CÍMKE

Lando Norris

Max VerstappenF1

Verstappen szerint nincs baj azzal, ha Wolff körbeudvarolja

Max Verstappen nem tudott véget vetni azoknak a találgatásoknak, amelyek a Mercedeshez való igazolással hozták őt összefüggésbe – mindössze 24 órával azután, hogy a Mercedes-főnök Toto Wolff elárulta, hogy a nyár folyamán még mindig tárgyaltak, annak ellenére, hogy a hollandnak hosszú távú, 2028-ig szóló szerződése van a Red Bullnál. Wolff közeli barátja Verstappen édesapjának, Jos-nak, […]

2024. 08. 25.Vámosi Péter
Lando NorrisF1

Norris előbb elajándékozta az első helyet, majd fölényes győzelmet aratott

A Forma-1-es Holland Nagydíjon nem a hazai futamát teljesítő Max Verstappen indulhatott a pole pozícióból. Azt Lando Norris foglalta el, míg mögöttük, a második sorban Oscar Piastri és George Russell sorakozott fel. Őket Sergio Pérez, Charles Leclerc, Fernando Alonso, Lance Stroll, Pierre Gasly és Carlos Sainz követte a top 10-ben. Közben büntetése miatt Lewis Hamilton […]

2024. 08. 25.Tajthi Andrea
Lando NorrisF1

Verstappen alulmaradt hazai pályán: Norris a pole-ban!

A Holland Nagydíj kvalifikációjának kezdetére kisütött a nap és felszáradt a pálya. Nico Hülkenberg volt az első, aki pályára hajtott és az első gyorskört teljesítette. 1:13.062-es idővel nyitotta meg a Q1-et. Ez is érdekelhet Hamilton nyitott az élen hazai pályáján 2026.07.03. 14:32 Hamilton nem hajlandó vezetni a LEGO autót, még az F1 vezetőivel is vitatkozik 2026.07.03. […]

2024. 08. 24.Tajthi Andrea
Lewis Hamilton, Max VerstappenF1

Ha Verstappen nyer a hétvégén, ezen a téren is utoléri Hamiltont, Clarkot és Fangiót

Amennyiben Max Verstappen folytatja a menetelését az F1-es rekordok könyvében, van egy rekord, amit a hétvégi Holland Nagydíjon beállíthat, és ha ez sikerül, akkor három F1-es nagyság rekordjához is felér. Amióta a Holland Nagydíj 2021-ben visszatért Zandvoortba, Verstappen mindhárom hazai futamát megnyerte, és a nyári szünet után folytatódó idényben zsinórban a negyedik győzelemre hajt. Jelenleg […]

2024. 08. 22.Vámosi Péter
Max Verstappen, Lando NorrisF1

Albon szerint Norrisnak semmi esélye Verstappen ellen

Max Verstappen egykori csapattársa, a Williams jelenlegi pilótája Alex Albon is kifejtette véleményét a világbajnoki címről. A thai szerint Lando Norris számára nem sok esély mutatkozik, hogy fordítson az év hátralévő részében. Rendkívül erős teljesítmény nyújt idén a McLaren és Lando Norris. A wokingi gárda gyakorlatilag túlfejlődött a Red Bullon is, papíron a legerősebbek most […]

2024. 08. 22.Hegedűs Dávid
Max Verstappen, Carlos Sainz, Lando NorrisF1

Sainz megjósolja, hogy mi lesz Verstappen és Norris barátságával

Max Verstappen és Lando Norris jó barátok, de az Osztrák Nagydíjon hamar kiderült, hogy ez a barátság nagy nyomás alá kerülhet. Carlos Sainz, mindkét Forma-1-es pilótának volt korábban a csapattársa, és úgy véli, Verstappen és Norris közötti kötelék megtépázódhat. A Red Bull Ringen Verstappen és Norris szó szerint és átvitt értelemben is összecsaptak, így George […]

2024. 08. 21.Vámosi Péter
Max Verstappen. Lando Norris, Red Bull, McLarenF1

Verstappen már a héten összetörheti Norris bajnoki címről szőtt álmait

Max Verstappen már a Holland Nagydíjon meghiúsíthatja Lando Norris bajnoki címről szőtt álmait. A McLaren míg a tavasz végén magára talált és gyorsabbnak bizonyult a legtöbb csapatnál, addig a Red Bullnál a kezdeti lendület alább hagyott. Ám a holland konstans teljesítménye még mindig az első helyen tartja a regnáló bajnokot és a csapatot. Ez is […]

2024. 08. 20.Csonka Nikolett
Toto Wolff, Christian Horner, Zak BrownF1

Zak Brown kihívta Hornert, Wolffot és a Williams csapatfőnökét egy versenyre

Miközben minden szem Max Verstappen és Lando Norris csatájára szegeződik a Forma-1-es világbajnoki címért folytatott hajszában, a McLaren csapatfőnöke, Zak Brown egy másik futamot talált ki. Az F1 főnökei közötti kapcsolatok és drámák az elmúlt években önmagukban is történetekké váltak, főként a Netflix Drive to Survive kulisszák mögötti felvételei miatt. Valószínűleg számos parázs vitára kerül sor […]

2024. 08. 16.Vámosi Péter
Max VestappenF1

Már készül Verstappen távozására a Red Bull: Lando Norris a fő célpont

Noha jelen pillanatban nehéz elképzelni, ám közel sem lehetetlen, hogy az új érát már nem a Red Bullnál kezdené meg Max Verstappen. Idén is már többször is felmerült a háromszoros világbajnok távozása, ám akkor leginkább a Mercedes kapcsán. Ám most legmeglepőbb, de egyben legnagyobb rációt jelentő pletyka az Aston Martin. Ez is érdekelhet Hamilton nyitott […]

2024. 08. 14.Hegedűs Dávid
Max Verstappen, Lando Norris, markoF1

Norris arra számít, hogy többet fog ütközni Verstappennel

Lando Norris szerint többször fognak még összeütközni Max Verstappennel az elkövetkezendő időszakban. Az év elején úgy tűnt, hogy a Red Bull simán bezsebeli a szezont, ám a Bikák lendülete alábbi hagyott, majd el is párolgott. Mindaddig a McLaren és a Mercedes felzárkózott és valódi kihívóként száll szembe a regnáló bajnok istállóval. Ez is érdekelhet Hamilton […]

2024. 08. 12.Csonka Nikolett
Fernando Alonso, Zak Brown, mclaren le mansF1

Brown bánja már, hogy nem tudott Alonsónak egy jobb McLaren F1-es autót adni

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown beismerte, hogy csalódott, amiért a csapata nem biztosított jobb autót a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso másodvirágzásához. A 43 éves Alonso 2015-ben tért vissza a McLarenhez. Korábban a csapatnál versenyzett már egy intenzív 2007-es szezonban az akkor újonc Lewis Hamilton mellett. Sajnos Alonso visszatérése a McLarenhez nem hozott magával olyan […]

2024. 08. 09.Vámosi Péter
Lando Norris, McLarenF1

Imádnivaló kiskutyák lepték el Lando Norrist

A McLaren ledobta a cukiságbombát! A képeken és videókon Lando Norris rendkívül aranyos kiskutyákat mutat meg a nagyérdeműnek, akik a Battersea állatotthon lakói. A versenyző és az állatok haverkodásának persze célja is volt, és nem csak az, hogy lájkokat gyűjtsenek a posztokra. Ez is érdekelhet Hamilton nyitott az élen hazai pályáján 2026.07.03. 14:32 Hamilton nem […]

2024. 08. 08.Motorsport Online