CÍMKE

F1

Carlos Sainz, Charles Leclerc, FerrariF1

Bekékül a Ferrari és még csak nem is az új szponzor miatt!

A Ferrari bejelentette, hogy a közelgő Miami Nagydíjra „friss és váratlan” színekkel állnak elő. A versenyzők már be is mutattak egy teljes szett kék Ferrari-ruhát, de úgy tudni, hogy az autó is kékül majd. Nem először kapcsolódik azonban ez a szín az alapvetően vörös alakultahoz. A kék két történelmi árnyalatát – Azzurro La Plata és […]

2024. 04. 25.Tajthi Andrea
Ferrai, HPF1

Nagynevű szponzort szerzett a Ferrari, megújul nevük és a festésük is!

A Ferrari új, nagynevű szponzort szerzett, a HP „személyében”, mely márka bizonyára nem ismeretlen számotokra sem. Alább a Ferrari hivatalos közleményét olvashatjátok. A Ferrari és a HP Inc. bejelentette történelmi, több évre szóló partnerségét. A világ két ikonikus vállalatát összekötő partnerség közös elkötelezettséget mutat a fenntartható innováció előmozdítása és a célzott technológia felgyorsítása iránt a […]

2024. 04. 25.Sajtóhír
Charles LeclercF1

Rosberg beszólt Leclerc fagyijára!

Az egykori F1-es versenyző, 2016 világbajnoka, Nico Rosberg cukkolni kezdte Charles Leclerc-t. Méghozzá a fagyijával. Azt állítja, hogy az ő fagyija sokkal jobb. Korábban már beszámoltunk róla, hogy Leclerc nemrég saját fagylaltmárkát hozott létre „LEC” néven, Olaszországban. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor 2026.07.22. 19:43 Leclerc vegyes elvárásokkal vág neki a […]

2024. 04. 25.Tajthi Andrea
Niki LaudaF1

Árverésre kerül a sisak, melyben Lauda elszenvedte karrierje legsúlyosabb balesetét

1976. augusztus 1.: Niki Lauda épphogy megússza élete legsúlyosabb balesetét Nürburgringen. Az egykori Ferrari-sztár és Forma-1-es világbajnok AGV-sisakját most elárverezik. Csak egy rajongói videónak köszönhetően tudjuk most már, mi történt 1976. augusztus 1-jén a Nordschleife 10,6-os kilométerénél: Niki Lauda Ferrari 312T2-ese a Bergwerk szakaszon elhagyta a pályát, és több mint 200 km/h sebességgel a biztonsági […]

2024. 04. 24.Vörös Kamilla
Heikki Kovalainen, Matthias DoldererF1

Kovalainen újra F1-es versenyt közvetített, nyitott szívműtéte után!

Márciusban derült ki, hogy a 42 éves egykori Forma-1-es versenyző, Heikki Kovalainen kénytelen volt felfüggeszteni raliversenyzői karrierjét, miután az orvosok egy rutinellenőrzés során aortatágulatot diagnosztizáltak nála. Nem sokkal ezután nyitott szívműtéten esett át. A finn versenyző az elmúlt hétvégén már kommentátori tevékenységét folytatta az F1-es Kínai Nagydíj kapcsán. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié […]

2024. 04. 24.Tajthi Andrea
Frédéric VasseurF1

Vasseur elmondta, mi szólt Hamilton mellett, amiért Sainz lapátra kerül

A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur elismerte, hogy Carlos Sainzot „nehéz helyzetbe” hozta az idei szezonban. Méghozzá azzal, hogy már februárban kiderült, hogy 2025-től Lewis Hamilton váltja őt a Ferrarinál. Vasseur az utóbbi időben visszafogottan nyilatkozott, amikor újságírók Sainz közelgő távozásával és a hétszeres világbajnok Hamilton érkezésével kapcsolatban kérdezték. Most azonban részletezte kicsit a meglátásait. Ez […]

2024. 04. 23.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Red BullF1

Exkluzív listára került fel Max Verstappen!

Max Verstappen többek között Lewis Hamiltonhoz és Michael Schumacherhez csatlakozva felkerült a Time 100-as exkluzív listájára. Míg a holland a legfrissebb, 2024-es kiadásban szerepel, addig Hamilton 2020-ban, Schumacher pedig 2005-ben került fel a listára. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor 2026.07.22. 19:43 Leclerc vegyes elvárásokkal vág neki a hétvégének 2026.07.22. 18:27 […]

2024. 04. 23.Tajthi Andrea
Carlos Sainz, Charles Leclerc, FerrariF1

A Ferrari veszte a versenyzői egymással való versengése lehetett

A Ferrari távozó versenyzője, Carlos Sainz elismerte, hogy a csapattársával, Charles Leclerc-rel folytatott csatája a Kínai Nagydíj első kanyarjában mindkettőjüknek fontos helyezésekbe került. Leclerc és Sainz a hatodik és hetedik helyen állt a rajtrácson a vasárnapi futam előtt, ám mindketten pozíciót vesztettek George Russellel (Mercedes) és Nico Hülkenberggel (Haas) szemben a rajtnál. Ez is érdekelhet Toto […]

2024. 04. 23.Tajthi Andrea
Oscar Piastri,F1

Piastri nem fogadja el Stroll dumáját a baleset kapcsán

Oscar Piastri lefitymálta Lance Stroll állítását, miszerint a Kínai Nagydíjon történt dominó-effektusos balesetét az okozta, hogy a mezőny váratlanul lelassított, szinte megállt. A biztonsági autós fázis alatt, az újraindítása előtt honfitársa, Daniel Ricciardo RB-je összeért Piastrival, miután előbbibe Stroll hátulról belement, miután az egész sor lelassult. Az incidens Ricciardo versenyének végét jelentette, míg Piastri McLarenje […]

2024. 04. 23.Tajthi Andrea
Alonso, Sainz, Perez, Leclerc, F1, kínaF1

Ezúttal az F1-es sprintekről kérdezünk titeket!

2021 óta rendeznek a Forma-1-ben sprint hétvégéket, kiválasztott versenyhelyszíneken. Eddig összesen 13 ilyen hétvége volt, beleértve a múlt hétvégi Kínai Nagydíjat is. Ezeken a hétvégéken a szokásos három szabadedzés helyett csak egyet tartanak. Helyette egy sprintkvalifikáció és egy spintverseny zajlik a hagyományos kvalifikáción és a versenyen kívül. A módosítások oka, hogy izgalmasabbá tegyék a hétvégéket […]

2024. 04. 22.Motorsport Online
Daniel RicciardoF1

Ricciardo bepöccent – Csak ritkán ilyen dühös az ausztrál versenyző

Daniel Ricciardo azt állítja, Lance Stroll nem nézett oda, ahová ment, így történhetett, hogy a vasárnapi Kínai Nagydíjon belevágódott az ausztrál autójába. Ricciardo RB-je megsérült, így feladni kényszerült a versenyt. Strollt a versenybírák 10 másodperces büntetéssel sújtották az ütközésért, de szerinte teljesen jogtalanul kapta a büntetést. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor […]

2024. 04. 22.Tajthi Andrea
Sebastian Vettel, GoodwoodF1

Sebastaian Vettel két termékes Senna-kollekciót dobott piacra!

Ha példaképekről, motivációról beszélünk Forma-1-es versenyzők kapcsán, akkor Sebastian Vettel esetében általában Michael Schumacher jut eszünkbe először. Most mégis Ayrton Senna nevét hozta előtérbe a négyszeres világbajnok német. Még kisgyerek volt, mikor a brazil versenyző legenda életét vesztette, mégis komoly benyomást tett rá. 30 évvel később a német a Senna Alapítvánnyal kezdett együttműködni. Limitált példányszámú […]

2024. 04. 22.Tajthi Andrea