Kiderült, mikor jelenthetik be Quartararo új csapattársát

A soron következő Brit Nagydíjon kiderülhet, hogy ki lesz Fabio Quartararo csapattársa.
Július 21-én megjött az a bejelentés, amire mindenki az év eleje óta várt, azaz Fabio Quartararót hivatalosan is a Hondánál folytatja jövőre. 2021 világbajnokának megelőzte a Moto2-es sztár, David Alonso híre, aki szintén a Hondánál fog versenyezni jövőre, az azonban nem derült ki, hogy melyik csapatnál.
Egy ideje köztudott, hogy a Moto3-világbajnok fellép a királykategóriába, akinél először egyből a gyári csapatot vízionálták, később a márka szatellit csapata is szóba került, mivel előbb ültetnék fel Quartararo mellé az idei újoncot, Diogo Moreirát, aki többéves szerződést kötött a Hondával, akik ezzel bárhogyan mozgathatják csapataik közt. A brazil versenyző esetleges átigazolása esetén Alonso a veterán Johann Zarco mellett versenyezhetne az LCR csapatában az új 850 köbcentis korszakban, ahol egy rutinos társtól tanulhatna.
A Német Nagydíjat megelőzően arról szólt a fáma, hogy szeptemberre biztosan eldől a hondás pilótakeringő, viszont Moreira egy kicsit felhevítette a közönséget, amikor a jövőjéről kérdezték.
„Nem tudom!” – kezdte Moreira, amikor a 2027-es csapatáról kérdezték. „Biztosan beszélni fogunk a nyári szünet alatt, úgyhogy Silverstone-ban majd meglátjuk. Szerintem százszázalékig biztos, hogy lesz valami.”

A McLaren megteszi a Hungaroringen: Bevetik azt, amibe a Red Bullnak beletört a bicskája
Elege van a KTM-től kiutált pilótának, amiért folyton csak a szidják





