Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Ayrton Senna, McLaren MP4/4, LEGOF1

Senna karrierje kezdetének 40. évforulóját LEGO-val ünnepeljük

1984. március 25-én indult Ayrton Senna Forma-1-es pályafutása, hazai versenyével, a Brazil Nagydíjjal. A 17. helyre kvalifikált a Tolemannal, ám nyolc kör után turbóhiba miatt kiállni kényszerült. Hatodik versenyén, Monacóban azonban már dobogóra állt, második lett. Első győzelmét pedig a következő évben szerezte meg a Lotusszal. A legeredményesebb azonban a McLarennel lett, mely csapattal három […]

2024. 03. 25.Tajthi Andrea
Isack Hadjar, F2F2

A Red Bull az F2-ben hozta azt ma, amit az F1-ben nem sikerült

A Red Bull által támogatott Isack Hadjar megszerezte első győzelmét a Formula 2-ben a Campos Racing színeiben, majd büntetést kapott, és másnap ismét megszerezte első győzelmét. A szombati sprintversenyen a rajt után Hadjar átvehette volna a vezetést, de amikor megpróbálta megelőzni a pole-ból induló Staneket, csapattársát, Josep María Martíval ért össze, aki így összeütközött a második […]

2024. 03. 24.Tajthi Andrea
Dino BeganovicF3

Ketten is első F3-as győzelmüket szerezték meg

A Hitech Pulse-Eight újonca, Martinius Stenshorne megszerezte első F3-as győzelmét a melbourne-i sprintversenyen. Az első öt helyezett a rajtnál nem változott, a pole pozícióból induló van Hoepen Stenshorne-nel szemben védekezett, de megtartotta vezető helyét. ART-s csapattársa és hazai pályán vezető Christian Mansell maradt a harmadik helyen Oliver Goethe és Lindblad autója előtt. Ez is érdekelhet 21 éves korában […]

2024. 03. 24.Tajthi Andrea
F1, rajt, Ausztrál Nagydíj, VerstappenF1

Pontverseny állása: Verstappen és a Red Bull előnye pikk-pakk elolvadt

Két éve nem fordult elő, hogy Max Verstappen kiesett egy versenyen. 2022-ben is épp az Ausztrál Nagydíjon esett ez meg vele. Idén fékhiba okozta a vesztét Melbourne-ben, így nullázott. Mindeközben a Ferrari két versenyzője elvitte az első két helyet Ausztráliában. Ennek eredményeként Charles Leclerc 4 pontra megközelítette Verstappent a pontversenyben. A Verstappen csapattársa, Sergio Pérez […]

2024. 03. 24.Tajthi Andrea
Carlos SainzF1

Sainz nyert Ausztráliában, miután Verstappen és Hamilton is kiesett!

A Ferraritól az év végén távozni kényszerűlü, vakbélműtét után visszatérő Carlos Sainz nyert Melbourne-ben, miután olyat láttunk, amit mostanság ritkán: Két világbajnok is műszaki okokból esett ki! Max Verstappen korai kiesése azonban nem hozott extra izgalmakat Verstappen, Sainz, Norris, Leclerc foglalták el az első 2 rajtsort az Ausztrál Nagydíjon. Ez is érdekelhet Dráma az Aston […]

2024. 03. 24.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Ocon elárulta, hogy Hamilton állandóan jegyzeteket készít

Az Alpine csapat egyik francia versenyzője, az amúgy Mercedes által támogatott Esteban Ocon úgy érzi, hogy Lewis Hamilton stratégiájáról kell példát vennie, ha sikeres akar lenni az F1-ben. Hamilton sok versenyző számára jelent inspirációt. Esteban Ocon nemrég elárulta, hogy ő is közéjük tartozik. Ez is érdekelhet Dráma az Aston Martinnál a Magyar Nagydíj előtt! 2026.07.23. […]

2024. 03. 23.Tajthi Andrea
Imola, Emilia-Romagna, PirelliF1

A Pirelli cáfolja a paddockban terjedő pletykákat

Mario Isola, a Pirelli Forma-1-es főnöke határozottan visszautasította a paddockban egyre erősödő pletykákat, amelyek szerint a Pirelli 2027 után kiszállhat a Forma-1-ből. Mindez azután történt, hogy a Pirellinek, tavaly sikerült a Bridgestone jelentkezését lesöpörnie az asztalról, és újabb időintervallumra szerezte meg az F1 kizárólagos gumiszállítójának szerepét. Ez is érdekelhet Dráma az Aston Martinnál a Magyar Nagydíj előtt! […]

2024. 03. 23.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Nincs egérút a Ferrarinak, most is Verstappen a pole-ban

Az Ausztrál Nagydíj kvalifikációja napos időben zajlott. És nem is kellett sokáig várni, mire Max Verstappen az élre állt a Q1-ben. Albon és Ocon is meginogtak, de a pályán tartották autójukat. Ez is érdekelhet Dráma az Aston Martinnál a Magyar Nagydíj előtt! 2026.07.23. 14:00 A Top Gun mintájára élesztik újjá Tom Cruise kultikus NASCAR-filmjét! 2026.07.23. […]

2024. 03. 23.Tajthi Andrea
Charles LeclercF1

Továbbra is Leclerc a leggyorsabb az időmérő előtt – ha csak egy hajszállal is

A Forma-1-es Ausztrál Nagydíj harmadik szabadedzésén is a ferraris Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak – ahogy a másodikon is. Azonban mindössze 2 századdal maradt el tőle a regnáló világbajnok, Max Verstappen. A harmadik legjobb időt a vakbélműtét után visszatérő, szintén ferraris Carlos Sainz autózta. A tegnapi naphoz képest hűvősebb és felhősebb idő fogadta a mezőnyt […]

2024. 03. 23.Tajthi Andrea
Christian HornerF1

Egy üzletlánc levenné a polcokról a Red Bull italait a Horner-botrány miatt

Az amerikai szupermarketlánc, a Walmart állítólag azt fontolgatja, hogy a Christian Horner körül kialakult botrány miatt leveszi a polcairól a Red Bull energiaitalait. A Red Bull Racing csapatfőnökét egy alkalmazottja „nem megfelelő viselkedéssel” vádolta meg. Ő tagadta a vádakat, a csapat pedig független belső vizsgálatot indított ellene, amely tisztázta őt minden vétkesség alól. Az ügy […]

2024. 03. 22.Tajthi Andrea
F1, FIAF1

Nincs egyetértés az F1 és az FIA között: Utóbbi több pénzt akar

A Forma-1 irányító testülete, az FIA, valamint a kereskedelmi jogok birtokosa, a Liberty Media között ellentét kezd kibontakozni a sportág növekvő bevételeinek felosztása miatt. Mindeközben közeledik a jelenlegi Concorde-megállapodás 2025-ös lejárta. „Azt hiszem, ez egy folyamat, és legutóbb körülbelül két évig tartott. Remélem, hogy ezúttal gyorsabban fogunk végezni, de ez olyasmi, amit zárt ajtók mögött […]

2024. 03. 22.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Hamilton közölte, hogy sosem támogatta az FIA elnökét

Lewis Hamilton kijelentette, hogy soha nem támogatta a célkeresztbe került FIA elnököt, Mohammed ben Sulayemet. Ben Sulayem 2021 decembere óta vezeti az F1 irányító testületét, de a hivatali ideje tele van ellentmondásokkal. Szerdán az FIA saját etikai bizottsága öntött tiszta vizet a pohárba, miután azzal vádolták, hogy beavatkozott egy tavalyi verseny eredményébe. Ez is érdekelhet […]

2024. 03. 22.Tajthi Andrea