Hamilton vitathatatlanul a valaha volt legsikeresebb F1-es versenyzők táborát erősíti. Hét világbajnoki címe, 106 futamgyőzelme van, míg a legközelebbi riválisának Michael Schumachernek „csak” 91 szerepel a neve mellett.
Ebben a szezonban láthatóan is teljesen megváltozott mind a felfogása, mind a vezetési stílusa a tavalyi évhez képest, amikor csatlakozott a maranellói alakulathoz. Jelenleg hét versenyhétvége után a második helyen áll a világbajnokságban. Igaz, a lemaradása Kimi Antonellitől 41 pont.
Azok után, hogy négy éven keresztül nem volt alatta olyan autó, aminek a talajra szerelt aerodinamikus formája lett volna, nem találta önmagát, nem egyezett a vezetési stílusának. Idei évtől már visszatértek ezek a kialakított versenygépek a rajtrácsra, amivel magára talált.
Ugyan nagydíjon a hétvége előtt még nem tudta legyőzni a Mercedes alakulatot, a barcelonai versenyre úgy készült, hogy sorozatban harmadszor is a dobogós helyek egyikén végezzen. Ezelőtti két versenyhétvégén egyaránt a második helyen ért célba Antonelli mögött. Végül ez is összejött számára, miután megszerezte ferraris karrierje első győzelmét.
Az idei formáját látva szinte teljesen elhallgattatta azokat a kritikusait, akik úgy vélték, hogy az idei év végén vissza kell vonulnia.
Ezt nehezen hiszi el az ember, hiszen maga Hamilton mondta, hogy jobb, ha „megszokják” a jelenlétét, mivel ő sehova sem fog menni. Egyes hírek szerint van egy opciója a szerződésében a 2027-es évre a Ferrarival, amivel élni is kíván.
Mindazonáltal is, a brit a nehezen megszerezhető nyolcadik sikeréért hajt. Úgy véli, vannak bizonyos okai annak, hogy már hét vb címmel büszkélkedhet a karrierje során, míg másoknak egy sem sikerült és csak a kifogásokkal rukkolnak elő.
„Fittebb, egészségesebb és jobb személyi állapotban vagy” – mesélte Hamilton a Sky Sports F1-nek. „Sokkal jobb hozzáállással érkeztem, azt mondanám, még jobbal, mint ahogy tavaly kezdtem. Nincsenek sérüléseim. Egy olyan autót vezetek, amelynek a fejlesztésében én is részt vettem. Szemben a tavalyi évvel, amikor egy olyan autót örököltem, amihez semmi közöm sem volt. Ez egy új korszak, amit egyszerűen jobban szeretek. Ez több dolog kombinációja, és én is boldog vagyok az életemben. A tapasztalat természetesen sokat segít. Hallhatsz olyan kollégáidtól, akik még nem nyertek világbajnokságot és van okuk arra, hogy miért nem nyertek egyszer sem. Nekem van hét címem, és tudom, mi kell a győzelemhez. Tudom mit jelent egy csapatnak nyerni. Tudom, hogy sokan – akikkel együtt dolgozom – tudják, mit kell tenni ahhoz, hogy bajnokságot nyerjünk. Az egyetlen célom az, hogy segítsek nekik és magamnak eljutni oda, ahová végső soron – amiben igazán hiszünk – eljuthatunk és megérdemeljük”
A brit elmondta, hogy ő és a Ferrari jó úton haladnak a közös céljaik elérése felé.
„A megközelítésem a teljes támadás, a teljes elkötelezettség, a csapat folyamatos ösztönzése és a helyes irányba való terelés” – említette. „Azt hiszem, van egy Sarkcsillagunk. Tudjuk, merre kell mennünk. Sok munkába telik odajutni. Nem olyan egyszerű, mint csak megjavítani valamit a jövő hétre. Csak összeszedettnek maradni és tovább küzdeni. Ha mindannyian ugyanabba az irányba evezünk, ugyanolyan erővel, akkor azt hiszem, eljuthatunk egy varázslatos helyre”
Esély erre sok nincs
Ebben a szezonban nem igazán nyílik erre lehetőség, legalábbis az 1997-es világbajnok, Jacques Villeneuve szerint.
Állítja, hogy bár Hamilton jól teljesített az elmúlt versenyeken, a tempója egyszerűen nem elég gyors ahhoz, hogy kihívást jelentsen a Mercedesnek.
„Lewisnak fantasztikus két versenye volt, de ez még mindig nem volt elég ahhoz, hogy egyenes küzdelemben legyőzze a Mercedest – mondta a kanadai. „Amire számíthat, az az, hogy Russell megküzd Antonellivel és mindketten kiesnek, mind pedig problémáik adódnak, majd legyőzik őket. Jelenleg lendületben van, jó formában, jól érzi magát és agresszív”
Majdnem megviccelte Hamilton, de végül Russell szerezte meg a pole-t






