CÍMKE

Max Verstappen

Carlos SainzF1

Sainz nyert Mexikóban, míg Verstappent kétszer is büntették

A Forma-1-es Mexikói Nagydíj pole pozícióját Carlos Sainz foglalta el a Ferrarival, míg csapattársa, Charles Leclerc a negyedik helyről várta a rajtot. Közöttük a bajnokság két éllovasa, Max Verstappen és Lando Norris foglalt helyet. A harmadik sort a két Mercedes bérelte ki George Russell – Lewis Hamilton sorrendben, őket pedig Kevin Magnussen és Pierre Gasly […]

2024. 10. 27.Tajthi Andrea
Fernando Alonso, Max Verstappen, red bull, aston martinF1

Bombameglepetés: Alonso és a Red Bull idén valóban tárgyaltak!

Fernando Alonso idén is „tesztelte a piacot” a Red Bull-lal folytatott előzetes tárgyalások alatt, állítja Christian Horner. Alonso és a Red Bull évek óta tartó flörtöléseiről már sokszor volt szó, de eddig nem volt ismert, hogy 2024-ben is felvették volna a kapcsolatot. A Red Bullnál az idény elején Max Verstappen és Sergio Perez állt szerződésben, […]

2024. 10. 27.Vámosi Péter
Carlos SainzF1

Sainz elárulta, hogy Norris szimulátoros ívét használta a Mexikói Nagydíj pole pozíciójához vezető úton

Carlos Sainz elmondta, hogy a pole pozíciót jelentő körének végén választott szokatlan vonalvezetést korábbi csapattársától, Lando Norristól tanulta el. A Ferrari pilótája messze elkerülte a hagyományos versenyívet, amikor a gyors körét befejezte, és egy nyúlfarknyival rövidebb utat tett meg az időmérőn a célvonalig. Sainz tudta, hogy Norris az iRacing szimulátorában fejlesztette ki ezt a technikát. […]

2024. 10. 27.Vámosi Péter
Carlos SainzF1

Sainz a mexikói pole-ban, míg Piastri és Pérez már a Q1-ben kiestek

A Forma-1-es Mexikói Nagydíj kvalifikációján a hazai pályán versenyző Sergio Pérez hajtott először pályára. A Q1-ben az első mért körök teljesítése után Lando Norris állt az élre, míg nem Max Verstappen is teljesítette első gyorskörét és át nem vette a vezetést. Ez is érdekelhet Hamilton bukta az első sort: rajtbüntetést kapott a Magyar Nagydíjra! 2026.07.25. […]

2024. 10. 27.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Verstappen poénkodik az amerikai incidensével: „Kell egy könyv az autóban!”

Max Verstappen elismeri, hogy a Forma-1-ben elég bonyolultak a szabályok arra vonatkozóan, hogy mit szabad megtenni, és mit nem. A Red Bull pilótája Mexikóban beszélgetés közben viccelődött a helyzettel, de mégis komoly felhangjai voltak. Eközben a McLaren felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a büntetés ellen, amelyet Norris a legutóbbi Amerikai Nagydíj hétvégéjén, az Egyesült Államok Nagydíján […]

2024. 10. 25.Vámosi Péter
Charles Leclerc , Max Verstappen, Lewis Hamilton, briatore, Forma-1F1

5 Forma-1-es versenyző szerepel a világ 50 legpiacképesebb sportolója között

A SportsPro a 12. alkalommal nevezte meg Lewis Hamiltont a motorsport legjobban eladható sportolójának. A hétszeres világbajnok a 11. helyen végzett a világ 50 legeladhatóbb sportolóját (50MM) tartalmazó éves listán. Az 50MM 2010-es indulása óta Hamilton egy kivételével (2019) minden évben szerepelt a listán. A legjobb éve 2014-ben volt, amikor az első legjobban eladható sportolóként […]

2024. 10. 25.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Ssergio Pérez, MexikóF1

Verstappen olyat válaszolt, hogy a riporter zavarba jött!

Max Verstappen a Mexikói Nagydíj előtt egy rendezvényen egy rövid megjegyzéssel megdöbbentette a műsorvezetőt/moderátort. Verstappen 57 pontos előnnyel vág neki a vasárnapi futamnak, amennyiben a McLaren óvása nem jár sikerrel. Ez is érdekelhet Norris a leggyorsabb a Hungaroringen: Idén először nem Mercedes-versenyző szerzett pole-t 2026.07.25. 17:04 Ugyan szenved a Haas, Bearman továbbra is hisz magában […]

2024. 10. 25.Tajthi Andrea
Sergio PerezF1

Marko szerint Perez 2025-ös szerződése semmit se ér, ha elmarad a teljesítménye

A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko megerősítette, hogy Sergio Perez 2025-re szóló szerződése mit sem ér, ha a mexikói nem javít teljesítményén a szezon utolsó futamain. Perez csalódást keltő 2024-es idénye az energiaitalosoknál azt eredményezte, hogy a 34 éves pilóta az F1-es pilóták tabelláján csak a nyolcadik helyen áll. Elképesztő, 204 ponttal lemaradva csapattársa és […]

2024. 10. 25.Vámosi Péter
Lando Norris (McLaren), Max Verstappen (Red Bull), Austin, 2024F1

Még változhat az austini verseny végeredménye: A McLaren felülvizsgálatot kér Norris büntetése ügyében!

A McLaren felülvizsgálati jogot kért az Egyesült Államok Nagydíjának eredménye ellen, miután Lando Norris öt másodperces időbüntetést kapott Max Verstappen pályán kívül történt megelőzéséért. A McLaren óvása a Norris által kapott 52. körben kapott büntetés miatt történik, miután összecsapott a címvédő Verstappennel. A brit megpróbálta kívülről megkerülni a Red Bullt, de Verstappen leemelte lábát a […]

2024. 10. 25.Tajthi Andrea
Sergio Perez, mexikóF1

Milyen időjárás várható a Mexikói Nagydíj hétvégéjére?

A Forma-1-es csapatok és versenyzők ismét jó körülményekre számíthatnak, a Mexikói Nagydíjra is. Austinban gyakran sütött a nap, és nem volt csapadék. Ugyanezt jósolják a mexikói versenyre is, bár talán némileg hűvösebb lesz. Max Verstappen az Egyesült Államok Nagydíjának hétvégéjén növelte előnyét a pilóták világbajnokságában, így Lando Norrisnak mindent ki kell hoznia a hátralévő öt […]

2024. 10. 24.Vámosi Péter
Max Verstappen, Charles Leclerc, amerikai nagydíj, pirelliF1

Botrány: Ezért cserélték le az utolsó pillanatban a Pirelli trófeáit az Amerikai Nagydíjon!

Az Austinban rendezett Amerikai Nagydíj végén a győztes Charles Leclerc, a második Carlos Sainz és a harmadik helyezett Max Verstappen állt a dobogón – de egy valami hiányzott. Sőt, valójában három dolog is: a futam egyik dobogós helyezettje sem kapta meg a Pirelli sokat emlegetett trófeáit, amelyeket a verseny előtti napokban mutattak be. Az olasz […]

2024. 10. 21.Vámosi Péter
Charles Leclerc, Ferrari, AustinF1

Váratlan Ferrari siker született, míg Norrist az utolsó körben büntették meg, így bukta a 3. helyet

Bár Norris és Verstappen indultak az első két helyről, ők végül a 3. helyért csatáztak, míg a Ferrari kettős győzelmet aratott. Az Egyesült Államok Nagydíjának pole pozícióját Lando Norris szerezte meg. Mellőle, a második helyről Max Verstappen várta a rajtot, míg mögöttük a második sort a két Ferrari foglalta el Carlos Sainz, Charles Leclerc sorrendben. […]

2024. 10. 20.Tajthi Andrea