Fél évszázada történt az F1 egyik legnagyobb drámája, de Lauda visszatért a pokolból

Pontosan fél évszázada annak, hogy a Forma–1 történetének egyik legdrámaibb és legmeghatározóbb pillanata megtörtént. 1976. augusztus 1-jén a Nürburgring „Zöld Poklában” Niki Lauda Ferrarija lángba borult.

Az osztrák versenyző nemcsak túlélete a szörnyű balesetet, de 42 nappal később már újra volán mögé ült. Így vált egy sportemberből az emberi akarat és elszántság örök szimbólumává.

A 1976-os szezonban Niki Lauda regnáló világbajnokként és a pontverseny éllovasaként érkezett a Német Nagydíjra. A 22,8 kilométeres, kiszámíthatatlan Nordschleife már akkor is hírhedten veszélyes volt – maga Lauda a futam előtt a verseny törlését szorgalmazta a hiányos biztonsági körülmények miatt. A versenyzők szavazásán azonban minimális többséggel ugyan, de a futam megtartása mellett döntöttek.

A futam napján az időjárás megtréfálta a mezőnyt

A pálya egyes részein esett, máshol száradt. Lauda a második körben kiállt slick gumikért, majd a pályára visszatérve a Bergwerk kanyar előtt elveszítette uralmát az autója felett. A Ferrari több mint 200 km/h-s sebességgel falnak csapódott, visszapattant a pályára, és azonnal lángba borult.

A mögötte érkező versenyzők – Brett Lunger, Guy Edwards, Harald Ertl és különösen Arturo Merzario – azonnal a segítségére siettek. Merzario habozás nélkül puszta kézzel nyúlt a több száz fokos lángok közé, hogy kibontsa Lauda biztonsági övét, és kihúzza barátját a roncsból.

Ez a reakció mentette meg a bajnok életét.

Lauda a baleset során nemcsak súlyos égési sérüléseket szenvedett az arcán és a fején, de a tüdejét is maró, mérgező gázok töltötték meg az égő műanyag és üzemanyag miatt. A kórházban állapota annyira kritikussá vált, hogy egy pap még az utolsó kenetet is feladta neki.

Lauda azonban nem volt hajlandó feladni. Később úgy emlékezett vissza erre a pillanatra, hogy a tudata mélyén hallotta az orvosok és a pap hangját, de a düh és a túlélési ösztön erősebb volt a halálfélelemnél.

Ami az augusztusi tragédia után történt, az a sporttörténelem egyik legdöbbenetesebb visszatérése. Mindössze 42 nappal a baleset után, Lauda ott állt az Olasz Nagydíj rajtrácsán Monzában.

A sisakja alatt véres kötéseket viselt, a szemhéja még alig mozgott, de a 4. helyen ért célba. A verseny utáni sajtótájékoztatón az arca komoly fájdalomról árulkodott, de büszkeségről is, hogy legyőzte a saját félelmeit.

Lauda 1976-ban végül egyetlen ponttal veszítette el a világbajnoki címet James Hunttal szemben, miután az utolsó, fuji özönvízben lezajlott futamon a saját biztonságát előtérbe helyezve kiállt a versenyből.

A következő évben, 1977-ben újból világbajnok lett a Ferrarival, majd egy rövid visszavonulás után 1984-ben a McLarennel harmadszor is diadalt aratott.

Lauda, a „halhatatlan”

Niki Lauda 2019-ben hunyt el, de emléke fél évszázaddal a balesete után is élénken él. Nemcsak a három világbajnoki címe vagy a modern Forma–1 biztonsági intézkedéseinek megalapozása miatt emlékezünk rá, hanem a pragmatikus, nyers, egyenes jelleme miatt is.

50 évvel a nürburgringi eset után Niki Lauda üzenete változatlan: a valódi korlátokat nem mások és nem a testünk  szabják, hanem „csak” a fejünkben léteznek.