Zsinórban a harmadik futamát nyerte Miamiban Oscar Piastri. Az ausztrál ugyan a negyedik helyről rajtolt, de már a rajt után Verstappen mögé került a második helyre, és kis idő után meg is előzte a címvédőt, ami után pedig sima győzelme aratott.
Egyedül Verstappen tudta ideig-óráig megnehezíteni a két McLaren dolgát a hétvégén Miamiban. Ám a verseny egyharamdára már mindketten átugrották őt, végül pedig több, mint fél percet vertek a harmadik helyezettre is.
A tempót látva pedig valójában sosem volt kérdés, hogy – Japánnal ellentétben – maga mögött tartsa a papaya autókat a Red Bull. Hasonlóan látja maga Piastri is.
„Kemény volt a verseny elején megelőzni Maxot. Nagyon keményen próbálkoztam, mindent beleadtam. Nem volt egyszerű, de megválasztottam a pillanatot, amikor kellett. Már az elejétől fogva éreztem, hogy nagy a tempónk, és végig az volt a kérdés, hogy mikor jutok át rajta, nem pedig, hogy átjutok-e. A lehető leghatékonyabban akartam ezt csinálni, mert tisztában voltam azzal, hogyha Lando feljön harmadiknak, akkor sokat fog rajtunk hozni. Gyorsan, de tisztán akartam megelőzni. Úgy érzem ilyen téren jó munkát végeztem, majd sikerült szép kis előnyt kiautóznom.” – mondta a futam után az ausztrál éllovas.
Verstappent végül Norris is megelőzte, majd a kedvező VSC fázis miatt Russell is, így a holland a pole-ból csupán a negyedik lett, emiatt a pontversenyben már több, mint egy futamgyőzelemnyi a hátránya Piastri mögött.