A Honda újra pályán a 850 cm³-es motorral – ezúttal a korábbi Aprilia-kapitány is kipróbálhatja
A közel-keleti helyzet nem várt szünetet hozott a MotoGP életébe is. A csapatok azonban nem hagyják veszni az időt. A ...
A közel-keleti helyzet nem várt szünetet hozott a MotoGP életébe is. A csapatok azonban nem hagyják veszni az időt. A ...
A sprinten volt egy csúnya baleset Takaaki Nakagami és Augusto Fernández között, aminek következtében előbbi lesérült. Az LCR Honda versenyzője, ...
Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen az már tudható volt, hogy ...
Minden segítséget megadtak Somkiat Chantrának a hétvégén, aki ennek is köszönhetően szerezte meg első pontját a bajnokságban. A Holland Nagydíjon ...
Edzés közben sérült le az LCR Hondától Somkiat Chantra, akinek ki kell hagynia a soron következő két futamot. Az LCR ...
Továbbra sem elérhető Luca Marini, így a Hondának pótlás után kellett néznie, és megtalálta a helyzethez képest a tökéletes pilótát. ...
A Hondával a suzukai 8 órás versenyre tesztelve bukott Luca Marini, ahol súlyos sérüléseket szenvedett, de szerencsére magánál van. Javában ...
A pilóták egymásnak adták a kilincset Dr. Ángel Charte orvosi szobájában. A hétvégén indul a Francia Nagydíj, ahol kérdéses volt ...
Újabb szabadkártyás versenyzőt delegál a Honda, már a Francia Nagydíjon. A legutóbbi Spanyol Nagydíjon a Honda kihasználta egyik szabadkártyás lehetőségüket, ...
Joan Mir és Luca Marini idei "Repsol" Hondája jelentősen megváltozott a tavalyi dizájnhoz képest. A spanyol szerint nemcsak az arculat ...
F1 pontverseny (Top5):
|
Versenyzők:
|
|
|
1. Kimi Antonelli
|
156
|
|
2. Lewis Hamilton
|
90
|
|
3. George Russell
|
88
|
|
4. Charles Leclerc
|
75
|
|
5. Oscar Piastri
|
60
|
|
Csapatok:
|
|
|
1. Mercedes
|
244
|
|
2. Ferrari
|
165
|
|
3. McLaren
|
118
|
|
4. Red Bull
|
72
|
|
5. Alpine
|
41
|
| Frissítve: 2026.06.08. 05:18 |
Kiss Norbi és a Révész Racing már nem először tarolnak Dunaszerdahelyen, idén is megnyerte az összes futamot a magyar rajongók...
A tegnapi naptól az EA SPORTS kiadta az F1 25-ös játékhoz az új frissítést, a 2026 Season Pack-re elkeresztelt bővítményt....