CÍMKE

Fernando Alonso

Fernando Alonso, Aston MartinF1

A 2007-es év Alonsója körberöhögött volna bárkit, aki azt mondja, hogy ő 400 versenyt teljesít majd az F1-ben

Fernando Alonso ezen a hétvégén Mexikóban ünnepli teljesíti nagydíját. Egy olyan mérföldkő, amit még senki sem ért el a Forma-1 történetében, ezért minden szem a spanyolra szegeződik most. Ez azonban nem lenne lehetséges, ha Alonso ragaszkodott volna eredeti tervéhez, miszerint 2009-ben, a McLarennél töltött idő után visszavonul. Fernando Alonso 2001-ben érkezett a Forma-1-be, és 2003-ban […]

2024. 10. 24.Vörös Kamilla
Michael Schumacher, Pelé, 2006F1

Ezen a napon: Räikkönen sz*rni volt míg Schumacher búcsúzott, Alonso pedig másodjára is bajnok lett

2006-ban október 22-én került sor a Forma-1-es Brazil Nagydíjra. Az aznapi események ma lettek nagykorúak, hiszen már 18 éve történtek. Eseménydús nap volt. Ez volt Michael Schumacher utolsó versenye a Ferrarival, első visszavonulása előtt. Így a verseny kezdete előtt talán ez volt a legjelentősebb téma a Forma-1 világában. A rajt előtt Schumachernek életműdíjat adott át […]

2024. 10. 22.Tajthi Andrea
Kimi RäikkönenF1

Hamilton alatt szinte megállt az autó, Räikkönen pedig nevető harmadikként világbajnok lett!

Kimi Räikkönen 2007-ben ezen a napon nyerte meg a Brazil Nagydíjat, és szerezte meg első és egyetlen világbajnoki címét. Gyakorlatilag nevető harmadikként. A Brazil Nagydíj volt a szezon utolsó versenye, amelynek kezdetén még hárman voltak harcban a bajnoki címért: A McLaren két versenyzője, Lewis Hamilton és Fernando Alonso, valamint a ferraris Räikkönen. Közülük utóbbinak volt […]

2024. 10. 21.Tajthi Andrea
Fernando AlonsoF1

Alonso nem kímélte Lawsont, egyenesen idiótának nevezte

Liam Lawson első hétvégéjét teljesíti Daniel Ricciardo helyén, de máris magára haragította a mezőny egyik tagját. Lawsonnak nem egyszerű a helyzete, hiszen nyomás alatt kell bizonyítania a Red Bullnak az idény hátralévő Forma-1-es versenyein, miután átvette a gyengén teljesítő Ricciardo helyét a rajtrácson. Úgy tűnik a sprinten magára haragította Alonsót, amikor meg akarta előzni a […]

2024. 10. 20.Börcsök Réka
Fernando AlonsoF1

Közel az ötvenhez is még a Forma-1-ben látja magát Alonso

A mezőny korelnöke a 43 éves Fernando Alonso, akinek továbbra is komoly és ambíciózus tervei vannak a Forma-1-ben. A kétszeres világbajnok két év szünet után 2021-ben tért vissza a Forma-1, jelenleg pedig az Aston Martin versenyzője. Ez is érdekelhet Norris a leggyorsabb a Hungaroringen: Idén először nem Mercedes-versenyző szerzett pole-t 2026.07.25. 17:04 Ugyan szenved a […]

2024. 10. 12.Hegedűs Dávid
Nico RosbergF1

Rosberg figyelmeztette az egyik csapatot, hogy ne váljanak a Forma-1 PSG-jévé

A korábbi világbajnok Nico Rosberg szerint az Aston Martinnak óvakodnia kellene attól, hogy a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának kudarcait kövesse, miután az F1-es csapat a közelmúltban nagy feltűnést keltő igazolásokat hajtott végre. Az Aston Martin álomcsapatot rak össze, hogy megépítsék az autójukat, amikor 2026-ra radikálisan új szabályokat vezetnek be a sportágban. Ez lehetőséget teremt arra, hogy […]

2024. 10. 11.Vámosi Péter
Max VerstappenF1

Verstappen: „Ez lehet az utolsó lépésem a Forma-1-ben”

Max Verstappen megerősítette, hogy a következő lépése lesz az utolsó F1-es karrierjében, tovább szítva ezzel a jövője körüli találgatásokat. A Red Bull versenyzője ezen megjegyzése ellenére kitart amellett, hogy „még minden lehetséges”, és hogy utolsó lépése csupán a meglévő, 2028 végén lejáró szerződésének a meghosszabbítása lehet. A hollandról az idény során számos pletyka keringett a […]

2024. 10. 10.Vámosi Péter
Fernando Alonso, Adrian Newey, Max Verstappen, Lewis Hamilton, red bullF1

Hamilton már a legidősebb F1-es győztesek közt van!

Idei, Belga Nagydíjon aratott győzelmével Lewis Hamilton felkerült egy top 15-ös listára. Ezen a listán a legidősebb Forma-1-es futamgyőztesek szerepelnek. Hamilton 39 év 06 hónap és 21 naposan nyert Spában, ezzel pedig a 12. legidősebb versenyző, aki nagydíjat nyert. A jelenlegi mezőnyből csak ő szerepel a top15-ben. De nem biztos, hogy ez így marad. Ez […]

2024. 10. 04.Tajthi Andrea
Kyle Larson, mclarenF1

A McLaren F1-es tesztjére készül a pilóta, aki azt állította, hogy jobb, mint Max Verstappen

Kyle Larson idén került a címlapokra, amikor azt állította, hogy teljesebb versenyző, mint a háromszoros Forma-1-es bajnok Max Verstappen. Most esélyt kaphat arra, hogy egy F1-es versenyautó volánja mögött is bizonyítsa rátermettségét. A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown odáig van az ötletért, és már vizsgálja, hogyan lehetne Larsont egy F1-es gépbe ültetni. Miután augusztusban megnyerte a […]

2024. 09. 30.Vámosi Péter
Sergio PerezF1

Perez a pletykákról: Akkor vonulok vissza, amikor én akarok!

A Red Bull Racing versenyzője, Sergio Perez bevallotta, hogy rövid ideig fontolgatta a Forma-1-ből való kiszállást, de ragaszkodik ahhoz, hogy visszavonulására még legalább két évet várni kell. A 34 éves mexikói versenyző jövője már többször is találgatások tárgyát képezte, a pletykák szerint a Red Bull azt tervezte, hogy még azelőtt leváltja őt, hogy szerződése lejárna […]

2024. 09. 28.Vámosi Péter
Fernando AlonsoF1

Alonso szerint nem a Red Bull vagy a McLaren volt a leggyorsabb Szingapúrban

Lando Norris az első helyen haladt át a célvonalon a Szingapúri Nagydíjon, Fernando Alonso viszont úgy látja, nem a McLarené a leggyorsabb autó. A brit pilóta egész éjszaka elég hatalmas előnnyel vezetett az ázsiai országban, és végül 20 másodperccel Max Verstappen előtt ért célba. A spanyol szerint azonban a hétvége leggyorsabb csapatának még a dobogón […]

2024. 09. 28.Vámosi Péter
Daniel RicciardoF1

Érzelmes búcsút vettek a versenyzők Ricciardótól

Daniel Ricciardo tegnap tudatta a világgal, hogy már nem tér vissza a száguldó cirkuszba versenyzőként, így ellenfelei a bejegyzése alatt búcsúztak tőle. A Visa Cash App RB tegnap délután megköszönte az ausztrálnak a csapatnál töltött időszakot és a kemény munkáját, majd búcsút intett a versenyzőnek. Nem sokkal később bejelentették, hogy Ricciardo helyén Liam Lawson fog […]

2024. 09. 27.Csonka Nikolett