CÍMKE

Lando Norris

Oscar Piastri, McLarenF1

A McLaren elhalasztja az MCL60 fejlesztési ütemének az utolsó elemét

A McLaren elhalasztotta az MCL60-as versenyautójának a hatalmas frissítési csomagja harmadik és egyben utolsó szakaszát a tervezési és gyártási késedelmek miatt. A wokingiak Ausztriában sikeresen végrehajtották az első jelentős frissítésüket. Ezt egy újabb fontos lépés követett Silverstone-ban, ahol Lando Norris és Oscar Piastri a második, illetve negyedik helyen végeztek. Magyarországon, leszámítva azt, hogy Piastri autója […]

2023. 07. 22.Vámosi Péter
Lando Norris, Oscar Piastri, mclarenF1

Piastri: A megújult McLarennek még mindig vannak gyenge pontjai

Oscar Piastri figyelmeztetett, hogy bár a McLaren a Brit és az Osztrák Nagydíjon úgy néz ki, hogy előrelépett, az autónak még mindig vannak gyengeségei. A McLaren volt a porondon a múlt hétvégén Silverstone-ban. Lando Norris több mint egy év után először állhatott dobogóra, míg Piastri alig maradt le első dobogós eredményéről. Ez a teljesítmény azután […]

2023. 07. 16.Vámosi Péter
Max Verstappen, Lando NorrisF1

Norris olyan jó, mint Verstappen és biztosan bajnok lesz?

Daniel Ricciardo úgy véli, Lando Norris F1-es világbajnoki címének egyetlen akadálya az, hogy jelenleg nem a „fenomenális tehetségének” megfelelő autóban ül. Norris kétségkívül az új generáció egyik legnagyobb tehetsége, és már most is jókora rajongótábora folyamatosan növekszik. Ez is érdekelhet Jacques Villeneuve megvédte Lewis Hamiltont 2026.07.04. 17:05 Vasseur keményen visszaszólt Wolff kritikájára 2026.07.04. 15:16 A […]

2023. 07. 14.Tajthi Andrea
Lando Norris, F1F1

Norris előszerződést kötött a Ferrarival? Kinek meddig él az F1-es szerződése?

Meglepő paddock pletykákról számolt be legújabb blogbejegyzésében Joe Saward F1-es újságíró. Persze megszokott, hogy a Forma-1-es szezon ezen szakaszában már a versenyzők átigazolása lesz az egyik legjelentősebb téma. Később végig is vesszük, melyik versenyző hogy áll épp a szerződésével, de előbb lássuk a friss átigazolási pletykákat! Ez is érdekelhet Jacques Villeneuve megvédte Lewis Hamiltont 2026.07.04. […]

2023. 07. 13.Tajthi Andrea
Lewis Hamilton, Max Verstappen, Helmut Marko, Charles Leclerc, red bullF1

A Red Bull egy másik top pilótára is kivetette a hálóját Norris mellett

A csapat olasz lapértesülések szerint Sergio Perez helyére kezdett el keresni versenyzőt, és a Red Bull célpontja Lando Norris, vagy Charles Leclerc lehet. A mexikói pilóta remekül kezdte a szezont, az első négy futamon két győzelmet szerzett, de azóta öt egymást követő versenyen nem jutott be a Q3-ba, ami megkérdőjelezi a jövőjét. A Red Bull […]

2023. 07. 13.Vámosi Péter
Max Verstappen, Lando NorrisF1

Marko elismerte, hogy a Red Bull vinné Lando Norrist

Dr. Helmut Marko most bevallotta, hogy szeretné Lando Norrist a Red Bullnál látni. Silverstoneban, amikor a 23 éves Norris lenyűgözte a továbbfejlesztett McLarennel, Markót látták beszélgetni a brit versenyző ügynökével, Mark Berrymannel. Marko erről a Kleine Zeitungnak nyilatkozott: Ez is érdekelhet Jacques Villeneuve megvédte Lewis Hamiltont 2026.07.04. 17:05 Vasseur keményen visszaszólt Wolff kritikájára 2026.07.04. 15:16 […]

2023. 07. 13.Vámosi Péter
Lando NorrisF1

Norris: Szenvedni fogunk a Hungaroringen

Szenzációs hétvégét zárt Silverstone-ban a McLaren. Lando Norris a második Oscar Piastri pedig a negyedik helyen ért célba a Brit Nagydíjon. Nagyon jól sikerültek a McLaren fejlesztései, hiszen Norris már Ausztriában is remek eredményt ért el, majd a hétvégén az időmérőn megszerzett második és harmadik hely után majdnem meglett a kettős dobogó is. Ez is […]

2023. 07. 12.Hegedűs Dávid
christian horner, lando norrisF1

Marko találkozott Norris menedzserével, míg Lando, Horner grillpartiján volt?

Dr. Helmut Marko szerint egyelőre még nem kérdés, hogy Sergio Perez megtarhattja-e a versenyülését a Red Bullnál. Elismeri azonban, hogy a mexikói most már öt egymást követő versenyhétvégén még a Q3-ból való továbbjutásért is küzdött, de Marko ragaszkodik ahhoz, hogy Perez még mindig elég gyors. A 80 éves osztrák az Österreichnek nyilatkozott, amikor a silverstone-i […]

2023. 07. 11.Vámosi Péter
Max Verstappen, Lando NorrisF1

Verstappen nyert, de a McLarenek vitték a prímet!

Bár a rajtot követően Lando Norris ideiglenesen átvette a vezetést is a pole-ból induló Max Verstappentől, a holland visszaszerezte azt és meg is tartotta a verseny végéig. A McLaren azonban ennek ellenére is remekül teljesített, hiszen Norris a második helyen ért célba, miután a verseny végén kemény gumikon haladva állta a lágy gumikon érkező Lewis […]

2023. 07. 09.Tajthi Andrea
McLaren Google Chrome, F1F1

Lehet ugyanolyan gyors egy rap, egy F1-es autó és egy böngésző?

Különleges kihívást teljesített Lando Norris, valamint a két rapper, Lil Yachty és Busta Rhymes, ráadásul a közönséget is kihívták! A Google Chrome internetes böngésző a McLaren szponzoraként igazán érdekes crossovert keltett életre. Ez is érdekelhet Jacques Villeneuve megvédte Lewis Hamiltont 2026.07.04. 17:05 Vasseur keményen visszaszólt Wolff kritikájára 2026.07.04. 15:16 Norris tolmácsolja a kérdést a rappereknek […]

2023. 07. 08.Tajthi Andrea
Lando Norris, McLarenF1

Norris: Verstappen mindig mindent elront

Lando Norris azzal viccelődött, hogy Max Verstappen „mindig mindent elront”, miután Norris épp a tabella élén állt, mikor az utolsó utáni pillanatban a Red Bull versenyzője mégis megszerezte a pole-t. A Q3 utolsó pillanataiban Norris ideiglenesen megszerezte az pole-t, mielőtt Verstappen két tizeddel jobb időt futva magához ragadta azt. Ez is érdekelhet Jacques Villeneuve megvédte Lewis […]

2023. 07. 08.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Verstappen: A Red Bull az összes versenyt meg akarja nyerni

Max Verstappen már nem szégyelli bevallani, hogy megfelelő sebességi fokozatban cirkál zsinórban harmadik világbajnoki címe felé a Forma-1-ben. Sőt, mostanra már a nagyszerű Ayrton Senna győzelmi rekordját is megelőzte, de a 25 éves Verstappen ragaszkodik ahhoz, hogy a földön áll. A Servus TV-nek beszélt erről a 25 éves pilóta, amikor a Senna-mérföldkőről kérdezték: Ez is […]

2023. 07. 06.Vámosi Péter