Piastri figyelmeztet: veszélyessé váltak a sprintversenyek

A Forma–1-es Brit Nagydíj szombati sprintfutama után több versenyző is arra panaszkodott, hogyan alakították át a versenyzést a 2026-os erőforrások.
Bár a sprinten bőven akadt akció, a látottak teljesen idegenek voltak attól, amit a legelső, 1950-es nagydíjnak otthont adó versenypálya történelmében eddig megszokhattunk. A rengeteg előzés szinte kizárólag az akkumulátorhasználat számlájára volt írható: a pilóták látszólag teljesen véletlenszerűen töltötték fel és vetették be az energiát, hogy váratlan helyzetbe hozzák a riválisaikat.
Míg Lewis Hamilton és Andrea Kimi Antonelli profitáltak ebből, és ketten külön meccset vívhattak az élen, addig Lando Norris, Oscar Piastri, Max Verstappen és George Russell egy szinte kibogozhatatlan energiacsatába bonyolódtak. Külső személőként ez akár izgalmasnak is hathatott, ám korántsem nyerte el mindenki tetszését.
„Az első kör kész káosz volt az energiahasználat miatt” – mondta Oscar Piastri. „Őszintén szólva, néhány ponton meglehetősen veszélyes volt, de ez van, ebből kell főznünk.”
„Ezt követően a [másik autó] követése már nagyon-nagyon nehéz volt abból a szempontból, hogy úrrá legyünk az autón.”
„Bizonyos dolgokat biztosan át kell vizsgálnunk, de legalább tudjuk, mire számíthatunk holnap, ami nem más, mint a káosz.”
Sokan persze így is pozitívumnak tartják a látványt, hiába igényel a korábbinál kevesebb tiszta versenyzői képességet az, hogy egy gombnyomással – bizonyos esetekben – értékes plusz kilowattokat kapnak a versenyzők.
A 2009-es világbajnok, Jenson Button szerint ez még mindig jobb, mintha egyáltalán nem lennének előzések, és az idei évtől eltörölt DRS-rendszerhez hasonlította a megoldást.
A sportág vezetése határozottan ezen a véleményen van, különösen olyan helyszíneken, mint az Albert Park, ahol évek óta kifejezetten nehéz előzni. A silverstone-i aszfaltcsík a maga tágas területeivel és tempós ritmusával viszont a múltban is ritkán szorult rá a mesterséges látványelemekre. Az elektromos rásegítéssel a helyzet szintet lépett – a kritikusok szerint pedig átlépett a veszélyes kategóriába.
„Nagyon nehéz volt kiigazodni azon, hogy mi zajlik az autóban” – tette hozzá Piastri. „Az idő nagy részében csak próbáltam elkerülni, hogy belerohanjak az előttem lévők hátuljába.”
A sprintfutamok eddig jó indikátornak bizonyultak arra, hogy mire számíthatunk a vasárnapi nagydíjon. Ugyanakkor érvként hozható fel az is, hogy a pilóták és a csapatok a szombati tapasztalatok után már sokkal pontosabban látják, hol érdemes elhasználni vagy épp visszatölteni az akkumulátorokat, és a legfőbb előzési zónák is kikristályosodtak.

Lewis Hamilton a Ferrari stratégiájában bízik Antonelli ellen a futamon
Szívesen nyerne a mezőny végéről futamot Molnár Martin, akinek nem lenne ellenére egy utolsó kanyaros mindent eldöntő előzés sem






