Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Max VerstappenF1

Verstappen nem a szponzorcipőben versenyzett, visszavette a bajnoki cipőjét

Max Verstappen a hétvégi Spanyol Nagydíjon a megszokottól eltérő cipőben versenyzett. A Red Bull versenyzője aranyszínű cipőt viselt, ugyanazt, amit az elmúlt szezonban is. Ez egy Puma cipő, annak ellenére, hogy idén már nem a Puma termékeit használja a csapat. A Red Bull úgy döntött, hogy ruházati szponzort vált az idei szezonra. A Pumát lecserélték, […]

2023. 06. 07.Tajthi Andrea
Davide ValsecchiF1

Valsecchi és Bobbi szexizmus miatt lett felfüggesztve az olasz Sky-nál

Matteo Bobbi és Davide Valsecchi F1-es szereplését ideiglenesen felfüggesztette a Sky Italia. A két korábbi versenyző az olasz tévétársaság F1 műsorainak szakértője. A Spanyol Nagydíj futam utáni beszélgetésük során egy szexistának minősített párbeszédet folytattak, ezért a tévétársaság vezetősége szankcionálta őket. Vasárnap délután, a futam utáni elemzés során alig észrevehető iróniával kommentálták az élő közvetítés alatt […]

2023. 06. 07.Tajthi Andrea
Bridgestone, gumigyártóF1

Konkurenciát kaphat a Pirelli? Visszatérne egy korábbi gumigyártó

Az a hír járja, hogy a Bridgestone a Forma-1-es visszatérésére készül. Úgy tudni, hogy a gumigyártó beadta pályázatát a 2025 és 2027 közötti évekre. Az év elején az FIA megnyitotta a pályázati lehetőséget a 2025 és 2027 közötti időszakra szóló hivatalos Forma-1-es beszállítói szerződésre, mely egy opciót is tartalmas a 2028-as szezonra vonatkozóan. Ez is […]

2023. 06. 06.Tajthi Andrea
Christian HornerF1

Rosberg bekérdezett, erre Horner „beszólt” a világbajnoknak

Sergio Pérez arra vonatkozó reményei, hogy esélye legyen a 2023-as bajnoki címre, egyre inkább a homályba vesznek a Spanyol Nagydíj után. A mexikói versenyző az elmúlt futamokon sokat hibázott, Barcelonában is gondjai voltak a kvalifikáción. A 11. helyről rajtolva a 4. helyen zárt, míg csapattársa, Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott, jókora fölénnyel. Verstappen előnye így […]

2023. 06. 05.Tajthi Andrea
George RussellF1

George Russell 2025 végéig marad a Mercedesnél

Sajtóértesülések szerint a Mercedes csapat élt a George Russellre vonatkozó opcióval, és meghosszabbítja a brit szerződését. Emellett komoly fizetésemelést is kap. Bonyolultabb a helyzet Lewis szerződéshosszabbításával, ő még nem jutott egyezségre a csapattal. Ez is érdekelhet Nem hiszed el mennyin múlott Hamilton büntetése! 2026.07.26. 18:04 Norris újabb Herendi trófeát nyert; csapattársa kiesett a Magyar Nagydíjon […]

2023. 06. 05.Tajthi Andrea
Christian HornerF1

Majdnem Horner lett a Ferrari csapatfőnöke Vasseur helyett?

Dr. Helmut Marko, a Red Bull Racing tanácsadója szerint a Ferrari a Red Bull csapatfőnökét, Christian Hornert is megpróbálta megszerezni korábban. A hétvégén az F1 történetének egyik legjelentősebb technikai elméje, Adrian Newey megerősítette azokat a régóta tartó pletykákat, miszerint a Ferrari az évek során több ajánlatot is tett neki. Ez is érdekelhet Lesz-e eső? – […]

2023. 06. 04.Tajthi Andrea
George Russell, Lewis Hamilton, MercedesF1

A Mercedest behívta a versenyigazgatás a futam után

A Mercedest beidézték a Forma-1 stewardjai egy a Spanyol Nagydíjon történt szabályszegése miatt, amelyben Lewis Hamilton és George Russell fizioterapeutái is érintettek. Hamilton és Russell a második és harmadik helyen végzett Barcelonában, Max Verstappen mögött. Azonban a csapat képviselőinek és a két versenyző fizioterapeutáinak helyi idő szerint 18:30-kor meg kellett jelenniük a stewardok előtt. Ez […]

2023. 06. 04.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Verstappen sima győzelmet aratott, mindkét Mercedes dobogós

Komoly fölénnyel, sima győzelmet aratott Max Verstappen a Spanyol Nagydíjon. Vele a két mercedeses állhatott még dobogóra, Lewis Hamilton – George Russell sorrendben. Verstappent többször is figyelmeztették pályaelhagyás miatt, ám végül nem lett belőle büntetés. Nem úgy Yuki Tsunoda esetében, aki Guanyu Zhou leszorításáért kapott 5 másodperces büntetést a verseny végén, így bukta a pontszerző […]

2023. 06. 04.Tajthi Andrea
Lando Norris, McLarenF1

Norris vicces kedvében volt a jól sikerül kvalifikáció után

Lando Norris kellemes meglepetést okozott csapatának és rajongóinak azzal, hogy a Spanyol Nagydíj kvalifikációján a harmadik legjobb időt autózta a Q3-ban, így a 3. rajtkockából vághat majd neki a ma délutáni versenynek. A McLaren versenyzője később azzal viccelődött, hogy reméli, hogy az élről induló Max Verstappen nem fogja őt feltartani. Emellett elmondta azt is, hogy […]

2023. 06. 04.Tajthi Andrea
Günther Steiner, HaasF1

Sértő megjegyzés miatt megrovást kapott az FIA-tól a Haas csapatfőnöke

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner hivatalos megrovást kapott, miután a stewardok vizsgálatot indítottak, a sajtónak csütörtökön tett megjegyzései miatt. Steiner a Monacói Nagydíj első körében kapott büntetés miatt volt csalódott, amit német versenyzője, Nico Hülkenberg kapott. Az F1-ben az FIA által kinevezett stewardok rotációs csoportját „laikusoknak” nevezte, és azt mondta, hogy a sorozatnak állandó személyeket […]

2023. 06. 04.Tajthi Andrea
Fernando AlonsoF1

Alonso: Könnyű a kanapén ülve ítélkezni

Fernando Alonso és csapata, az Aston Martin az elmúlt egy héten megannyi kritikát kapott. Méghozzá azért, mert a Monacói Nagydíjon az első bokszkiállás során nem rögtön intermediate gumikat tettek fel az autóra, és a feltételezések szerint emiatt nem tudott a spanyol versenyző Max Verstappen előtt végezni. Alonso boxkiállásakor még nem volt komoly az eső, ezért […]

2023. 06. 04.Tajthi Andrea