CÍMKE

McLaren Racing

Lando Norris, Oscar PiastriF1

Norris már tudja, hogy mit rontott el Piastrival szemben

Lando Norris elmondta, hogy keményebben kellett volna küzdenie csapattársával, Oscar Piastrival, amikor az Olasz Nagydíj első körében elvesztette vele szemben az első helyet. Piastri a futam rajtja után a Roggia sikánban kívülről söpört be a pole-pozíciós mellé. Amellett, hogy Norris egy pozíciót veszített csapattársával szemben, a kanyarból való rossz kijövetele tette lehetővé Charles Leclerc számára, hogy […]

2024. 09. 02.Vámosi Péter
Geri Halliwell, Bernie EcclestoneF1

Ecclestone elárulta, hogy szerinte ki lesz a 2024-es világbajnok, aki viszont ebben nem hisz

Bernie Ecclestone már nem túl gyakran jár a Forma-1-es paddockban. Amikor a korábbi F1-es tulajdonos – immár 93 éves korában – újra megjelenik, az mindig egy találkozás neki, sok régi baráttal. Egymás után kapja az öleléseket a korához képest még mindig kivételesen fitt brit. Azok pedig, akik fotót vagy autogramot kérnek tőle, soha nem csalódnak, […]

2024. 09. 01.Vámosi Péter
Max Verstappen, Lando Norris, Lewis Hamilton, F1F1

Hamilton elárulta, hogy szerinte mi lesz a vége az idei Norris-Verstappen bajnoki harcnak

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton úgy véli, Lando Norrisnak „némi szerencsére” is szüksége lesz, ha meg akarja előzni Max Verstappent az idei F1-es világbajnoki címért. A legutóbbi, Holland Nagydíjon aratott győzelme után Norris 70 ponttal van lemaradva Verstappen mögött, kilenc versenyhétvégével a vége előtt. Hamilton az utolsó pilóta, aki 2008-ban a McLarennel nyerte meg a […]

2024. 08. 31.Vámosi Péter
Max Verstappen, Lando Norris, Red Bull, McLarenF1

A McLaren úgy érzi, még nem elég jó ahhoz, hogy mindenhol legyűrje a Red Bullt

Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke úgy érzi, továbbra sem elég jók ahhoz, hogy hosszú távon megverjék a Red Bullt. A nyári szünetről visszatérve a wokingi istálló jelentős fejlesztéseket pakolt fel az autóira. Az újítások meg is hozták a várt sikert, ugyanis Lando Norris szombaton és vasárnap is leggyorsabbnak bizonyult. A brit pilóta több, mint 22 […]

2024. 08. 30.Csonka Nikolett
James VowlesF1

Vowles közölte Ralf Schumacherrel, hogy Mick nem különleges

A szezon második felében még csak egy nagydíj ment le, de ez nem akadályozta meg a Williamst abban, hogy elküldje Logan Sargeantet. Az oka? Bukások sorozata, és semmi igazi kiugró eredmény, nemhogy világbajnoki pontok. A brit csapat végül Franco Colapintót választotta a helyére, és a GPblog előtt James Vowles magyarázza a döntést. Ez is érdekelhet […]

2024. 08. 30.Vámosi Péter
Lando Norris, McLarenF1

Norris nem a hagyományos módon ünnepelte meg a hollandiai győzelmét

Lando Norris elárulta, mit csinált a Holland Nagydíjon aratott győzelem után. A brit versenyző már szombaton is a leggyorsabbnak bizonyult, így az első rajtkockából indulva kezdhette meg a futamot. A rajtnál azonban ismét meglepte őt Max Verstappen, így egy ideig a második pozícióba szorult vissza. A 18. körben a 24 éves pilóta új lendületet vett, […]

2024. 08. 30.Csonka Nikolett
Max VerstappenF1

Marko megnevezte azt a 2 pilótát, akik közel kerülhetnének Verstappenhez ugyanolyan autóban

Max Verstappen az idei szezonban minden egyes érdemi edzésen legyőzte eddig Sergio Perezt. Az időmérőkön 15-0-ra vezet ellene, és 14-0-ra áll a futamokon, amelyeket mindketten befejeztek. Alex Albon az egyetlen másik pilóta a Forma-1-es mezőnyben, aki ilyen módon uralta le a csapattársát. Logan Sargeant mostanra elvesztette Williams-ülését, helyére Franco Colapinto érkezett az idény hátralévő részére. […]

2024. 08. 29.Vámosi Péter
Fernando AlonsoF1

Alonso elárulta, hogy miért kukkantott a McLaren diffúzora alá a futam után

Fernando Alonso a múlt hétvégi Holland Nagydíj után a parc fermé-ben átment versenybírába, amikor az Aston Martin pilótáját rajtakapták, ahogy közelről szemügyre vette Oscar Piastri McLarenjének padlólemezét és diffúzorát. A spanyol, akit saját fedélzeti kamerája buktatott le az akciója alatt, nyilvánvalóan azt remélte, hogy betekintést nyerhet az F1-ben jelenleg a mezőny legjobbjának számító MCL38 rejtett […]

2024. 08. 28.Vámosi Péter
Lando Norris, Max Verstappen, McLaren, Red BullF1

Nemzetközi sajtó: Norris növelte az esélyeit, Verstappen hoppon maradt

A nemzetközi sajtóorgánumok első sorban Lando Norris domináns győzelméről és a Red Bull visszaeséséről írtak. A brit versenyző az első rajtkockából indult, ám elsőként már Max Verstappen fordult be az első kanyarba. A holland pár kör erejéig még az élen tartózkodott, majd a McLaren pilótája becserkészte és levadászta őt. Ez is érdekelhet Leclerc kutyája a […]

2024. 08. 27.Csonka Nikolett
Max Verstappen, Jos Verstappen, red bullF1

Jos Verstappen szerint a Red Bull nézzen a tükörbe

Jos Verstappen újabb kritikát fogalmazott meg a Red Bull F1-es csapatával szemben a McLarentől elszenvedett vereséget követően a Holland Nagydíjon. A kockás zászlót Lando Norris látta meg Max Verstappen előtt, a különbség a futam végén meggyőző 22 másodpercnyit mutatott. A Red Bull a hírek szerint a McLaren legutóbbi sikerének a megállítása érdekében Verstappen autóján a […]

2024. 08. 26.Vámosi Péter
Max VerstappenF1

Verstappen szerint nincs baj azzal, ha Wolff körbeudvarolja

Max Verstappen nem tudott véget vetni azoknak a találgatásoknak, amelyek a Mercedeshez való igazolással hozták őt összefüggésbe – mindössze 24 órával azután, hogy a Mercedes-főnök Toto Wolff elárulta, hogy a nyár folyamán még mindig tárgyaltak, annak ellenére, hogy a hollandnak hosszú távú, 2028-ig szóló szerződése van a Red Bullnál. Wolff közeli barátja Verstappen édesapjának, Jos-nak, […]

2024. 08. 25.Vámosi Péter
flavio briatore, renaultF1

Briatore tisztázta, hogy mi pontosan a terv a Renaultnál, és mossa a kezeit

Flavio Briatore kitart amellett, a Renault elnöke, Luca de Meoval egyetemben, hogy az Alpine nem eladó, és soha nem akarják eladni a csapatot. A Renault korábbi csapatfőnöke, Briatore jelenleg az Alpine különleges tanácsadója, és a nyáron már felügyelte Oliver Oakes új csapatfőnökké való kinevezését. Mivel a Renault saját Forma-1-es motorgyártó részlege megszűnik, és az Alpine […]

2024. 08. 25.Vámosi Péter