SZERZŐ

Hegedűs Dávid

Max VerstappenF1

Verstappen: Voltak idén nehezebb hétvégéim

Sok embert talán meglephet, de az idei évet brutális mértékben letaroló Max Vertappen sok minden tanult a 2023-as esztendőből. A rekordokat sorra halmozó és döntögető háromszoros világbajnok soha nem látott fölénnyel zárja majd az idei évet. Se házon belül, se pedig azon kívül nem akadt ellenfele. Komoly rivális nélkül, nagyon simán húzta be a harmadik […]

2023. 11. 13.Hegedűs Dávid
Pierre Gasly, Helmut MarkoF1

Gasly még nem beszélte meg Markóval a 2019-es dolgokat

Az Alpine versenyzője Pierre Gasly elmondta, hogy még nem volt igazán alkalma megbeszélnie Helmut Markoval a 2019-es menesztését. Gasly nagy reményekkel ülhetett be a Red Bullba Daniel Ricciardo távozása után 2019-ben, ám a vártnál gyengébb teljesítménye miatt a nyári szünetben visszafokozták az AlphaTauriba, helyére pedig Alex Albon ülhetett be. A francia egészen a tavaly év […]

2023. 11. 12.Hegedűs Dávid
Max VerstappenF1

Ráktúlélő kisfiúnak okozott életreszóló élményt Verstappen

A skót tévénézők az STV Children’s Appeal nevű jótékonysági műsorában megható pillanatnak lehettek szemtanúi pénteken. A műsor közben ugyanis lejátszották Max Verstappen üzenetet egy kilencéves kisfiúnak. A Dunfermline-ból száramzó Harry Sinclair történetét Skóciában szinte mindenki ismeri. A most kilenc éves kisfiúért 2019-ben indult adománygyűjtés hasonló műsorban, amikor is leukémiával diagnosztizálták. Harry családja mindent feltett a […]

2023. 11. 11.Hegedűs Dávid
Pierre GaslyF1

Gasly elmondta, hogy szerinte ki a legalulértékeltebb pilóta a mezőnyben

Az Alpine versenyzője, Pierre Gasly szerint van az F1-es mezőnyben egy olyan valaki, aki rendkívül gyors, de mégis kevés figyelmet kap. Az egyszeres francia futamgyőztes volt a Beyond the Grid nevű hivatalos F1 podcast vendége volt, ahol többek között a jövő évi céljairól, eddigi karrierjéről és az összes volt csapattársáról is beszélt. Ez is érdekelhet […]

2023. 11. 10.Hegedűs Dávid
Max VerstappenF1

Édesapja elmondta, mikor fog visszavonulni Verstappen

A Forma-1-et leuraló Max Verstappen esetében a legfőbb kérdés az, hogy meddig teljesíthet ezen az extra klasszis szinten. Noha még csak 26 éves a holland pilóta, már szinte minden létező rekordot megdöntött az F1-ben. A hosszútávú jövőjével kapcsolatban ő maga többször is utalt már rá, hogy nem biztos, hogy extrám hosszú lesz a pályafutása, noha […]

2023. 11. 10.Hegedűs Dávid
Brawn film, Ross BrawnF1

Ross Brawn gondolkodás nélkül elküldené Pérezt

A Forma-1 egykori sikerguruja Ross Brawn egy interjúban beszélt Verstappen idei dominanciájáról is. Szerinte ezen úgy lehetne javítani, ha legalább lenne egy olyan csapattársa, aki felveszi vele a küzdelmet. Lehengerlő idényt teljesít a Forma-1-ben a már háromszoros világbajnok Max Verstappen. A holland klasszis három verseny kivételével mindent megnyert 2023-ban, több mint kétszer annyi pontot szerzett, […]

2023. 11. 09.Hegedűs Dávid
Charles LeclercF1

Széttrollkodta Leclerc korai kiesését a Ryanair

Charles Leclerc már a felvezető körön elbúcsózott Interlagosban, ami a mémkedvelőknek egy kiváló alapanyag lett. Ezt meg is lovagolta a trollkodást mestergokon űző légitársaság, a Ryanair is. A Ferrari monacói pilótája az előkelő második helyről rajtolhatott volna a Sao Pauló-i Nagydíjon, ám a felvezető körön hidraulikai gondok miatt a hetes kanyarnál a falba került, és […]

2023. 11. 09.Hegedűs Dávid
FerrariF1

Kifehéredik Las Vegasra a Ferrari

Sok szempontból is különleges lesz a jövő heti Las Vegas-i Nagydíj. Ennek apropóján sokan egyedi megjelenéssel mehetnek pályára, de az már biztos, hogy a Ferrari váratlan dizájnját nehéz lesz überelni. Az olaszok a hivatalos közösségi oldalaikon osztották meg, hogy milyen overálban fog majd szerepelni Carlos Sainz és Charles Leclerc. Az év harmadik amerikai futamára merőben […]

2023. 11. 08.Hegedűs Dávid
PirelliF1

Teljesen új koncepcióval készülhet 2025-re a Pirelli

A Forma-1 hivatalos gumibeszállítója a Pirelli vizsgálja annak lehetőségét, hogy 2025-től teljesen új alapokra helyezi az F1-be készített abroncsaikat. Az olasz gumigyártó célja, hogy a pályán még több akció legyen, miközben a boksz stratégiák széles skáláját biztosítaná a futamokra. A Pirelli 2011 óta kizárólagos gumiszállítója a Forma-1-nek, jelen szerződése pedig 2027-ig érvényes, plusz egy éves […]

2023. 11. 08.Hegedűs Dávid
Max VerstappenF1

71 éve fennálló rekordot is megdöntött Max Verstappen

Brazíliai győzelmével tovább írja a történelmet Max Verstappen. A holland egyre inkább tesz azért, hogy 2023-at a sportág történetének legdominánsabb évének tekinthessük. A Sao Pauló-i Nagydíjon aratott sikerével a háromszoros világbajnok idén már 17 futamgyőzelemnél tart, amivel a saját, Austinban felállított rekordját döntötte meg, és még hátra van két futam az évből. Ez is érdekelhet […]

2023. 11. 08.Hegedűs Dávid
Lewis HamiltonF1

A padlólemezt okolja Hamilton a pocsék interlagosi futamáért

Az év egyik leggyengébb hétvégéjén van túl Hamilton és a Mercedes. Az egyéniben a második helyért harcoló hétszeres világbajnok csak a nyolcadik lett a Sao Pauló-i Nagydíjon. Már a szombati sprintversenyen is küszködtek a Mercedes versenyzői, ami a vasárnapi Nagydíjon csúcsosodott ki. Hiába a rajt és a verseny elején elfoglalt pozíció, Hamilton és Russell kéz […]

2023. 11. 06.Hegedűs Dávid
Sao Pauló-i Nagydíj, FerrariF1

Súlyos biztonsági hibát vétettek a Sao Pauló-i Nagydíj szervezői

A tegnapi Sao Pauló-i Nagydíj leintése után túl korán rohantak pályára a nézők, amely igencsak veszélyes tud lenni. A futam szervezői elismerték a felelősségüket és ígérik, jövőre kijavítják ezt. Minderre akkor derült fény, amikor a futam után a versenybírók egy közleményt adtak ki, amelyben tudatták, hogy az egyes kanyar bukóterében nagyobb számú nézői csapat tartózkodott, […]

2023. 11. 06.Hegedűs Dávid