CÍMKE

Max Verstappen

carlos sainzF1

Sainz drámai versenyfutásba kezdett az idővel a melbourne-i rajtrácsra kerüléshez

Carlos Sainz még időben felépülhet, hogy a közelgő Melbourne-i Nagydíjra visszaszerezze a Ferrarinál betöltött pozícióját, miután Szaúd-Arábiában hirtelen megromlott az egészsége, ami kezdetben ételmérgezésnek tűnt. Ez a később vakbélgyulladásként azonosított betegség vezetett ahhoz, hogy a Ferrari fiatal tartalékpilótája, Oliver Bearman ideiglenesen váltotta őt a kvalifikációra és a futamra. A mindössze 18 éves Bearmannek hamar kellett […]

2024. 03. 10.Vámosi Péter
Max Verstappen, Red Bull Racing, Szaúd-ArábiaF1

Verstappen fel sem tűnt a pályán, a Ferrari újonca rögtön pontokat szerzett!

A Szaúd-Arábiai Nagydíj pole pozíciója nem meglepő módon Max Verstappené volt, míg a második rajtkockát Carlos Sainz foglalta el. Mögöttük Sergio Pérez és Fernando Alonso foglalt helyet. A harmadik szabadedzés óta pedig Carlos Sainzot a hirtelen újonc Ollie Bearman helyettesítette, miután a spanyolnak vakbélműtéten kellett átesnie. Vasárnap azonban már a paddockban volt ő is. Ez […]

2024. 03. 09.Tajthi Andrea
Oliver BearmanF1

Az F1 ászait lenyűgözte Bearman bemutatkozása

Carlos Sainz váratlan vakbélműtétje miatt a 18 éves Oliver Bearman megkapta élete lehetőségét. Bemutatkozhatott a Forma-1-ben, ráadásul egy Ferrarival. A fiatal brit nem is vallott szégyent, egy szabadedzés után az időmérőn a 11.rajtkockát szerezte meg, ezredekkel maradt le a Q3-as részvételről. Ez is érdekelhet Leclerc kutyája a Red Bull garázsánál intézte el a dolgát – […]

2024. 03. 09.Hegedűs Dávid
Helmut Marko, Max VerstappenF1

Verstappen szerint nagyon fontos, hogy Marko a Red Bullnál maradjon

Mint az kiderült, a Red Bull tanácsadója, Dr. Helmt Marko ellen is vizsgálat indult, mert azt feltételezik, hogy a Horne-ügy kapcsán bizalmas információkat szivárogtatott ki a sajtónak. A háromszoros világbajnok Max Verstappen azonban ragaszkodott ahhoz, hogy 80 éves mentorának meg kell tartania az állását. Ez is érdekelhet Leclerc kutyája a Red Bull garázsánál intézte el […]

2024. 03. 09.Tajthi Andrea
Christian Horner, Max VerstappenF1

Verstappen apja nem hazudik, de Max egyik oldalra sem áll a Horner-ügyben

Max Verstappen azt állítja, hogy édesapja „nem hazudik”, viszont úgy véli, hogy apja, Jos Verstappen drasztikus kijelentése, miszerint a Red Bull „fel fog robbanni”, ha Christian Horner marad a csapat élén, nem fog bekövetkezni. Horner csapatfőnöki és vezérigazgatói pozíciója veszélybe került, miután a csapat anyavállalata, a Red Bull GmbH független, belső vizsgálatot indított ellene az […]

2024. 03. 09.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Red BullF1

Verstappen kihívó nélkül maradt a szaúdi időmérőn is

A Szaúd-Arábiai Nagydíj időmérőjének kezdetén Zhou autóját még szerelték, miután a harmadik szabadedzésen összetörte azt. Sokakhoz hasonlóan a Ferrari újonca, Ollie Bearman is hamar pályára lepett. A brit versenyző a vakbélműtétre szoruló Carlos Sainzot helyettesíti tartalékversenyzőként. Ez is érdekelhet Norris a leggyorsabb a Hungaroringen: Idén először nem Mercedes-versenyző szerzett pole-t 2026.07.25. 17:04 Ugyan szenved a […]

2024. 03. 08.Tajthi Andrea
Fernando AlonsoF1

De la Rosa elmagyarázza Alonso látványos sebességét

Pár azután, hogy Fernando Alonso felszántotta a pályát Jeddah szabadedzésén elért legjobb idejével, Pedro de la Rosa, az Aston Martin Alonsóval szoros kapcsolatban álló nagykövete lenyugtatott mindenkit ennek a jelentősségével kapcsolatban. „Ez csak egy edzés” – jegyezte meg maga Alonso, utalva a számtalan motorüzemmódra és üzemanyag-stratégiára, amelyek torzítják az edzéseredményeket. A spanyol teljesítménye körüli felhajtás […]

2024. 03. 08.Vámosi Péter
Max Verstappen, Red BullF1

Verstappen az élen az időmérő előtt, az újonc Bearman a top 10-ben!

Bár a szabadedzések ritkán izgalmasak, most volt némi újdonság, ami miatt érdemes volt figyelemmel kísérni. Miután Carlos Sainzot kórházba szállították vakbél műtétre, helyén a Ferrari tartalékversenyzője, Ollie Bearman mutatkozhatott be. A Szaúd-Arábai Nagydíj harmadik szabadedzésén Bearman hamar pályára is hajtott, közepes keverékű Pirelliken, hogy minél többet gyakorolhasson. 1:31.273-as idővel nyitott. A többiek azonban nem siették […]

2024. 03. 08.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Charles Leclerc, George Russell, GPDAF1

Verstappen megnevezte az idei szezon három legjobbját, csapattársa nincs köztük

A Forma-1 sztárja, Max Verstappen figyelemre se méltatta Red Bull-os csapattársát, Sergio Perezt, miközben megjósolta az idei szezon első három helyezettjét. A holland célja, hogy megszerezze zsinórban negyedik világbajnoki címét. A szezont a Bahreini Nagydíjon aratott fölényes győzelmével kezdte, és az 1-2. helyen végeztek Perezzel az élen. A mexikói az ötödik helyről lépett előre a […]

2024. 03. 08.Vámosi Péter
Fernando Alonso, Aston MartinF1

Alonso megmutatta oroszlánkörmeit, ezúttal legyűrte Russellt és Verstappent

Fernando Alonso volt a leggyorsabb a Szaúd-arábiai Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt George Russell autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett. 10 perccel később kezdődött a gyakorlás a boxok ellenőrzése miatt. Így a zöld jelzés után a legtöbb versenyző azonnal kihajtott a pályára, emiatt kisebb forgalom alakult ki a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkon. Ez […]

2024. 03. 07.Csonka Nikolett
Max Verstappen, Red BullF1

Verstappen ezúttal nem ,,cicázott” annyit a mezőnnyel, már az első szabadedzésen az élre állt

Max Verstappen volt a leggyorsabb a Szaúd-arábiai Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Fernando Alonso autózta, míg a harmadik George Russell lett. Elsőként a Kick Sauber két versenyzője és Lewis Hamilton hajtott ki a pályára, majd kis vártatva a többiek is követték a három pilóta példáját. Ez is érdekelhet Hamilton bukta az első sort: […]

2024. 03. 07.Csonka Nikolett
Max Verstappen, Lewis Hamilton, mercedesF1

Hamilton szerint ha ő mehet a Ferrariba, akkor Verstappen is a Mercedeshez

Lewis Hamilton úgy érzi, figyelemre méltó döntése, hogy otthagyja a Mercedest és a Ferrarihoz igazol, azt mutatja, hogy lehetséges, hogy F1-es riválisa, Max Verstappen a csapatnál váltsa őt. Hamilton megdöbbentette az F1-et, amikor február elején bejelentették, hogy élt a Mercedesszel kötött szerződésében szereplő záradékkal, 2025-től a Scuderiához szerződött. A Mercedesnél a következő idénytől megüresedő helye […]

2024. 03. 07.Vámosi Péter