Antonelli legyőzte Hamiltont a silverstone-i sprinten

Hegedűs Dávid2026. 07. 04.
Kimi Antonelli
Fotó: Simon Galloway/LAT Images/Mercedes-Benz AG

Kimi Antonelli visszavágott az időmérős vereségért és Lewis Hamiltont megelőzve nyerte meg a Brit Nagydíj sprintversenyét. Az olasz ezzel az első sprintfutam sikerét ünnepelhette.

A sprintversenyt a hazaiak egyik kedvence Lewis Hamilton kezdhette az első helyről, miután egy szoros időmérőn legyőzte a bajnoki éllovas Kimi Antonellit.

Alex Albon autóját kivették a parc ferméből, így a thai a bokszutcából vághatott neki a 17 körös sprintversenynek.

A rajtot jól kapta el a Mercedes olasz versenyzője, végül nem tudta átvenni a vezetést. A két McLaren is remekül startolt, Norris az első körben Antonellit is megelőzte, aki aztán hamar vissza is vette a második helyet. A két McLaren és a két Mercedes csatája fémjelezte a verseny legelejét.

A harmadik helyért komoly adok-kapok alakult ki a két McLaren, Russell, Verstappen és Leclerc között, miközben az élen Hamilton és Antonelli meglépett.

Az ötödik kör végére kicsit megnyugodtak a kedélyek, Hamiltont másodpercen belül követte Antonellit, mögöttük 6 másodpercre érkezett Norris és Verstappen.

A verseny felénél történt meg az első csata az élen álló kettős között, végül Antonelli a Hangár egyenes végén simán megelőzte a britet és átvette a vezetést. Hátrébb pedig ugyanott Russell előzte Verstappent, de a holland hamar vissza is előzte a Mercedest.

Az élen Antonelli kicsit letudta szakítani Hamiltont, de Norris is stabilan tartotta a harmadik helyét. Mögötte Verstappent előbb Russell, majd Leclerc is megelőzte.

Az utolsó körökre fordulva az olasz apránként növelte az előnyét, és a többi pozícióban is nagyobb távolságok alakultak ki.

Kimi Antonelli megnyerte a sprintversenyt, két brit, Lewis Hamilton és Lando Norris előtt. Russell negyedik, Leclerc ötödik, Verstappen hatodik, Piastri hetedik és Lawson nyolcadik lett.