Javában zajlanak a télit tesztek és az új autók megismerése. Ennek megfelelően egyre másra jönnek a negatívabbnál negatívabb kommentek az új autókra. Most éppen Fernando Alonso állt be a sorba.
A spanyol világbajnok leginkább az egyre kritikusabbnak tűnő energia visszanyerés és az ebből fakadó lassabb kanyarsebességre hívta fel a figyelmet, a maga sajátos humorával.
„Alapvetően itt Bahreinben a 10-12-es kanyarok közötti szakasz mindig is komoly kihívás volt számunkra, úgy kellett megválasztani a leszorítóerőt, hogy ezen a szakaszon padlógázzal végig tudj menni új gumikon. Ez egy fontos versenyzői képesség volt, döntő faktor a köridő tekintetében.”
„Most viszont 50 km\h-val lassabbak vagyunk itt, mivel nem akarjuk elpazarolni az energiát, hanem tartalékoljuk az egyenes szakaszokra. Szóval az eddigi 260-as tempó helyett csupán 200-al teljesítjük azt a szakaszt. Ezzel a sebességgel egy szakács is eltudná vezetni ezt az autót ott.” – fakadt ki Alonso.
„Megértem Max megjegyzéseit, mivel pilótaként te akarsz a döntő lenni abban, hogy öt kilométer per órával gyorsabban veszed be a kanyart. Most azonban az határozza meg a dolgokat, hogy mennyi energiát tudsz megspórolni a következő egyenes szakaszokra, Ugyanakkor viszont most ez a Forma-1, mindig is ilyen volt.” – tette hozzá.






