ROVAT

szerkesztok ajanljak

F1, rajt, Ausztrál Nagydíj, VerstappenAjánló

11 eset, mikor az F1-es versenyzők komolyan káromkodtak!

Az elmúlt napokban téma lett a Forma-1-ben a versenyzők káromkodása,„csúnya” beszéde. Eredetileg az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem fogalmazta meg, hogy túl sokat káromkodnak a versenyzők, és ezt nem kellene. Ezt raáadásul úgy fogalmazta meg, hogy van némi rasszista hangzása is. Ez is érdekelhet Norris egyedül maradt? Verstappen és Russell szerint is túlzásba esett a […]

2024. 09. 21.Tajthi Andrea
Pastor Maldonado, 2014, F1Ajánló

Babonás 13-as: 74 év alatt mindössze hárman használták az F1-ben

Rendszerint nem akadnak fel az emberek a hónapok 13. napján, de ha épp péntek 13-ról van szó – mint ma is-, azt azért mindenkinek feltűnik, még akkor is, ha nem babonás. A péntek 13 negatív hiedelme világszerte megjelenik. A 13-as számot sok kultúrában negatív jelentéssel ruházzák fel. Ez is érdekelhet Norris egyedül maradt? Verstappen és […]

2024. 09. 13.Tajthi Andrea
BalatonringAjánló

Exkluzív: A Balatonring gazdát cserélt, Sávoly polgármestere reméli, hogy történik valami a hányattatott sorsú pályával

A Balatonring története még 2008-ban kezdődött, amikor Talmácsi Gábor sikereinek köszönhetően a csúcson volt az érdeklődés a MotoGP iránt, de a projekt becsődölt. Most újra felcsillant a remény, hogy rendeződik a terület sorsa. A 2017-ben indult felszámolás után a napokban pont került a jelenleg már gazos, sőt nyárfákkal is tűzdelt pályacsík rendezésével kapcsolatban. Ez is […]

2024. 09. 10.Vámosi Péter
Andrea Kimi AntonelliAjánló

Kimi Antonelli azonnal megdönthet majd egy Verstappen-rekordot!

A mai napon a Mercedes F1-es csapata bejelentette, hogy a következő szezonra leszerződtette Andrea Kimi Antonellit. Az olasz versenyző mindössze egy hete töltötte be 18. életévét, és a tegnap első szabadedzésen pályára is léphetett a Mercedesszel. Bár végül a tecpro falban végezte, az addigi precizitása és gyorsasága mindenkit lenyűgözött. Ez is érdekelhet Norris egyedül maradt? […]

2024. 08. 31.Tajthi Andrea
Hahn, Halm, Kiss Norbi, Kamion ebAjánló

3 gyors interjú a Kamion Eb legjobbjaival a folytatás előtt: Hahn, Halm és Kiss Norbi!

Adósok voltunk ezzel a videóval is (tehát igen, lesznek még), a Kamion Eb versenyhétvégéjéről, a Slovakia Ringről, de most itt van végre Jochen Hahn, Steffi Halm és Kiss Norbi a mikrofon mögött. Szerencsére örökbecsű amit mondtak, így nyugodtan mondhatjuk, hogy most is aktuális, amikor Szlovákia helyett csak egy országgal odébb, a Cseh Köztársaságba látogat el […]

2024. 08. 27.Motorsport Online
F1 Red Bull gyárAjánló

Szigorú szabályok vonatkoznak a Forma-1-es nyári szünetre is!

Mi célt szolgál az Forma-1-es nyári szünet, és mik a szabályai? Bár a rajongók ilyenkor rendszerint sopánkodnak, hogy nincs verseny, a Forma-1-es nyári szünet kulcsfontosságú. Célja ugyanaz, mint az iskolások esetében, azt, amint minden dolgozó ember számára a szabadságok jelentenek. Az alkalmazottak pihenését, feltöltődését szolgálja, hogy aztán ismét makulátlanul tudjanak a feladatukra koncentrálni. Különösen fontos […]

2024. 07. 30.Tajthi Andrea
Lewis Hamilton, George Russell, F1, Belga NagydíjAjánló

5+1 drámai eset, amikor egy F1-es verseny győztesét kizárták és elvették a győzelmét!

George Russell tegnap elsőként lett leintve a Belga Nagydíjon. Győzelmének azonban csak 1-2 órán át örülhetett, autóját ugyanis szabálytalannak minősítették, őt pedig diszkvalifikálták a versenyből. Ezen mindenki jól felháborodott, „újoncabb” Forma-1 rajongóktól még az is elhangzik, hogy ők ilyet még nem láttak. Ami teljesen reális. Nem gyakori eset, hogy a futamgyőztest utólag megfosztják a győzelemtől, […]

2024. 07. 29.Tajthi Andrea
F1, Magyar Nagydíj, HerendiAjánló

Bemutatták a Forma-1-es Magyar Nagydíj idei trófeáit!

Ráfordultunk a 2024-es Forma-1-es Magyar Nagydíj hetére. Ennek apropóján a hazai sajtó számára tartottak sajtótájékoztatót a Hungaroringen. Az esemény legizgalmasabb eleme az volt, hogy bemutatták az idei győztes trófeákat, melyeket ismét az immáron 200 éves Herendi Porcelánmanufaktúra készített. Ez is érdekelhet Norris egyedül maradt? Verstappen és Russell szerint is túlzásba esett a brit! 2026.09.27. 15:09 […]

2024. 07. 15.Vámosi Péter
Red Bull Racing Milton KeynesAjánló

Tudtad, hogy ilyet is lehet? A Red Bull főhadiszállásán néztem a hazai versenyüket!

Körülbelül 1 hónapja a Red Bull egyik instasztorijából megtudtam, hogy a központjukban, Milton Keynesben tartanak futamvetítéseket. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az osztrák futam pont a londoni nyaralásom idejére esett, így ezt jelnek vettem, és ezzel a lendülettel be is fizettem magam. Nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, még annak ellenére sem, hogy a […]

2024. 07. 01.Riesz Mircsi
Nagy DaniAjánló

Nagy Dani 1,5 év kihagyás után egy igazi szörnyeteggel tér vissza a versenyzéshez

Egy „szörnyeteggel”, ami „kitépi a lelkét”, de ezt aligha bánja! A hazai F1-es közvetítések egyik rendszeres szakértője, az F2-es és F3-as versenyek kommentátora, Nagy Dani ezen a hétvégén nem foglalkozik a Spanyol Nagydíjjal, és nem lesz képernyőn. Erre pedig nagyon jó oka van, hiszen miután 1,5 éve nem versenyzett, most ismét a Hungaroring aszfaltját koptathatja […]

2024. 06. 21.Motorsport Online
Charles Leclerc, F1Ajánló

5 Forma-1-es versenyző, aki drámai módon nem tudott (még) hazai versenyt nyerni

Minden Forma-1-be kerülő versenyző álma, hogy futamot, majd esetleg világbajnoki címet nyerjen. Ezen kívül pedig kétségkívül mind szeretnének legalább egyetlenegyszer saját hazai versenyükön nyerni, hogy hazai közönség előtt állhassanak a dobogó csúcsára. Ez azonban nem mindenkinek adatik meg. Olyannyira, hogy vannak olyan versenyzők, akik bár nyertek futamokat, a hazai versenyük valahogy mindig pechesen alakult. Mostanság […]

2024. 05. 24.Tajthi Andrea
Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Alexander Albon, Fernando Alonso, Max Verstappen, Lando Norris, F1Ajánló

Így áll a 2025-ös Forma-1-es mezőny: 10 hely már fix!

Az alábbi táblázatban szereplő versenyzőket biztosan látni fogjuk a Forma-1-ben 2025-ben is. Hogy kinek pontosan meddig is szól az aktuális szerződése, azt azonban nem tudni. A legtöbb esetben ugyanis csak azt közlik, hogy „multi year”, vagyis több évre szóló szerződés született, de hogy pontosan mennyi az annyi, azt nem. Lance Stroll helyzete a legegyszerűbb minden […]

2024. 05. 15.Tajthi Andrea