Megszüntette az orosz versenyzőket sújtó szankciókat az FIA

Hegedűs Dávid2026. 08. 14.
FIA, Oroszország
Fotó: Mark Thompson / Getty Images / Red Bull Content Pool

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) több év után eltörölte azon szankciókat, amelyek az orosz és belorusz autóversenyzőket érintette.

Oroszország 2022 februárjában megtámadta Ukrajnát, így a sportvilág – köztük az autosport is – komoly szankciókat rótt ki a támadó orosz félre és a vele szövetséges beloruszokra.

Ennek értelmében e két országból érkezők autóversenyzők nem indulhattak hazájuk színeiben az FIA által rendezett versenyeken, ezen kívül semmilyen FIA-verseny sem rendezhető ezen országokban. Ez jelentette az addig állandó helyszínként jelen lévő Orosz Nagydíj végét is.

Továbbá csak akkor indulhattak versenyeken ezen pilóták, ha írásban nyilatkoznak semlegességről és a háború elutasításáról, de ezek után is semleges színekben, vagyis az FIA zászlaja alatt versenyezhettek. A kettős állampolgárok pedig a másik nemzetiségük színeit kellett, hogy képviseljék. Így például Robert Shwartzman izraeli zászló alatt vett részt F1-es edzéseken korábban.

Az FIA jogi osztálya azonban augusztus 13-án kiadott egy közleményt, amelyben kijelentik, hogy a fenti előírások érvényüket vesztik.

„Az orosz és belorusz versenyzők, valamint tisztviselők és csapatok a továbbiakban mindenféle korlátozás nélkül részt vehetnek nemzetközi és zóna versenyeken. A semlegességi nyilatkozatra vonatkozó előírás hatályát veszti.” – áll a szövetség közleményében.

Ez tehát azt is jelenti, hogy az orosz és belorusz színek, zászlók és nemzeti himnuszok újra megjelenhetnek az FIA-eseményeken.

Egy tiltás azonban még fennmarad, ugyanis továbbra sem lehet sem Oroszországban sem pedig Beloruszban FIA-versenyt rendezni, tehát a Forma-1-es Orosz Nagydíj visszatérése nem lehetséges.