CÍMKE

Magyarország

hockenheimringF1

250 millió euróból megújul a Hockenheimring, jöhet megint a Német Nagydíj?

2019-ben volt utoljára az egyik állomása a Hockenheimring az F1-es versenynaptárnak, most azonban új perspektívájuk lett. Egy befektetői csoport átvette a legendás versenypályát, és rengeteg pénzt fektetnek be, hogy megalapozzák az új jövőt. A német Forma-1-es rajongók ezért ismét hazai nagydíjról álmodhatnak. Az emodrom befektetői csoport 250 millió eurót fektet be a történelmi pályába a […]

2024. 08. 17.Vámosi Péter
Chris Reinke, Sebastian Vettel, audiF1

Marko is úgy tudja, hogy Vettel versenyben van az Audi üléséért

A hírek szerint két német pilóta áll a gyári csapat Audi listájának élén, hogy jövőre Nico Hülkenberg mellé kerülhessen valamelyikük a Sauberhez. A The Sun brit napilap úgy tudja, hogy Mick Schumacher komolyan fontolóra veszi a lehetőséget, míg Dr. Helmut Marko a héten az Österreich lapnak azt mondta, hogy a visszavonult négyszeres világbajnok Sebastian Vettel […]

2024. 08. 17.Vámosi Péter
Lando Norris, mclaren, Will JosephF1

A McLaren már törődik Norris legutóbbi rejtélyesen gyenge F1-es rajtjaival

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella elmondta, hogy mind a csapaton, illetve Lando Norrison is múlik, hogy feltárják, miért küszködik a brit a versenyek rajtjánál, miután a múlt hétvégi Belga Nagydíjon újra gyengén kezdett. A fények kialszanak és 20 Forma-1-es autó száguld az első kanyarhoz, az elsőségért küzdve. Ez a cél, de a McLaren sztárja, Norris csak […]

2024. 07. 31.Vámosi Péter
Max VerstappenF1

Marko beszüntette: Elég volt Verstappen késő esti szimulátorozásából!

A Red Bull-os Helmut Marko szerint Max Verstappen beleegyezett abba, hogy többé nem enged a késő esti szimulátoros versenyzés csábításának az F1-es hétvégéken, miután kritika érte, amiért két végén égette a gyertyát Magyarországon is. Verstappen hungaroringi futamát beárnyékolta a holland és a versenymérnöke, Gianpiero Lambiase közötti feszültség. A regnáló világbajnok többször is hangot adott frusztrációjának […]

2024. 07. 24.Vámosi Péter
Max Verstappen, Marko, F1F1

Marko elárulta, hogy mit tud Verstappen Mercedeshez igazolásáról

Bár a Forma-1 nyári szünetét megelőzően a legtöbb szó Sergio Perezről szól, Helmut Marko tisztában van vele, hogy Max Verstappenről továbbra is csak találgatások vannak. Lewis Hamilton bejelentése után, amiért elhagyja a Mercedest, majd a Red Bull GmbH Christian Horner állítólagos helytelen viselkedésével kapcsolatos vizsgálata után Verstappen is számos szalagcím tárgya lett. Elviekben elégedetlen a […]

2024. 07. 19.Vámosi Péter
Zak Brown, McLarenF1

A McLaren szájkaratézik: „A Red Bull fél Max Verstappentől”

A McLarent irányító Zak Brown azt hangoztatja, hogy a Red Bullnál „félnek” a sztárpilótájuktól, Max Verstappentől. Vádaskodása a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt újfent feszültséget szít a rivális élcsapatok között. Ausztriában újra komolyan összecsaptak, amikor Verstappen időbüntetést kapott a Lando Norris futamát idő előtt befejező ütközésben való akciója miatt. A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella súlyos […]

2024. 07. 18.Vámosi Péter
Sergio Perez, Helmut MarkoF1

Bármely F1 szerződésben van kilépési záradék, üzente Marko Pereznek is

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko megerősítette, hogy a mexikói pilóta, Sergio Perez a nyári szünet alatt elveszítheti Red Bull versenyülését, és két lehetséges utódot nevezett meg. Perez 2021 óta képviseli a Red Bullt, de a Forma-1 legutóbbi öt futamán mindössze 11 pontot szerzett. A Ferrari és a McLaren felzárkózott rájuk a konstruktőri bajnokságban. A […]

2024. 07. 12.Vámosi Péter
Lewis Hamilton, Max Verstappen, Lando NorrisF1

Hamilton üzent Verstappennek és Norrisnak, hogy további győzelmekért harcolhat

Lewis Hamilton figyelmeztette a Forma-1-es riválisait, miután a Brit Nagydíjon visszatért a dobogó legfelső fokára. Hamilton a múlt hétvégén megszerezte első győzelmét a 2021-es szezon vége óta, amivel megszerezte pályafutása 104. futamgyőzelmét. A Mercedes idén fokozatosan javított a formáján, miután a idényt az élmezőnytől távol kezdték meg. A brackley-i bázisú alakulat nagyrészt a jelenlegi, 2022-ben […]

2024. 07. 12.Vámosi Péter
válint bence, balaton park circuitMinden más

A Balaton Park Circuitre is győzelemért jön Válint Bence

Néhány héttel ezelőtt Mugellóban kezdődött a Ferrari Challenge Trofeo Pirelli idei szezonja, ahol egy fiatal magyar tehetségnek is szurkolhatunk. Válint Bence egy első és egy második helyet ért el Olaszországban, így listavezetőként utazhat a Balaton Park Circuitre, az idény második versenyhétvégéjére. A Ferrari 1993-ban döntött úgy, hogy elindítja saját sorozatát, amelyben a márka tulajdonosai a […]

2024. 05. 31.Sajtóhír
Daniel Ricciardo, f1, fiaF1

Melyik FIA Grade 1-es pályát tennéd be te az F1-es versenynaptárba?

Mint az ismert, Forma-1-es futam csak az FIA által legbiztonságosabbnak elfogadott, és így a Grade 1-es követelményeknek megfelelő versenypályákon tartható. Szoktak is jönni az ötletek a rajongók részéről, hogy melyik régi, vagy új versenypálya rendezzen versenyt a száguldó cirkusznak, és hiába adott Magyarországon immáron a Balaton Park Circuit is, a minősítése „csak” Grade 2-es, tehát […]

2024. 01. 30.Vámosi Péter
Bernie EcclestoneF1

7 éve zavarta el a Liberty Media az F1 éléről Bernie Ecclestone-t

Bernie Ecclestone-t a Forma-1 hosszú ideje hivatalban lévő vezérigazgatóját, 2017-ben ezen a napon menesztették. Az akkor 86 éves szakembert a száguldó cirkusz Liberty Media általi átvétele miatt kényszerítették távozásra. A döntés a sporttörténelem egyik legjelentősebb és legsikeresebb uralmának vetett véget: a korábbi vezér négy évtizeden át irányította a királykategóriát, és a sportágat globális franchise-zá és […]

2024. 01. 24.Vámosi Péter