CÍMKE

Christian Horner

Sergio PerezF1

A Red Bull máris megválik Perez fő támogatójától

Az egyik ok, amiért Sergio Perez eddig a Red Bullnál maradhatott, éppen most úszik el, bár még tárgyalnak róla. Bár a bajba jutott mexikói milliárdos támogatója, Carlos Slim a hétvégén nyilvánosan is kiállt Perez mellett, most kiderült, hogy a legnagyobb Slimhez kötődő szponzor – a Telmex – 2025-ben már nem lesz ott a Red Bull […]

2024. 10. 29.Vámosi Péter
Sergio PérezF1

Pérez ülése komoly veszélyben: Már idén kirúghatják a mexikóit

Tovább tart Sergio Pérez idei vesszőfutása. A Red Bull versenyzője a hazai, Mexikóvárosi Nagydíjon a mezőny legutolsó helyén végzett. Pérez, egyedüliként a top csapat versenyzői közül még nem nyert idén futamot, sőt dobogóra is még az év elején, Kínában állhatott. Teljesítménye gyakorlatilag futamról-futamra romlik, hazai pályán a Q1-ben kiesett, a versenyen a jó rajt után […]

2024. 10. 28.Hegedűs Dávid
Fernando Alonso, Max Verstappen, red bull, aston martinF1

Bombameglepetés: Alonso és a Red Bull idén valóban tárgyaltak!

Fernando Alonso idén is „tesztelte a piacot” a Red Bull-lal folytatott előzetes tárgyalások alatt, állítja Christian Horner. Alonso és a Red Bull évek óta tartó flörtöléseiről már sokszor volt szó, de eddig nem volt ismert, hogy 2024-ben is felvették volna a kapcsolatot. A Red Bullnál az idény elején Max Verstappen és Sergio Perez állt szerződésben, […]

2024. 10. 27.Vámosi Péter
Yuki TsunodaF1

Megkapja a várt lehetőséget a Red Bulltól Tsunoda

A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner megerősítette, hogy az RB pilótája Yuki Tsunoda még idén tesztlehetőséget kap a nagycsapattól. A japán pilóta 2021 tagja az energiaitalosok második csapatának, miután a Honda és a Red Bull utánpótlásából került be a Forma-1-be. Ez is érdekelhet Leclerc vegyes elvárásokkal vág neki a hétvégének 2026.07.22. 18:27 Alonso megszólalt a […]

2024. 10. 26.Hegedűs Dávid
Sergio PerezF1

Marko szerint Perez 2025-ös szerződése semmit se ér, ha elmarad a teljesítménye

A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko megerősítette, hogy Sergio Perez 2025-re szóló szerződése mit sem ér, ha a mexikói nem javít teljesítményén a szezon utolsó futamain. Perez csalódást keltő 2024-es idénye az energiaitalosoknál azt eredményezte, hogy a 34 éves pilóta az F1-es pilóták tabelláján csak a nyolcadik helyen áll. Elképesztő, 204 ponttal lemaradva csapattársa és […]

2024. 10. 25.Vámosi Péter
Liam LawsonF1

Lawson számára jól jött a balhé Alonsoval?

Liam Lawson és Fernando Alonso a szombati sprint során a Circuit of The Americas pályán a mezőny hátsó részében csatáztak egymással. A kétszeres világbajnok végül győzött ezen párharcban, de a találkozót követően szót váltott fiatal új-zélandi riválisával. Az ifjú új-zálandi szerint, aki több mint egy év után először járt Forma-1-es versenyhétvégén, Alonso megígérte neki, hogy […]

2024. 10. 24.Vámosi Péter
Max VerstappenF1

Verstappen reagált a McLaren vádjaira és elmondott egy dolgot Zak Brownról

Az Egyesült Államokban zajló versenyhétvége természetesen nem csak a futamokról szól. A Red Bull és a McLaren, pontosabban Christian Horner és Zak Brown közötti szócsata is eszkalálódott. Hogyan látja mindezt Max Verstappen? A Red Bull Racing és a McLaren igazi bajnoki csatát vív, és a küzdelmük nem csak a pályán zajlik. A pályán kívül is […]

2024. 10. 20.Vámosi Péter
Christian HornerF1

Horner Cristiano Ronaldóhoz hasonlította Adrian Newey-t

Szokatlan összehasonlítást tett a Red Bull csapatfőnöke Christian Horner. A brit szerint ugyanis számukra Newey távozása akkor érvágás lesz, mint amikor Ronaldo elhagyta a Manchester United csapatát. A sztártervező Newey idén elhagyta a Red Bull kötelékét és jövő márciustól már az Aston Martin sikeréért fog dolgozni. Hatása óriási volt a Red Bullos időszakában, számtalan bajnoki […]

2024. 10. 13.Hegedűs Dávid
Toto Wolff, MercedesF1

Wolff már nem udvarol Verstappennek, de szerinte Horner sz*rt kavar

Toto Wolff elismerte, hogy eljött az ideje, hogy visszavegyen a Max Verstappen iránti nyilvános érdeklődéséből, és kijelentette, hogy megelégszik az Andrea Kimi Antonelli és George Russell-féle versenyzőpárossal. Ennek bizonyára az említett két versenyző is örül. Wolff azóta udvarol nyilvánosan Verstappennek, hogy február elején megerősítették Lewis Hamilton Ferrarihoz való átigazolását, és bár a Mercedes nem tudta […]

2024. 10. 07.Tajthi Andrea
Daniel Ricciardo, Helmut MarkoF1

Marko már hónapokkal ezelőtt is Ricciardo kirúgásán dolgozott

A Red Bull csapatfőnök Christian Horner elárulta, hogy tanácsadója, Helmut Marko azt akarta, hogy Daniel Ricciardo a Spanyol Nagydíj környékén veszítse el a helyét az RB-nél. A Visa RB a múlt héten jelentette be, hogy Ricciardo nem teljesíti az idény hátralévő hat fordulóját. Helyette Liam Lawson kap lehetőséget a bizonyításra. Ricciardo hirtelen viselkedésének változása a […]

2024. 10. 02.Vámosi Péter
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnökeF1

Horner szerint a Red Bull nem csupán Newey és Wheatley távozásáról szól

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke nem boldog attól, hogy a média túlságosan a távozókra összpontosít, miközben a csapat bővítéséről nem esik szó. A Red Bull nemrégiben bejelentette, hogy Adrian Newey március 1-jén az Aston Martinhoz csatlakozik. Rajta kívül Jonathan Wheatley is elhagyja a csapatot, hogy 2026-tól az Audi csapatfőnöke legyen. Ez is érdekelhet Leclerc […]

2024. 10. 02.Börcsök Réka
Max Verstappen, Christian HornerF1

Horner a királyi családból hoz példát Verstappen védelmére az FIA káromkodós vitájában

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint az FIA némileg másképp is kezelhette volna Max Verstappen káromkodási vitáját. A szervezet elnöke, Mohammed Ben Sulayem szeretné, ha a Forma-1-es pilóták káromkodása csökkenne, és azt sürgeti, hogy a műsorszolgáltató FOM korlátozza a káromkodásokat tartalmazó rádióadások számát a világ közvetítésében. Ez is érdekelhet Leclerc vegyes elvárásokkal vág neki […]

2024. 10. 01.Vámosi Péter