Profi kalandok földön-vízen, filmen és élőben, a Jet Power Hungary-tól – amatőröknek is




Ajánló9 nap, 9 ország és 3600 km után véget ért a Holy Cube RallyVéget ért az első alkalommal megtendezett Holy Cube Rally, a mezőny fél Európát megkerülve érkezett vissza Budapestre. A célba érkezés pedig emlékezetesre sikeredett. Mariborból már nagyon korán, reggel negyed hét után nem sokkal indultunk, hogy legyen időnk az utolsó nap besűrűsödő feladatokra is, amelyek közül az egyik az volt, hogy minél korábban érjünk haza. Ez […]
AjánlóMérföldkövek napja volt 8. szakasz a Holy Club Rally-nElértük az utolsó országot és a 3000 km-t a Holy Cube Rally utolsó előtti napján, Velencétől Mariborig utazva. Mostmár a mezőnnyel együtt haladva 9:30-kor indultunk útnak, egyenesen a szlovén határ fele. Goriziánál zártuk a többnapos olasz etapot, ezzel elértük a túránk utolsó országát is. Ez is érdekelhet 9 nap, 9 ország és 3600 km után […]
AjánlóA Sebesség Templomába értünk a Holy Cube Rally 7. napjánNekünk kellett utolérni a mezőnyt a Holy Cube Rallyn, de a sebesség tiszteletének így is szenteltünk időt Monzában. Nem felejtettük el, csak reggelre hagytuk Milánó környékének legnagyobb motorsportos vonatkozását, a monzai aszfaltcsíkot. 1950 óta mindössze egy évben nem rendeztek itt Forma-1-es nagydíjat, ezzel a királykategória rekorder helyszínéről beszélhetünk. Ez is érdekelhet 9 nap, 9 ország […]
AjánlóCiao, Italia! – Holy Cube Rally 6.napMivel előző nap a hamarabb fejeztuük be a napot mint a Holy Cube Rally többi résztvevője, nagy feladat állt előttünk a 6. napon: átkelni az Alpokon, és megérkezni a gasztronómia, a motorsport és építészet fellegvárába, Olaszországba. Sajnos nem a vénasszonyok nyara, hanem igazi őszi időjárás fogadott minket reggel: eső és a svájci hegyek közé beszorult […]
Fan ZoneÍgy éled újjá az 1962-es F1-es monacói futam: Bradley Cooperék autós jeleneteket forgatnak – Videó!A közösségi oldalakon felbukkant felvételek alapján a nizzai kikötő területe egy csapásra az 1960-as évek eleji európai versenypályává változott. (A nyitókép csak illusztráció!) Ez az eddigi legrészletesebb betekintést nyújt abba, hogyan kívánja Bradley Cooper rendező hitelesen képernyőre vinni az autósport világát az Ocean’s sorozat készülő előzményfilmjében. Cooper a filmben nem csak színészként, de íróként és […]
Fan ZoneMegérkezett a Netflix új Schumacher-filmje: Inkább szerelmi vallomás, mint objektív dokumentumfilm!A napokban felkerült Netflix műsorába a frissen elkészült, Michael Schumacherről szóló dokumentumfilm, a „Schumacher ’94 – Egy legenda születése”. A film kifejezetten az 1994-es évet dolgozza fel, mikor Schumi az első világbajnoki címét nyerte meg, egy tragédiákkal és botrányokkal teli szezon végén. Ez is érdekelhet Verstappen és Hamilton szupersztárok, de Antonelli miért nem? 2026.10.14. 05:01 […]
Fan ZoneKönyvajánló: Olvass azokról, akik átírták az F1 szabályaitA Formula című könyv azokon a sebességőrülteken és zseniken keresztül mutatja be a F1-et, akik miatt a Forma-1 ma az, ami. Már az angol megjelenésekor megvettem, és most pár év elteltével a G-Adam kiadó hozta el magyarul. Ez nem az a könyv, amiben hosszas futamleírásokat, eredmény összefoglalókat vagy a mechanikai elemzéseket olvashatunk, a hangsúly azokon […]
Fan ZoneNem áll meg a sikerfilm után: Óriási hollywoodi megállapodást írt alá Lewis Hamilton!Tovább terjeszkedik a filmiparban Lewis Hamilton. A hétszeres Forma–1-es világbajnok saját produkciós cége, a Dawn Apollo Studios több évre szóló, elsőbbségi jogot biztosító megállapodást írt alá a Paramount Skydance sport-és szórakoztatóipari részlegével, a Skydance Sportsszal. Ez is érdekelhet Börtönbüntetés fenyegeti az F1-rajongót a Szingapúri Nagydíjon elkövetett tettei miatt 2026.10.16. 05:05 „Nem vezettem jól” – A bajnoki […]