Különleges sisakfestéssel búcsúzik hazai futamától Max Verstappen

Lancz DánielLancz Dániel2026. 08. 14.
Max Verstappen
Fotó: Guido De Bortoli/LAT Images) // Getty Images / Red Bull Content Pool

Max Verstappen egy egyedi sisakfestéssel köszön el Zandvoorttól, amely pályára utoljára látogat el a Forma-1.

Év végén távozik a versenynaptárból a Holland Nagydíj, azon belül is Zandvoort. Nem hosszabbították meg a pályával a szerződést és még rotációval sem marad bent a Forma-1-ben. Ennek apropóján Max Verstappen kifejezetten erre az alkalomra készítettet egy új sisakfestést.

Zandvoort korábban az 1950-es évektől egészen az 1980-as évek közepéig volt jelen. Utána egy hosszabb szünet után, 2021-ben tért vissza a Száguldó Cirkusz mezőnye.

Azóta Max Verstappen háromszor tudott nyerni hazai pályán. Rajta kívül a két Mclaren versenyző, Lando Norris és Oscar Piastri tudott még nyerni Hollandiában.

Zandvoort megadja a módját a búcsúnak, hiszen úgy készülnek az utolsó hétvégéjükre, hogy sprint is lesz. Verstappen új dizájnjában nagyrészt a fehér szín dominál, benne kis helyen kék mintákkal.

Verstappen képekkel illusztrálta az új sisakját a közösségi médiában.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés

A négyszeres világbajnok idei első győzelmére hajt Hollandiában. Egyelőre a bajnokság hatodik helyén áll és legjobb eredménye két második hely volt. Ilyenre utoljára példa, hogy 11 futam alatt nem tudott nyerni még 2017-ben történt meg vele. Akkor a 15. futamon, Malajziában nyert futamot legelőször.