kezdődött a Brit Nagydíjon, ahol Pitt […]

2023. 07. 11.Tajthi Andrea
Brad PittF1

Brad Pitt úgy vezetett, hogy 100 000 embernek nem tűnt fel, hogy pályán van

Brad Pitt közvetlenül a Brit Nagydíj F1-es kvalifikációja után száguldozott Silverstone-ban, de szinte senki nem vette észre. Nem azért nem vették észre, mert láthatatlan lett volna, hanem mert olyan természetesen, „megszokott” módon vezetett, hogy senkinek nem szúrt szemet, hogy „kamu” autó van a pályán. Ez is érdekelhet Régi ismerősre cserélte le azonnali hatállyal a Cadillac […]

2023. 07. 11.Tajthi Andrea
Pierre GaslyF1

Gasly teljesen kiakadt az FIA-ra, elbeszélgetne velük

Igencsak feldúlt volt a Brit Nagydíjat követően az Alpine versenyzője Pierre Gasly. A francia pilóta mindenképp szeretne elbeszélgetni a bírák ítéletével kapcsolatban. A Max Verstappen sikerével végződő Brit Nagydíjon egyik Alpine sem ért célba, Ocon technikai gond miatt állt ki, Gasly pedig a Strollal való ütközése miatt. Ez is érdekelhet Régi ismerősre cserélte le azonnali […]

2023. 07. 11.Hegedűs Dávid
maurizio arrivabene, ferrariF1

Arrivabene: Még korai lenne megítélni Vasseurt mint Ferrari csapatfőnököt

Túl korai lenne még Frederic Vasseur eddigi teljesítményét a Ferrari csapatfőnökeként értékelni, állítja Maurizio Arrivabene. Ő négy évig volt pontosan ugyanezen pozícióban, amíg a szintén nemrég menesztett Mattia Binotto le nem váltotta. Binotto utódja idén a francia Vasseur lett, és eddig a maranellói alakulat továbbra is küzd azért, hogy visszatérjenek a Forma-1 csúcsára.Arrivabene most az […]

2023. 07. 11.Vámosi Péter
Emerson FittipaldiAjánló

Mit képzelsz magadról, azt hiszed, te vagy a Fittipaldi?

Ez az a kérdés, amit a ’70-es években a rendőr feltett olykor a gyorshajtóknak, ha kellően képzett volt nem csak ideológiailag, így nyilván megkapta ezt a kérdést Emerson Fittipaldi is, ha már a hazánkban járt. A kétszeres Forma-1-es legendával szerencsére nem először találkoztam, 5 éve az utolsó pillanatban értesültem róla, hogy ő is ott lesz […]

2023. 07. 10.Vámosi Péter
Melanie Fiona, Sebastian Vettel, f1F1

Otthon is indulhat a fesztiválszezon! F1-es zenéket hoztunk nektek!

Beütött a kánikula, egymást érik a fesztiválok és koncertek. Mi viszont most az otthoni bulizáshoz hoztunk némi muníciót! Egy Spotify lejátszári listába 3 és fél órányi zenét válogattunk össze, melyek valamilyen módon kapcsolódnak a Forma-1-hez, autósporthoz, és/vagy autózáshoz. Ez is érdekelhet Régi ismerősre cserélte le azonnali hatállyal a Cadillac Graeme Lowdon csapatfőnököt 2026.08.12. 17:59 Horner […]

2023. 07. 10.Motorsport Online
mark webber, daniel ricciardo, max verstappenF1

Webber Pereznek: Erre még én is képes lennék, pedig már vén vagyok!

Sergio Perez már folyamatosan kapja az ívet, legutóbb a Red Bull egykori sztárja, az ausztrál nagymenő, Mark Webber találta meg. Annak ellenére, hogy a rajtrács legdominánsabb autóját vezetheti, Perez az elmúlt futamokon küszködik, a rémálomszerű kvalifikációi komoly kérdéseket vetettek fel. A Brit Nagydíjon Perez zsinórban ötödik alkalommal nem jutott el a Q3-ig, és újra egy […]

2023. 07. 10.Vámosi Péter
Cara DelevingneF1

Cara Delevingne állítja, „az F1” kérte őt, hogy ne nyilatkozzon a rajtrácson

Tegnap már beszámoltunk róla, hogy Cara Delevingne modell/színésznő jelen volt a Brit Nagydíjon, ám a rajtrácson nem volt éppen együttműködő. A Sky Sports F1-es riporterének, Martin Brundle (aki nem mellesleg egykori F1-es versenyző) rendre igyekszik pár szóra bírni a rajtrácson sétálgató hírességeket. Ám előfordul, hogy gorombán elhajtják. Ez már probléma egy ideje az F1-ben, és […]

2023. 07. 10.Tajthi Andrea
Brit Nagydíj, F1, rajt ,Norris, VerstappenF1

Verstappen: Meg kell vizsgálnunk, mi volt a probléma

Max Verstappen szerint a Red Bullnak meg kell vizsgálnia a rajtokat, miután a Brit Nagydíj első kanyarjában pozíciót vesztett Lando Norris McLarenjével szemben. A bajnokságot vezető holland kénytelen volt védekezni a második McLarennel szemben, hogy ne csússzon a harmadik helyre, miután a rajtot követően nehezen vette fel a ritmust Ez is érdekelhet Régi ismerősre cserélte […]

2023. 07. 10.Tajthi Andrea