CÍMKE

Max Verstappen

Lando Norris, McLarenF1

Norrist egyre ostromolják: Azzal a McLarennel bezzeg Verstappen…

Christijan Albers szerint Max Verstappen sokkal több versenyt nyert volna a McLarennel, mint Lando Norris. 2024 elején még a Red Bull uralta a mezőnyt, ám Miamiban a McLaren fejlesztései megbolygatták az erősorrendet. A wokingi istálló szépen lépkedett előre, míg az osztrák csapat visszaesett. A brit gárda mellett a Ferrari és a Mercedes is erőre kapott, […]

2024. 09. 15.Csonka Nikolett
Lando NorrisF1

Norris szerint nehéz lesz javítani bakui időmérős bakijuk után

Lando Norrisnak csalódást keltő eredménnyel kell megbirkóznia az azerbajdzsáni kvalifikáción, ugyanis már az időmérő elején kiesett. A brit a 17. helyen végzett, ezért jelentősen fel kell javulnia ahhoz, hogy pontokat lopjon bajnoki riválisától, Max Verstappentől. Norris többek között a GPblognak beszélt az edzés után arról, mit vár a vasárnapi Azerbajdzsáni Nagydíjtól: Ez is érdekelhet Hamilton bukta […]

2024. 09. 14.Vámosi Péter
Max VerstappenF1

Verstappen egy ideig vakon vezetett Bakuban a második szabadedzésen

Az Azerbajdzsáni Nagydíj második szabadedzésén Max Verstappen látási problémákra panaszkodott a csapatrádióban. A Forma-1-es edzés végén a Red Bull Racing versenyzője a rádión elhangzott üzenetét Gianpiero Lambiase versenymérnöknek mondta. Verstappen az FP2-ben a bukóteret használta, és épp hogy sikerült távol tartania RB20-as versenyautóját a faltól a bakui városi pályán. Némi alulkormányzottságra is panaszkodott, de a […]

2024. 09. 14.Vámosi Péter
Max Verstappen, Lando NorrisF1

Norris a pályán győzné le Verstappent, és nem csapatutasításokkal

Hirtelen újra téma lett a csapatutasítás, amikor a pilóták megérkeztek Bakuba, Norris és Verstappen ráadásul együtt, magángéppel. Míg korábban a csapatok a bajnoki címre nagyobb eséllyel pályázó versenyzőjüket részesíthették előnyben, addig a McLaren csak most volt hajlandó bejelenteni, hogy Lando Norrisnak bizonyos prioritásai vannak. A brit azonban hangsúlyozta, hogy nem így szeretné megszerezni első világbajnoki […]

2024. 09. 14.Vámosi Péter
George Russell, verstappenF1

Russell kiröhögi azokat, akik szerint Verstappen a Mercedesbe tart

George Russell reagált azokra a szerinte mulatságos pletykákra, amelyek Max Verstappent egy jövőbeli üléssel hozzák összefüggésbe a Mercedesnél, és potenciálisan elfoglalhatja a helyét. A britnek a következő idény végéig van szerződése, ezért új kontraktusra van szüksége ahhoz, hogy az új motor-érában is majd az Ezüstnyilaknál maradhasson. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nem titkolta, hogy szeretné […]

2024. 09. 13.Vámosi Péter
Charles LeclercF1

Délelőtt a falban landolt, délután problémák közepette is az élen zárt Leclerc

Az Azerbajdzsáni Nagydíj második szabadedzésére elkészült Charles Leclerc korábban megtört autója, és a monacói hamar pályára is lépett. Hamarosan pedig Esteban Ocon és Franco Colapinto is pályáralépett, akik autóját szintén rendbe kellett hozni az első gyakorlás után. Azonban Leclerc közel sem volt elégedett a javítással. Ez is érdekelhet Leclerc kutyája a Red Bull garázsánál intézte […]

2024. 09. 13.Tajthi Andrea
Max Verstappen, F1, BakuF1

F1: Háromszor került elő a piros zászló a bakui nyitóedzésen

Újra pályára lépnek a Forma-1-es autók, a helyszín ezúttal Baku, Azerbajdzsán. Franco Colapinto második F1-es versenyhétvégéjét kezdte meg, illetve visszatér – egyelőre csak egy verseny erejéig – az év elején már bemutatkozott Oliver Bearman. Utóbbi az egy versenyre szóló eltiltást kapó Kevin Magnussent helyettesíti. Ez is érdekelhet Leclerc kutyája a Red Bull garázsánál intézte el […]

2024. 09. 13.Tajthi Andrea
mclarenF1

A McLaren eldöntötte, hogy végre alkalmaz-e csapatutasítást Bakutól kezdve

Miután a Red Bull előnye eltűnt az élről, a McLaren világos célja, hogy Lando Norrisszal a versenyzői világbajnoki címért harcoljon. Ez azonban azt is jelenti, hogy szükség esetén az alakulatnak meg kell kérnie Oscar Piastrit, hogy lehetőség szerint segítse csapattársát. Lehet, hogy már a hétvégén Bakuban csapatutasítást láthatunk? Nyolc nagydíjjal a szezonzáró előtt (köztük három […]

2024. 09. 12.Vámosi Péter
Max Verstappen, Adrian NeweyF1

Newey kiáll Verstappen mellett, még a brit sajtónak is nekimegy

Adrian Newey nyíltan üzent a Sky Sportsnak a Max Verstappenről szóló tudósításaik miatt. A tervezőmérnök, aki 2025-ben csatlakozik az Aston Martinhoz, azt állította, hogy a Sky közvetítése a 2021-es F1-es szezon alatt „démonizálta” a hollandot. Az a szezon a Forma-1 történetének egyik legizgalmasabb idényeként vonult be a történelemkönyvekbe. Max Verstappen és Lewis Hamilton epikus küzdelme […]

2024. 09. 12.Vámosi Péter
Kelly Piquet, Max VerstappenMinden más

„Csak magamra számíthatok” – mondta Verstappen barátnője az aggódóknak

Kelly Piquet az Olasz Nagydíjon a helyszínen szurkolt kedvesének, Max Verstappennek, lányával, Penelopéval együtt. Ez után a rajongók arra számítottak, hogy a brazil modell a New York-i divathétre látogat majd, mivel rendre részt vesz ilyen eseményeken. Mivel azonban nem volt ott, a rajongók kicsit aggódni kezdtek. Ez is érdekelhet Norris a leggyorsabb a Hungaroringen: Idén […]

2024. 09. 10.Tajthi Andrea
Adrian Newey, Max VerstappenF1

Csak 2 F1-es versenyző lesz, aki több pénzt keres majd, mint Newey az Aston Martinnál

A fizetés, amit az Aston Martin állítólag Adrian Newey-nak fizet, több lehet, mint amennyit 18 Forma-1-es pilóta kap. A Red Bull búcsúzó technológiai igazgatója komoly célpontnak, de az Aston Martin megnyerte a csatát a szerződtetéséért – állítja a BBC. Newey szerintük szerint évi 30 millió fontot kap majd az Aston Martinnal kötött ötéves szerződés keretében, […]

2024. 09. 08.Vámosi Péter
Max Verstappen, Sergio PérezF1

Verstappen elmondta, kit szeretne csapattársának

A Sergio Pérezzel kapcsolatos vita mostanság ismét elcsendesedett. A nyári szünet előtt még rendszeres volt a téma, hogy a Red Bull Racing vajon 2025-re is megtartja-e a mexikóit, vagy sem. Annak ellenére is erősek voltak a Pérez menesztéséről szóló feltevések, hogy papíron van érvényes szerződése a csapattal a 2025-ös, sőt a 2026-os szezonra is. Ugyanakkor […]

2024. 09. 08.Tajthi Andrea