CÍMKE

F1

Max Verstappen, Red Bull Racing, Szaúd-ArábiaF1

Verstappen fel sem tűnt a pályán, a Ferrari újonca rögtön pontokat szerzett!

A Szaúd-Arábiai Nagydíj pole pozíciója nem meglepő módon Max Verstappené volt, míg a második rajtkockát Carlos Sainz foglalta el. Mögöttük Sergio Pérez és Fernando Alonso foglalt helyet. A harmadik szabadedzés óta pedig Carlos Sainzot a hirtelen újonc Ollie Bearman helyettesítette, miután a spanyolnak vakbélműtéten kellett átesnie. Vasárnap azonban már a paddockban volt ő is. Ez […]

2024. 03. 09.Tajthi Andrea
Fernando AlonsoF1

Dobogóra esélyes-e Alonso a remek edzéseredmények után?

Annak ellenére, hogy Fernando Alonso lenyűgözően teljesített az edzéseken, és az időmérőn is megszerezte a negyedik helyet, határozottan elvetette annak lehetőségét, hogy dobogós helyezésért szálljon harcba a közelgő Szaúd-arábiai Nagydíjon. Az Aston Martin versenyzője ezt a hátrányt az autó gyors gumikopásának tulajdonította a hosszabb etapok alatt, ezért a DAZN-nek ennyit mondott: Ez is érdekelhet Leclerc […]

2024. 03. 09.Vámosi Péter
Doriane Pin, MercedesF1 Academy

A Mercedes győztes versenyzőjének nem szóltak, hogy vége a futamnak

Szombaton sor került az F1 Academy 2024-es első versenyhétvégéjének második versenyére, amely szintén 30 perces volt. A pole-ból a tegnapi győztes, Doriane Pin (Mercedes, PREMA) indulhatott, míg a második rajthelyet Abbi Pulling (Alpine, Rodin) foglalta el, míg a második sorban Maya Weug (Ferrari, PREMA) és Lola Lovinfosse (Rodin) várta a lámpák kialvását. Ez is érdekelhet […]

2024. 03. 09.Tajthi Andrea
Helmut Marko, Max VerstappenF1

Verstappen szerint nagyon fontos, hogy Marko a Red Bullnál maradjon

Mint az kiderült, a Red Bull tanácsadója, Dr. Helmt Marko ellen is vizsgálat indult, mert azt feltételezik, hogy a Horne-ügy kapcsán bizalmas információkat szivárogtatott ki a sajtónak. A háromszoros világbajnok Max Verstappen azonban ragaszkodott ahhoz, hogy 80 éves mentorának meg kell tartania az állását. Ez is érdekelhet Leclerc vegyes elvárásokkal vág neki a hétvégének 2026.07.22. […]

2024. 03. 09.Tajthi Andrea
Dr. Helmut Marko, Red Bull Racing tanácsadóF1

Helmut Marko ellen is vizsgálatot indított a Red Bull!

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner körül kialakult botrány nem csillapodik, sőt újabb személyek keverednek bele. Jos Verstappen után most a legújabb fejlemény, hogy a csapat tanácsadója, Dr. Helmut Marko ellen indítottak vizsgálatot, melynek eredményeként fegyelmi eljárás alá kerülhet. Történt ez mindössze 24 órával azután, hogy a Horner ellen felhozott vádak középpontjában álló női alkalmazottat […]

2024. 03. 09.Tajthi Andrea
Kevin Magnussen, haasF1

A Haas új csapatfőnöke beleállt Magnussenbe, amiért lassú az időmérőkön

A Haas csapattól nem idegenek a nehézségek, de idén egy újfajta dráma bontakozik ki, hiszen az új csapatfőnök, Ayao Komatsu meghúzza az új határokat a homokban. Kevin Magnussen egyetlen körön belüli lemaradása – jelentős lemaradással csapattársa, Nico Hülkenberg mögött Bahreinben – komoly reakciót váltott ki a csapat vezetőségéből. Komatsu, azonnali figyelmet igénylő kritikus problémaként jelölve […]

2024. 03. 09.Vámosi Péter
Christian Horner, Max VerstappenF1

Verstappen apja nem hazudik, de Max egyik oldalra sem áll a Horner-ügyben

Max Verstappen azt állítja, hogy édesapja „nem hazudik”, viszont úgy véli, hogy apja, Jos Verstappen drasztikus kijelentése, miszerint a Red Bull „fel fog robbanni”, ha Christian Horner marad a csapat élén, nem fog bekövetkezni. Horner csapatfőnöki és vezérigazgatói pozíciója veszélybe került, miután a csapat anyavállalata, a Red Bull GmbH független, belső vizsgálatot indított ellene az […]

2024. 03. 09.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Red BullF1

Verstappen kihívó nélkül maradt a szaúdi időmérőn is

A Szaúd-Arábiai Nagydíj időmérőjének kezdetén Zhou autóját még szerelték, miután a harmadik szabadedzésen összetörte azt. Sokakhoz hasonlóan a Ferrari újonca, Ollie Bearman is hamar pályára lepett. A brit versenyző a vakbélműtétre szoruló Carlos Sainzot helyettesíti tartalékversenyzőként. Ez is érdekelhet Leclerc vegyes elvárásokkal vág neki a hétvégének 2026.07.22. 18:27 Alonso megszólalt a jövőjéről: Nem az Aston […]

2024. 03. 08.Tajthi Andrea
Fernando AlonsoF1

De la Rosa elmagyarázza Alonso látványos sebességét

Pár azután, hogy Fernando Alonso felszántotta a pályát Jeddah szabadedzésén elért legjobb idejével, Pedro de la Rosa, az Aston Martin Alonsóval szoros kapcsolatban álló nagykövete lenyugtatott mindenkit ennek a jelentősségével kapcsolatban. „Ez csak egy edzés” – jegyezte meg maga Alonso, utalva a számtalan motorüzemmódra és üzemanyag-stratégiára, amelyek torzítják az edzéseredményeket. A spanyol teljesítménye körüli felhajtás […]

2024. 03. 08.Vámosi Péter
Max Verstappen, Red BullF1

Verstappen az élen az időmérő előtt, az újonc Bearman a top 10-ben!

Bár a szabadedzések ritkán izgalmasak, most volt némi újdonság, ami miatt érdemes volt figyelemmel kísérni. Miután Carlos Sainzot kórházba szállították vakbél műtétre, helyén a Ferrari tartalékversenyzője, Ollie Bearman mutatkozhatott be. A Szaúd-Arábai Nagydíj harmadik szabadedzésén Bearman hamar pályára is hajtott, közepes keverékű Pirelliken, hogy minél többet gyakorolhasson. 1:31.273-as idővel nyitott. A többiek azonban nem siették […]

2024. 03. 08.Tajthi Andrea
Oliver Ollie Bearman, FerrariF1

Ezt kell tudni a Ferrari F1-es újoncáról, Ollie Bearmanről!

Ismét bebizonyosodott, hogy milyen fontos, hogy a Forma-1-es csapatok alkalmazzanak tartalékversenyzőket is. Mivel Carlos Sainzot vakbélgyulladás miatt meg kell műteni, egy újonc debütálhat a Forma-1 2024-es szezonjának második hétvégéjén, Szaúd- Arábiában. De mit kell tudni a versenyen most bemutatkozó Oliver „Ollie” Bearmanról? Ez is érdekelhet Leclerc vegyes elvárásokkal vág neki a hétvégének 2026.07.22. 18:27 Alonso […]

2024. 03. 08.Tajthi Andrea
Carlos Sainz, FerrariF1

Műtétre vár Sainz, így nem folytatja tovább a szaúdi versenyhétvégét

A Ferrari nemrég bejelentette, hogy Carlos Sainz nem vesz részt a Szaúd-arábiai Nagydíj további eseményein. A spanyol versenyző az első két szabadedzést még teljesítette, ám a csapat a második gyakorlás után már megemlítette, hogy a 29 éves pilóta nem érezte jól magát. Ez is érdekelhet Leclerc vegyes elvárásokkal vág neki a hétvégének 2026.07.22. 18:27 Alonso […]

2024. 03. 08.Csonka Nikolett