Sajtóértesülések szerint egy újabb kulcsfigura hagyhatja ott a Red Bullt a szezon végén.
A Horner-botrány kirobbanása után Jos Verstappen többször hangoztatta, hogy darabokra fog hullani a sikeres osztrák alakulat. A brit vezető továbbra is a thai részvényes támogatást élvezi, míg a panasszal élő alkalmazott a bírósághoz fordult. Adrian Newey már bejelentette, hogy 2025 tavaszán elhagyja a Red Bullt, ám a The Times szerint egy másik vezető is a távozás mellett dönthet.
A brit lap szerint Jonathan Wheatley csapatmenedzser már érdeklődött más csapatoknál egy esetleges átigazolás miatt. A brit vezető szeretne csapatfőnök lenni, és Horner-botrány kapcsán többször is fel merült a neve, mint honfitársa lehetséges utódja. Ám mivel az 50 éves vezető maradt, Wheatley más vizekre evezne. A 2021-es szezon egyik főszereplője 2006-ban csatlakozott a Red Bullhoz, és sportigazgatókén a boxkiállások teljesítményért is felel.
Newey bejelentését követően a sajtó tömeges távozást prognosztizál, sőt Max Verstappen maradása sem biztos. A holland versenyzőnek 2028 végéig van érvényes szerződése a Red Bull-lal, ám a kilépési záradékoknak köszönhetően, ha nem teljesít jól a csapat, akkor kihátrálhat. Ugyan a Mercedesre nemet mondott a háromszoros világbajnok Miamiban, ám a Forma-1-ben gyorsan változnak a vélemények.