Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Esteban OconF1

Az Alpine cáfolja Ocon állítását

Esteban Ocon a Kanadai Nagydíj után bosszankodott, hogy a csapata, az Alpine nem engedte, hogy visszavegye pozícióját csapattársától, Pierre Gaslytől, miután át kellett azt adnia neki, hogy utóbbi is megpróbálja megelőzni Daniel Ricciardót, ám ez nem sikerült neki. Mivel Gasly sem bírt Ricciardóval, Ocon igazságtalannak érezte, hogy nem kaphatta vissza a helyezését a csapattárstól. Ez […]

2024. 06. 15.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Vajon a Ferrari is fekete lesz Hamilton hatására?

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton az év végén elhagyja a Mercedest, hogy 2025-ben a Ferrarihoz igazoljon, Charles Leclerc mellé. Hamilton azt állítja, nem áll szándékában arra kényszeríteni a Ferrarit, hogy elhagyja ikonikus vörös színeit, hogy fekete F1-es festésre váltson, amikor ő csatlakozik a csapathoz. Ez is érdekelhet Norrist is meglepte a pole-pozíciója 2026.07.26. 09:21 Newey ködösít […]

2024. 06. 14.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Lando Norris, Oscar Piastri, Kanadai NagydíjF1

Verstappen kijelentése miatt aggódhatnak a riválisok?

Max Verstappen úgy véli, ha sikerül megoldást találni az autó egyik gyenge pontjára, Red Bulljának teljesítménye jelentősen javulni fog, még idén. Verstappen a Kanadai Nagydíjat megnyerte ugyan, de a verseny előtt ez közel sem volt egyértelmű. Talán még a Red Bullt is meglepte, mivel az RB20-asnak nem fekszik a rázóköveken való „átugratás”. Ez is érdekelhet […]

2024. 06. 12.Tajthi Andrea
Kelly Piquet, Max VerstappenF1

Verstappen számára betelt a pohár: felszólalt barátnője védelmében!

Max Verstappen ritkán beszél a magánéletéről, de most szükségesnek érezte. Úgy érezte, ki kell állnia barátnője, Kelly Piquet mellett, miután csúnya pletykák, rágalmazások kezdtek keringeni vele kapcsolatban a közösségi oldalakon. Bár az nem derült ki, hogy pontosan miről is van szó. Ez is érdekelhet Norrist is meglepte a pole-pozíciója 2026.07.26. 09:21 Newey ködösít a Horner és […]

2024. 06. 12.Tajthi Andrea
Lando NorrisF1

Lando Norris hazugsága mégsem hazugság

Lando Norris „kamuzása”, miszerint ő a Forma-1 legjobb brit versenyzője jelenleg, egyre inkább igaznak tűnik. A McLaren feltámadni látszik, Lando Norris az elmúlt 5 verseny során 4 alkalommal állt dobogón, Miamiban pedig első F1-es győzelmét is megszerezte. Honfitársai, Lewis Hamilton és George Russell azonban nem tudnak ilyen jó eredményekről beszámolni idén. Ketten összesen egyetlen dobogós […]

2024. 06. 11.Tajthi Andrea
Esteban OconF1

Ocon zokon vette az értelmetlen csapatutasítást

Esteban Ocon kritizálta csapatát, az Alpine-t a csapatutasítás miatt, amely beárnyékolta a dupla pontszerzésüket a Kanadai Nagydíjon. Ocon az utolsó körökben nem tudta megtartani a nyolcadik helyet Daniel Ricciardóval szemben, és az Alpine elrendelte, hogy engedje el csapattársát, Pierre Gasly-t, hogy ő megpróbálja utolérni az RB-t. Ez is érdekelhet Norrist is meglepte a pole-pozíciója 2026.07.26. 09:21 […]

2024. 06. 11.Tajthi Andrea
Max Verstappen, George RussellF1

„Majdnem meghalt” – mondta Verstappen, de Russell megnyugtatta

Max Verstappen elárulta, hogy majdnem elütött egy mormotát az F1-es Kanadai Nagydíjon. Montreal híres rágcsálói, akik a Circuit Gilles Villeneuve versenypályának otthont adó szigeten élnek, gyakran feltűnnek a versenyhétvégéken, és sajnos többször megesett már az is, hogy akaratlanul de elütöttek egy-egy példányt a versenyzők. Ez is érdekelhet Norrist is meglepte a pole-pozíciója 2026.07.26. 09:21 Newey […]

2024. 06. 11.Tajthi Andrea
Michael Schumacher, Ralf Schumacher, Mika HäkkinenF1

22 éve: A Schumacher tesók nem mindennapi rekordja

2001. június 10-én a Schumacher fivérek mérföldkövet értek el a Forma-1 történetében. A 22 évvel ezelőtti Kanadai Nagydíjon elsőként fordult elő, hogy egy versenyen egy testvérpár végzett az első két helyen. Ráadásul nem is Michael, hanem Ralf Schumacher állhatott a dobogó legfelső fokára. Ez is érdekelhet Norrist is meglepte a pole-pozíciója 2026.07.26. 09:21 Newey ködösít […]

2024. 06. 10.Tajthi Andrea
Sergio PérezF1

Pérez büntetést kapott a Spanyol Nagydíjra

Sergio Pérez három rajthelyes büntetést kapott a soron következő, Spanyol Nagydíjra. A Red Bull mexikói versenyzője a múlt héten hosszabbított szerződést a csapattal, ám ezt nem sikerült jó eredménnyel ünnepelni Kanadában. Ez is érdekelhet Norrist is meglepte a pole-pozíciója 2026.07.26. 09:21 Newey ködösít a Horner és az Aston Martin közötti pletykákkal kapcsolatban 2026.07.26. 07:55 Pérez a […]

2024. 06. 10.Tajthi Andrea
Jamie ChadwickMinden más

Jamie Chadwick rajt-cél győzelmet aratott és történelmet írt az IndyCar előszobájában

Jamie Chadwick lett az első nő, aki 2010 óta INDY NXT (korábban Indy Lights) by Firestone futamot nyert – és mindössze a harmadik női versenyző, aki az IndyCar fejlesztési sorozatában győzni tudott. Chadwick a Road America pályán győzedelmeskedett. Mind a 20 körben vezetett, miután a pole-ból indult, és ezzel az első női győztes lett Pippa […]

2024. 06. 10.Tajthi Andrea
Daniel RicciardoF1

Ricciardo reagált Villeneuve durva beszólására

Daniel Ricciardo a Kanadai Nagydíjon reagált Jacques Villeneuve megjegyzésére, mi szerint az ausztrálnak már nem kellene a Forma-1-ben lennie. „Még mindig nem tudom, hogy mit mondott, de hallottam, hogy beszélt valamit… de ezt mindig megteszi” – mondta Ricciardo. Ez is érdekelhet Norrist is meglepte a pole-pozíciója 2026.07.26. 09:21 Newey ködösít a Horner és az Aston Martin […]

2024. 06. 10.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Landon NorrisF1

Verstappen eseménydús versenyt nyert meg, a Ferrari napja katasztrófa

A Kanadai Nagydíjon George Russellé volt az első rajthely, míg mellőle Max Verstappen várta a rajtot. Mögöttük Lando Norris és Oscar Piastri következett. A két Sauber, Bottas és Zhou a boxutcából vágtak neki a versenynek. Ez is érdekelhet Norrist is meglepte a pole-pozíciója 2026.07.26. 09:21 Newey ködösít a Horner és az Aston Martin közötti pletykákkal kapcsolatban […]

2024. 06. 09.Tajthi Andrea