Norris újabb Herendi trófeát nyert; csapattársa kiesett a Magyar Nagydíjon

Tajthi AndreaTajthi Andrea2026. 07. 26.
Lando Norris
Fotó: Alastair Staley/LAT Images/McLaren

A Hungaroringen Lando Norris magabiztos versenyzéssel szerezte meg a győzelmet és a vele járó Herendi trófeát a Magyar Nagydíjon, miután csapattársa, Oscar Piastri egy Sainzcal való ütközés és egy későbbi váltóhiba miatt a második helyről esett ki.

A Magyar Nagydíj első rajthelyét az időmérőt megnyerő Lando Norris foglalhatta el. Noha a második időt tegnap Lewis Hamilton futotta, ő rajtbüntetést kapott, így az első sort Charles Leclerc töltötte fel.

A második sorban Oscar Piastri és Max Verstappen sorakozott fel, őket pedig Hamilton, Russel, Antonelli (aki szintén büntetést kapott), Hadjar, Lindblad és Hülkeberg követte a top 10-ben.

A 70 körös verseny rajtját követően Piastri megelőzte Leclerc-t, Verstappen pedig a harmadik helyre jött fel. Majd Norrist egy kisebb hibájának köszönhetően Piastri megelőzte és átvette a vezetést.

Russell esett vissza jelentősen, egészen a 18. helyig, miután a rajtnál bekapcsolt a lefulladásgátlója.

Pár körrel később a két McLaren lassan kezdett meglógni az üldözők elől, miközben Hamilton közeledett Verstappenhez.

Ekkor a top 13-ban egyedül a két Ferrari haladt lágy keverékű Pirelliken, mindenki má közepes gumikon körözött.

A 14. körben Hamilton kereket cserélt és kemény keverékre váltott és a 9. helyre tért vissza. Egy körrel később Verstappen is cserélt, de csak Hamilton mögé tudott visszatérni.

A 15 körben Bottas hajtott be izzó bal első fékkel a boxba, de nem jutott be teljesen, kénytelen volt megállni.

Ezzel egyidőben Verstappen a pályán visszaelőzte Hamiltont.

A 17. körben Piastri és Leclerc is kiálltak kerékcserére, majd a következő körben Norris is így tett. Az élre így egyelőre Antonelli és Hadjar került.

A 19. körben Piastri megelőzte Hadjart, majd Norris is, bár nem volt a legegyszerűbb manőver. Az érkező csapattársát, Verstappent persze könnyebben elengedte a francia, azonban később Hamilton is letudta őt, mire Hadjar be is ment a boxba kerékcserére.

Antonelli azonban még kitartott az élen. Ö a 22. kör végén cserélt, és a 6. helyen folytatta a versenyt.

Russell a 28. körben cserélt kereket, majd a 9. helyen haladt tovább.

Piastri az élen haladt és tartotta maga mögött csapattársát, Norrist. Sőt utóbbi még hibázott is, leszaladt a pályáról a porba, veszítve ezzel egy kis időt.

A 30. kör végén Hamiltont másodjára is a boxba hívták kerékcserére, és a használt kemény keverékek helyett ismét keményeket kapott.

A 33. körben Norri már azt akarta kérni, hogy hívják ki kerékcserére, mert elmondása szerint gyorsabb volt a csapattársánál. Azonban mivel Piastri volt előrébb, őt illette a lehetőség, hogy előbb álljon ki a boxba. Ezt a 33. kör végén meg is tette, így Norris szabadon nyomhatta a gázt az élen.

A 37. körben Leclerc is cserélt, amivel a 7. helyre csúszott. Ekkor az élen a sorrend: Norris, Verstappen, Antonelli, Piastri, Hamilton.

Piastri összeütközött Sainzcal! Lekörözte volna, Sainzot, de a Williams-pilóta egyszerűen nem vette észre, hogy kék zászlót lengettek neki, és ráhúzódott. Viszonylag nagyot kapott Piastri McLarenje. Zokon is vette az ausztrál, hogy a csapat úgy időzítette a kerékcseréjét, hogy onnan

Az esetért Sainz később 5 másodperces büntetést kapott.

A 29. kör végén Norris is kereket cserélt, de viszonylag lassúra sikerült. Azonban Piastri incidensének is köszönhetően Norris elé tudott visszatérni.

Ezzel egyidőben Bearman forgott meg, de tovább tudott haladni.

Verstappen a 42. körben váltott lágy gumikra, bár nem volt róla meggyőződve, hogy azokon kibírja a verseny végéig.

A 46. körben Norris átvette a vezetést Antonellitől.

Az 51. körben Pérez első futóműve, valószínűleg a kormányösszekötő adta meg magát, miután agresszíven ráment a rázókőre.

Az 54. körben Antonellit is kihívták kereket cserélni. Az olasz reklamált, mert ő úgy érezte, hogy kitarthatnak a gumijai a legvégéig, de ennek ellenére eleget tett a csapat kérésének. Ezt követően a Mercedes Russellt is behívta kerékcserére.

Az 56. körben Piastri autójában megadta magát a sebességváltó, így az ausztrál kénytelen volt leparkolni az autóját. Virtuális biztonsági autós fázis (VSC) következett, amit Norris, Hamilton és Leclerc is kihasznált kerékcserére. Hamilton Antonelli elé tért vissza, de a vonalnál utóbbi volt előrébb, így őt illette a pozíció, így a brit visszaadta neki a pizíciót.

Hamilton később 5 másodperces büntetést kapott boxutcai gyorshajtásért.

A versenyt végül Lando Norris nyerte, Max Verstappen és Andrea Kimi Antonelli előtt.

Végeredmény:

Versenyző Csapat Idő / Hátrány
1. Lando Norris McLaren 1:39:56.180
2. Max Verstappen Red Bull Racing +15.080
3. Andrea Kimi Antonelli Mercedes +18.728
4. Charles Leclerc Ferrari +23.840
5. Lewis Hamilton Ferrari +24.540
6. Isack Hadjar Red Bull Racing +55.488
7. George Russell Mercedes +57.503
8. Liam Lawson Racing Bulls +1 kör
9. Nico Hülkenberg Audi +1 kör
10. Arvid Lindblad Racing Bulls +1 kör
11. Gabriel Bortoleto Audi +1 kör
12. Pierre Gasly Alpine +1 kör
13. Lance Stroll Aston Martin +1 kör
14. Fernando Alonso Aston Martin +1 kör
15. Franco Colapinto Alpine +2 kör
16. Esteban Ocon Haas F1 Team +2 kör
17. Alexander Albon Williams +2 kör
18. Carlos Sainz Williams +2 kör
19. Oliver Bearman Haas F1 Team +2 kör
Oscar Piastri McLaren kiesett
Sergio Pérez Cadillac kiesett
Valtteri Bottas Cadillac kiesett