SZERZŐ

Hegedűs Dávid

Lewis HamiltonF1

Üzent a versenybíróknak Hamilton a szingapúri futam után

Pokolian ért véget az idei Szingapúri Nagydíj Lewis Hamilton számára. Úgy tűnt, hogy a két kiállásos taktika beválik és fel tud jönni az ötödik helyre. Végül azonban komoly fékgondok merültek fel nála, ami miatt csak a hetedik helyen szelte át a célvonalat. Amit viszont nem tarthatott meg sokáig, mivel a versenyirányítás ötmásodperces büntetéssel sújtotta őt, […]

2025. 10. 07.Hegedűs Dávid
George RussellF1

Russell simán nyert Szingapúrban, világbajnok a McLaren

Idén másodszor aratott rajt-cél győzelmet George Russell, aki végig magabiztosan vezetett Szingapúrban. A dobogóra Verstappen és Norris fért fel, utóbbi három pontot hozott a negyedik helyen célba érkező Piastrin. Matematikailag pedig biztossá vált, hogy a McLaren megvédte a konstruktőri világbajnoki címét. Nem sokkal a rajt előtt egy kisebb zápor áztatta el a pályát, így a […]

2025. 10. 05.Hegedűs Dávid
Fernando AlonsoF1

Alonso elmondta, hogy mikor tervezi a visszavonulást

Több, mint két évtizede – kis megszakítással – a Forma-1 tagja Fernando Alonso. 44 éves jelenleg, és jövőre is biztosan a mezőny tagja lesz, de a kérdés, meddig. A kétszeres spanyol bajnok nem titkoltan azzal a céllal jött vissza, hogy megszerezze a többször is az utolsó pillanatokban elbukott harmadik címét. Ez is érdekelhet Briatore meredek […]

2025. 10. 04.Hegedűs Dávid
Christian HornerF1

A lehető legmeglepőbb helyen és módon térhet vissza Christian Horner

Christian Horner hatalmas végkielégítéssel a zsebében végleg elhagyta a Red Bullt, így szabaddá vált számára az út az esetleges F1-es visszatérésre. Elismert szakemberként rengeteg csapatnál felmerült már a neve, legyen szó topcsapatról vagy a jövőre bemutatkozó Cadillacről is. Ez is érdekelhet Briatore meredek ötlettel állt elő a Forma-1 kisebb csapatainak a támogatására 2026.08.15. 19:22 Johnny […]

2025. 10. 03.Hegedűs Dávid
Charles LeclercF1

Sajtóhír: Az Aston Martinnal tárgyal Charles Leclerc menedzsere

Charles Leclerc a Ferrari saját nevelésű versenyzője, akit a mezőny egyik legnagyobb ígéretének is tartanak, ám a bajnoki címre eddig sosem volt valós esélye. Ez pedig többnyire a Ferrari vesszőfutásának tudható be. A monacói pilóta 2018-ban az Alfa Romeo Sauber színeiben mutatkozott be, majd 2019 óta tagja a Ferrarinak. ahol megszámlálhatatlan pole-pozíciót szerzett, de futamot […]

2025. 09. 30.Hegedűs Dávid
Toto Wolff, Christian HornerF1

Wolff miatt nem mehet az Alpine-hoz Christian Horner

A Red Bull egykori csapatvezetője Christian Horner nemrégiben végérvényesen elhagyta Milton Keynest, így teljes mértékben szabaddá vált a csapatok számára. A brit szakember hosszú és rendkívül sikeres karriert tudhat maga mögött a Red Bull élén, ami miatt gyakorlatilag valamennyi F1-es csapat számára vonzó lehet. Ez is érdekelhet Briatore meredek ötlettel állt elő a Forma-1 kisebb […]

2025. 09. 29.Hegedűs Dávid
AlpineF1

A Forma-1-en kívülről jöhet az Alpine sztárversenyzője?

Gyakorlatilag már csak az Alpine jövő évi pilótafelállása a kérdés. Pierre Gasly helye biztos, ám a csapattársának kiléte kérdéses. A szezont még Jack Doohannel kezdte el a csapat, majd jött Franco Colapinto. Ám az argentin sem tud komoly eredményt felmutatni, így jó eséllyel új csapattársat kap jövőre Gasly. Ez is érdekelhet Briatore meredek ötlettel állt […]

2025. 09. 29.Hegedűs Dávid
Oscar Piastri, Lando NorrisF1

Miért nem áll be a McLaren Piastri mögé?

Noha nullázott Azerbajdzsánban, mégis egy futamgyőzelemnyi az előnye a bajnokságban Oscar Piastrinak csapattársa előtt. Ám A Red Bull javulásával a Max Verstappen jelentette veszély egyre fenygetőbb. A holland címvédő zsinórban két versenyt nyert meg a nyári szünet után, ezen a két versenyen összesen egy futamgyőzelemnyi hátrányt dolgozott le mindkét McLaren pilótával szemben, köszönhetően a csapat […]

2025. 09. 27.Hegedűs Dávid
Max VerstappenMinden más

Ferrarival fog versenyezni Max Verstappen

Noha egy hét szünet van most a Forma-1-ben, a címvédő Max Verstappen nem áll le, tovább hajszolja a lóerőket. Visszatér a legendás Nürburgrinre, ráadásul egy Ferrari volánja mögött. Miután a négyszeres F1-es világbajnok sikeresen megszerezte az A licencét a GT3-as autóra, részt vehet az NLS9-en, vagyis a Nürburgring Langstrecke-Series következő négyórás viadalán. Ez is érdekelhet […]

2025. 09. 25.Hegedűs Dávid
Max VerstappenF1

Baku után visszaszívja a korábbi mondatait Verstappenről Schumacher

Meggyőző győzelmet aratott az Azeri Nagydíjon Max Versappen. A holland klasszis így másfél év után tudott zsinórban két versenyt nyerni. A Red Bull komoly fejlesztésekkel érkezett Monzába, ahol váratlanul nyerni tudtak, igaz az nem teljesen a McLarennek kedvező pálya volt. Ellenben az azeri fővárossal, ahol mégis az idei legpocsékabb versenyét teljesítette a címvédő gárda. Piastri […]

2025. 09. 24.Hegedűs Dávid
Max VerstappenF1

Stella szerint még komolyan kell számolni Verstappennel a bajnokságban

Noha a McLaren hatalmas fölényben van az idei bajnokságban mind egyéniben, mind csapatban, mégis Andrea Stella csapatfőnök szerint a címvédő még veszélyt jelenthet rájuk. A négyszeres holland bajnok hátránya 94 pont a listavezető Oscar Piastrival szemben, ám Monzában valami átfordult. Ott a Red Bull magabiztos győzelmet aratott, míg Bakuban is az élről várhatja a futamot. […]

2025. 09. 21.Hegedűs Dávid
Lewis Hamilton, FerrariF1

Norris falat fogott, magabiztos Ferrari 1-2 a második azeri szabadedzésen

Lewis Hamilton vezényletével kettős Ferrari siker született a második szabadedzésen Azerbajdzsánban. A bajnoki címre törő McLarenek viszont szenvednek, azúttal Lando Norris hagyta ki az edzés egy részét, miután falnak koccant. A Sauberek nyitották a második szabadedzést Bakuban, és a hétvége során először kerültek fel a lágytól eltérő gumikeverékek. Ez is érdekelhet Briatore meredek ötlettel állt […]

2025. 09. 19.Hegedűs Dávid