Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Max VerstappenF1

Verstappen tükörsima győzelemmel kezdte a 2024-es F1-es szezont

Verstappen és a Red Bull úgy kezdte 2024-et, ahogy 2023-at befejezte. A 2024-es szezon első versenyén, a Bahreini Nagydíjon Max Verstappen foglalhatja el a pole pozíciót, Charles Leclerc és George Russell előtt. Őket Saint, Pérez, Alonso, Norris, Piastri, Hamilton és Hülkenberg követte a top10-ben. Ez is érdekelhet Jelentősen gyorsabb lehet az új Aston Martin Alonso […]

2024. 03. 02.Tajthi Andrea
Zane Maloney, F2F2

Maloney első F2-es sikerét aratta pénteken, majd szombaton repetázott!

Zane Maloney élete első győzelmét aratta a Formula 2-ben, amikor a nyolcadik helyről indulva megnyerte a Sprint versenyt Bahreinben. Majd azonnal repetázott a főversenyen. A pénteki sprintversenyen Crawford ragyogóan rajtolt a pole-ból, míg az első sorból induló Taylor Barnardot (PHM AIX Racing) az 1-es kanyarhoz érve az ART Grand Prix versenyzői, Victor Martins és Zak […]

2024. 03. 02.Tajthi Andrea
Luke Browning, F3, WilliamsF3

Egy újonc, és a Williams juniorja nyerte az idei első F3-as versenyeket!

A Prema újonca, Arvid Lindblad a negyedik helyről indulva szerezte meg a győzelmet a 2024-es szezon első F3-as sprintversenyén, pénteken. A pole-ból induló van Hoepen az első kanyarhoz érve védekezett a csapattárs Nikola Tsolovval szemben, de a bolgár átvette a vezetést. Ez is érdekelhet 21 éves korában elhunyt a korábbi Formula 3-as versenyző 2026.07.22. 21:55 […]

2024. 03. 02.Tajthi Andrea
Christian HornerF1

Jos Verstappen 6 szóban reagált a Horner-botrány újabb fejleményére

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke csütörtökön még felszabadultan érkezhetett a paddockba, miután a Red Bull egyik női alkalmazottja által ellene tett panaszt az italgyártó cég elutasította. Azonban nem sokáig lehetett nyugodt, ugyanis hamarosan egy névtelen forrás elküldött egy Horner bűnösségét bizonyítandó fájlokat tartalmazó Google Drive mappát a többi 9 csapatfőnöknek, az F1 vezetőinek, és […]

2024. 03. 02.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Verstappen szerezte meg az év első pole-ját, az Alpine alaposan leszerepelt

Elérkeztünk a 2024-es Forma-1-es szezon első éles bevetéséhez, a Bahreini Nagydíj kvalifikációjához. Carlos Sainz kezdett elsőként mért kört a Q1-ben, valamint ferraris csapattársa, Charles Leclerc. Sainz referencia ideje 1:31.208 lett, közepes keverékű Pirelliken. Ez is érdekelhet Jelentősen gyorsabb lehet az új Aston Martin Alonso korábbi menedzsere szerint 2026.07.23. 16:01 Hamilton megszólalt a spái pofon után: […]

2024. 03. 01.Tajthi Andrea
Blokina Viktoria, F1 AcademyF1 Academy

Nemzetisége miatt utasíthatott el egy versenyzőnőt az F1 Academy?

Peter Aleshin, az orosz motorsport egyik kiemelkedő alakja arról számolt be, hogy meglátása szerint új fordulatot vett a Forma-1 orosz versenyzőkkel szembeni hozzáállása körüli vita. Miután Nikita Mazepint és szponzorát, az Uralkalit elküldték az F1-es Haas csapatból az orosz-ukrán konfliktus miatt, az FIA szigorú feltételeket vezetett be az orosz versenyzőkkel szemben, Tette ezt sok más […]

2024. 03. 01.Tajthi Andrea
Drive to Survive, Netflix, kamera, F1F1

Ismét csökkent az F1-es Netflix sorozat, a Drive to Survive nézettsége

A Drive to Survive-ot az új évad megjelenésének első kevesebben nézték, mint tavaly, ugyanezen időintervallumban. Ezzel már második éve esik a sorozat nézettsége. Múlt héten debütált a Netflix Forma-1-es sorozatának hatodik évada, amely a sport 2023-as eseményeit dolgozza fel. A Netflix jelentése szerint 21,8 millió órát nézték a sorozatot azon a héten. Ez soknak tűnik, […]

2024. 03. 01.Tajthi Andrea
Christian HornerF1

Bosszú email? F1-es személyek emailben kapták meg Horner „illetlen” üzeneteit!

A Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke és vezérigazgatója, valamint az ellene feljelentést tevő nő közötti állítólagos WhatsApp-beszélgetések részletei egy névtelen e-mailben derültek ki, amelyet számos magas rangú F1-es személynek és a média képviselőinek küldtek szét. A magát „Anonymous Reporter” néven megnevező forrástól származó e-mail 79 fájlt tartalmaz, amelyek szinte teljes egészében a közösségi média […]

2024. 02. 29.Tajthi Andrea
Mick SchumacherF1

Kimi Antonelli miatt járhat pórul Mick Schumacher

Mick Schumacher számára idén a McLarennel való tesztelés tűnik reálisnak. Schumacher két szezont versenyzett a Haas csapatnál, majd 2023-ra nem jutott neki hely, azóta a Mercedes tartalékversenyzője. Emellett idén a WEC-ben áll majd rajthoz az Alpine színeiben. Ez is érdekelhet Jelentősen gyorsabb lehet az új Aston Martin Alonso korábbi menedzsere szerint 2026.07.23. 16:01 Hamilton megszólalt […]

2024. 02. 29.Tajthi Andrea
Mick SchumacherF1

Az Alpine F1-es csapatfőnöke nem számol Mick Schumacherrel

Az Alpine a szezon előtti teszteken kiábrándító teljesítményt nyújtott, versenyzőik, Pierre Gasly és Esteban Ocon nem szívelik egymást, és szerződéseik is lejárnak idén. Mindezek tükrében felmerült a pletyka, hogy esetleg egyiküket Mick Schumacher válthatná hamarosan. Ezt arra alapozták, hogy Schumacher jelenleg is az Alpine versenyzője, ám nem az F1-ben, hanem WEC-ben. Ám emellett a Mercedes […]

2024. 02. 29.Tajthi Andrea
Michael SchumacherF1

Apja miatt tekintette „ellenségnek” Schumacher Villeneuve-öt?

A Forma-1-es versenyzők riválisok a versenypályákon, és sok esetben a pályán kívül sem épp puszipajtások. Így volt ez Michael Schumacher és Jacques Villeneuve esetében is. Schumacher regnáló világbajnok és már befutott sztár volt, amikor Villeneuve 1996-ban újoncként debütált. Ez is érdekelhet Jelentősen gyorsabb lehet az új Aston Martin Alonso korábbi menedzsere szerint 2026.07.23. 16:01 Hamilton […]

2024. 02. 29.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Verstappent nem érdeklik a tetoválások, és ebben Ronaldo is inspirálja

A háromszoros világbajnok Max Verstappen nemrég megosztotta véleményét a tetoválásokról. Az F1-es mezőnyben többeknek is vannak tetoválásai, például Lewis Hamiltonnak, Fernando Alonsónak, Daniel Ricciardónak, vagy épp Kevin Magnussennek. Verstappennek azonban nincs, és most elárulta, miért nincs. Ez is érdekelhet Jelentősen gyorsabb lehet az új Aston Martin Alonso korábbi menedzsere szerint 2026.07.23. 16:01 Hamilton megszólalt a […]

2024. 02. 28.Tajthi Andrea