CÍMKE

Andrea Stella

Oscar Piastri, Lando Norris, mclarenF1

Brown szerint nem a McLaren párosa a felelős a kiesésükért a sprinten, azt is megnevezte, ki

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown úgy véli, hogy egyik versenyzője sem tehető felelőssé az első körben történt ütközésért a Circuit of the Americas pályán rendezett sprintfutamon. A McLarennek ez egy felejthető sprintverseny volt. Abban a kanyarban Piastri először Nico Hülkenberggel ütközött, majd a csapattársába csapódott. A baleset után mindkét McLaren-pilóta kénytelen volt kiállni. A Sky […]

2025. 10. 19.Vámosi Péter
Jenson ButtonF1

A korábbi F1-pilóták sejtik mi lehet a titokzatos instrukció a McLarenen belül

Jenson Button sejti, milyen következmények várhatnak Lando Norrisra a McLarennél, miután a csapat házon belüli, de titokban tartott büntetést szabott ki rá. A Szingapúri Nagydíj első körében Norris összeért csapattársával, Oscar Piastrival. Bár a McLaren akkor nem avatkozott közbe, a szingapúri és amerikai hétvége között a csapatvezetők, Andrea Stella és Zak Brown leültek beszélni a […]

2025. 10. 19.Börcsök Réka
McLarenF1

Már a McLaren csapatfőnöke is elismerte, hogy nehéz lesz kezelni a pilótákat

A bajnokság hajrájához érve egyre kiélezettebb a küzdelem a McLaren két versenyzője között, ezáltal pedig a feszültség is egyre nő. Szinte már nem telik el úgy egy futam, hogy Norris vagy Piastri elégedetlen lenne azzal, hogy ki miért kerül vagy nem kerül kedvező helyzetbe a papaya szabályokra hivatkozva. Ez is érdekelhet Leclerc vegyes elvárásokkal vág […]

2025. 10. 08.Hegedűs Dávid
Max Verstappen, Oscar PiastriF1

Tisztában van a McLaren vezetése a Verstappen-veszéllyel

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella nem lepődött meg azon, hogy a Red Bull Racingnek sikerült megoldania a problémáit Max Verstappen szingapúri erős teljesítményét látva. Max Verstappen a pole pozícióért harcolt a két McLaren ellen Szingapúrban. A holland pilóta Oscar Piastri és Lando Norris előtt, és George Russell mögött végzett az időmérőn. Így látta mindezt Stella: […]

2025. 10. 07.Vámosi Péter
Fernando AlonsoF1

Alonso őszintén elmondta, hogy mint gondol a McLaren belső szabályairól

A “Papaya-szabályok” sokaknak értelmezhetetlenek, de a korábbi világbajnok szerint ez egy jó dolog. Fernando Alonso elismerően nyilatkozott a McLaren belső szabályairól, a „Papaya-szabályokról”, amelyek lehetővé teszik, hogy Oscar Piastri és Lando Norris szabadon küzdhessenek a 2025-ös F1-es világbajnoki címért, amennyiben nem ütköznek egymással. Alonso kiemelte Andrea Stella és Zak Brown szerepét a csapat működtetésében, akik […]

2025. 10. 03.Börcsök Réka
Lando NorrisF1

Norris váratlan szövetségesre tehetett szert a bajnoki címért folyó harcban

Ralf Schumacher szerint Lando Norrisnak reális esélye van a 2025-ös pilóta-bajnokság megnyerésére Max Verstappen feltámadása miatt. A holland pilóta az Olasz és az Azerbajdzsáni Nagydíjon elért egymást követő sikerei után ismét a világbajnokság esélyesei közé keveredett. Miután a bajnokság éllovasa, Oscar Piastri az első körökben kiesett Bakuban, és Norris csak a 7. helyet szerezte meg, […]

2025. 09. 25.Vámosi Péter
Oscar Piastri, mclarenF1

A McLaren csapatfőnöke szerint Schumacher is követett el olyan hibákat, mint Piastri

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella szent meggyőződése, hogy Oscar Piastri katasztrofális Azerbajdzsáni Nagydíja egyszeri eset volt. Állítja ugyanakkor, hogy minden nagyszerű pilótának – beleértve a hétszeres bajnok Michael Schumachert is – voltak hasonló versenyhétvégéi. Piastri 34 egymást követő pontszerző futama vasárnap véget ért, amikor az első körben a 5. kanyarban a falnak ment Bakuban. A […]

2025. 09. 23.Vámosi Péter
Max VerstappenF1

Max Verstappen nem zárta ki teljesen, hogy idén világbajnok legyen

Max Verstappen nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ötödik világbajnoki címét szerezze meg idén. Az Azeri Nagydíjon elért fölényes győzelmével csökkentette a különbséget az egynéni pontversenyben vezető Oscar Piastrihoz képest. Két héttel monzai győzelme után és hét futammal a vége előtt Verstappen bakui győzelmével 69 pontra csökkentette lemaradását Piastri mögött. Az ausztrál egy ritka, hibákkal […]

2025. 09. 22.Galambos Bence
Oscar Piastri, McLarenF1

Schumacher is hibázott – Stella megvédte Piastrit a bakui kiesés után

Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke megvédte Oscar Piastrit a bakui kudarc után, hangsúlyozva: még a legnagyobb bajnokoknak is vannak gyenge hétvégéik. Piastri 34 egymást követő pontszerzés után először maradt nulla ponton, miután már az első körben a falnak csapódott az 5-ös kanyarban. A futam előzményei sem alakultak jól: a fiatal ausztrál a kvalifikáción is balesetezett, […]

2025. 09. 22.Csonka Nikolett
Lando NorrisF1

Stella: Senki sem szerzett volna több pontot Norris autójával

A Mclaren csapatfőnöke Andrea Stella úgy látja, hogy Lando Norris nem igazán tudott volna sehogyan sem a hetedik helynél előrébb végezni. Szeles időjárási körülmények között zajlott a különösen nehéz időmérő edzés. Norris, aki egész hétvégén gyorsnak tűnt, csak a hetedik helyet szerezte meg végül. Ebben persze nem segítette a 15. kanyarban elkövetett hibája sem, a […]

2025. 09. 22.Galambos Bence
Max VerstappenF1

Stella szerint még komolyan kell számolni Verstappennel a bajnokságban

Noha a McLaren hatalmas fölényben van az idei bajnokságban mind egyéniben, mind csapatban, mégis Andrea Stella csapatfőnök szerint a címvédő még veszélyt jelenthet rájuk. A négyszeres holland bajnok hátránya 94 pont a listavezető Oscar Piastrival szemben, ám Monzában valami átfordult. Ott a Red Bull magabiztos győzelmet aratott, míg Bakuban is az élről várhatja a futamot. […]

2025. 09. 21.Hegedűs Dávid
Lando Norris, mclaren, brownF1

Brown nyilatkozott végre a McLaren ellentmondásos monzai cseréjéről

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown röviden véleményezte a McLaren monzai hétvégéjét és Oscar Piastri és Lando Norris pozíciócseréjét az X-en. Bár Oscar Piastri és Lando Norris között a bajnoki küzdelem egyre hevesebbé válik, nyolc futammal a vége előtt és 31 pontos különbséggel közöttük, a McLaren továbbra is az idény kezdete óta követett világos stratégiáját követi. […]

2025. 09. 10.Vámosi Péter