CÍMKE

F1

Max VerstappenF1

Verstappen nyerte az hol esős, hol száraz, megszakított hazai versenyét

A Holland Nagydíj pole pozícióját Max Verstappen foglalta el, mellőle Lando Norris várta az indítást, míg mögöttük George Russell és Alexander Albon foglaltak helyet. Mindeközben Kevin Magnussen a boxutcából indult csak, a mezőny után, mivel büntetést kapott, amiért parc fermé alatt módosítottak az autóján. A rajt pillanatában még száraz volt az idő, Hamilton kivételével mindenki […]

2023. 08. 27.Tajthi Andrea
Sergio PérezF1

A Red Bull Pérez „ellen” fejlesztett a szezon során, ezért maradt el ennyire Verstappentől

Sergio Pérez elárulta, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie az idei szezon során az RB19-es autó fejlesztése miatt, amivel szemmel láthatóan sokkal jobban boldogul csapattársa, Max Verstappen. Pérez kigejezetten jól kezdte a szezont, az első négy versenyből kettőt megnyert, és mindössze hat pont volt a lemaradása Verstappen mögött a pontversenyben. Most a Holland Nagydíj előtt ez már […]

2023. 08. 27.Tajthi Andrea
Felipe MassaF1

Massa igazságot akar szolgáltatni, miközben Alonsót azzal vádolja, hogy mindenről tudott

A Ferrari egykori versenyzője, Felipe Massa jogi lépéseket tesz az F1 ellen, és kártérítést követel a 2008-as Szingapúri Nagydíjon történt „crashgate” botrány miatt, amely miatt elvesztette a bajnoki címet Lewis Hamiltonnal szemben. Így ezzel együtt a 2008-as bajnoki címet is magáénak szeretné tudni. A Renault úgy manipulálta a versenyt, hogy megkérte Nelson Piquet Jr-t, hogy […]

2023. 08. 27.Tajthi Andrea
Oscar PiastriF1

Piastri hálás, hogy Ricciardo a falat választotta

Oscar Piastri mielőbbi felépülést kívánt Daniel Ricciardónak a Holland Nagydíj edzésbalesetében elszenvedett kéztöréséből. Egyúttal köszönetet mondott amiért „inkább” kezét törte, mintsem honfitársának ütközzön. Előbb Piastri ment a falnak a McLarennel zandvoorti 3-as kanyarban, majd érkezett Ricciardo az AlphaTaurival. Ez is érdekelhet Lesz-e eső? – Legfrissebb időjárás-előrejelzés a Magyar Nagydíjról 2026.07.26. 13:15 Norrist is meglepte a pole-pozíciója […]

2023. 08. 27.Tajthi Andrea
Charles LeclercF1

Leclerc szerint teljesen kiszámíthatatlanul viselkedik a Ferrarija

Charles Leclerc csalódottan nyilatkozott a Holland Nagydíj kvalifikációját követően. Elmondása szerint ötlete sincs, hogy mit várhat az autójától. A Ferrari ismét nincs a helyzet magaslatán, és szinte már kétségbe ejti Leclerc-t. Meg is törte az autót szombaton, ami miatt csak a kilencedik helyről indulhat ma Zandvoortban. Ez is érdekelhet Lesz-e eső? – Legfrissebb időjárás-előrejelzés a Magyar […]

2023. 08. 27.Tajthi Andrea
Mick SchumacherF1

Bemutatkozott az F1-es paddockban Mick Schumacher gyönyörű barátnője

A nyári szünet során vált egyértelművé, hogy az idén a Mercedes tartalékversenyzői szerepét betöltő Mick Schumachernek új barátnője van. Előbb Mick, majd a lány posztolt közös, ölelkezős képet, mintegy „bejelentve” a közönségnek, hogy járnak. A 22 éves dán modell, Laila Hasanovic a Holland Nagydíjra már el is kísérte Micket. Ez is érdekelhet Lesz-e eső? – […]

2023. 08. 27.Motorsport Online
Max VerstappenF1

Verstappen elárulta, hogy Vettel hetekkel ezelőtt SMS-t írt neki

A Holland Nagydíj kvalifikációján ismét a címvédő Max Verstappen volt a leggyorsabb, újabb pole pozíciót szerezve ezzel. A holland versenyző már közel jár ahhoz, hogy beállítsa Sebastian Vettel kilenc egymást követő győzelemmel felállított rekordját. Ha a hazai versenyét is megnyeri ma, akkor ez meg is történik. Ez is érdekelhet Lesz-e eső? – Legfrissebb időjárás-előrejelzés a Magyar […]

2023. 08. 27.Tajthi Andrea
Mika HäkkinenF1

Ezen a napon produkálta Häkkinen az F1 egyik legszebb előzését

2000-ben ezen a napon, augusztus 27-én a Belga Nagydíjon produkálta Mika Häkkinen azt az előzést, amely mindig bekerül a sport történetének leglátványosabb előzéseiről készülő összeállításokba. A McLaren versenyzője egyszerre előzött kettőt, az egyikük ráadásul Michael Schumacher volt. Ez is érdekelhet Lesz-e eső? – Legfrissebb időjárás-előrejelzés a Magyar Nagydíjról 2026.07.26. 13:15 Norrist is meglepte a pole-pozíciója 2026.07.26. […]

2023. 08. 27.Tajthi Andrea
Nico HülkenbergF1

Számít a méret: Hülkenberg 9 centi miatt bukta el, hogy a csúcsra jusson

Nico Hülkenberg úgy véli, bár soha nem mondta ki, de úgy gondolja, azért maradt le a Ferrari 2014-es versenyzői üléséről, mert túl magas. Hülkenberg, juniorként nagy reménység volt. Uralta az A1GP versenyeket és 2009-ben megnyerte a GP2-es bajnoki címet. Forma-1-es karrierje azonban nem úgy alakult, ahogyan azt előzetesen várták tőle. Ez is érdekelhet Lesz-e eső? […]

2023. 08. 26.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Verstappen verhetetlen volt a piros zászlós megszakításokkal tűzdelt időmérőn

A Holland Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésére kisütött a nap és száradni kezdett a pálya, melyen nem sokkal korábban még szakadt az eső. A Q1-et azonban még intermediate gumikon kezdte meg a mezőny. Semmire nem volt garancia az időjárást illetően, így nem volt célszerű kivárásra játszani. Ez is érdekelhet Lesz-e eső? – Legfrissebb időjárás-előrejelzés a Magyar […]

2023. 08. 26.Tajthi Andrea
Daniel RicciardoF1

Ricciardo kéztörésével megmentette Piastrit

A Holland Nagydíj eddigi legjelentősebb eseménye az, hogy Daniel Ricciardo lesérült és helyét az így debütáló Liam Lawson veszi át a hétvége hátralévő részében. A pénteki második szabadedzésen a hármas kanyarban öszetörte autóját Oscar Piastri. Majd érkezett honfitársa, Ricciardo, aki ugyanott elvesztette uralmát az autója fölött és Piastri mellé a falba csúszott. Az ütközés következtében […]

2023. 08. 26.Tajthi Andrea
Max Verstappen, edzésF1

FP3: Sokáig úgy tűnt, a McLareneké lesz az edzés, de aztán mégsem

Vizes pályán, intermediate gumikon kezdődött a Holland Nagydíj harmadik szabadedzése. A sérült Daniel Ricciardo helyén pedig már Liam Lawson ült az AlphaTauriban. Ez is érdekelhet Lesz-e eső? – Legfrissebb időjárás-előrejelzés a Magyar Nagydíjról 2026.07.26. 13:15 Norrist is meglepte a pole-pozíciója 2026.07.26. 09:21 Elsőként a hazai pályán versenyző Max Verstappen lépett pályára, valamint Lawson, akinek sokat kellett […]

2023. 08. 26.Motorsport Online