Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Max VerstappenF1

Verstappen hirtelen megváltozott, és ennek talán 2 oka lehet

Damon Hill azon tűnődik, vajon Max Verstappen azért volt-e nyugodt a bakui gyengélkedés miatt, mert már tudja, hogy a helyzete változni fog. Ez alatt pedig nem azt érti, hogy a Red Bull megtalálta a megoldást, hanem azt, hogy a háromszoros világbajnok már eldönthette, hogy máshová távozik. Annak ellenére, hogy gyenge versenye volt a holland versenyzőnek […]

2024. 09. 20.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Mik vagyunk mi, ötévesek? – reagált Verstappen az FIA elnökének rapperes megszólalására

Max Verstappen kíméletlen választ adott az FIA elnökének, Mohammed Ben Sulayemnek, miután az azt kérte, hogy csökkentsék a csapatrádión keresztül sugárzott káromkodások mennyiségét az F1-ben. A holland megkérdőjelezte a logikát, amiért meg akarják tiltani a versenyzőknek a csúnya szavak használatát, miután Ben Sulayem elárulta, hogy az általa elnökölt irányító testület vizsgálja a potenciálisan sértő üzeneteket […]

2024. 09. 19.Tajthi Andrea
McLaren szingapúri festése, F1F1

Ez már a harmadik! Újabb F1-es csapat villantott új festést!

Úgy tűnik Szingapúr mindenkit megihletett. A Mercedes és a Visa Cash App RB után ugyanis a McLaren is egyedi festéssel készül a hétvégi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjra! A McLaren bemutatta a „Legend Reborn” nevezetű különleges festést, amellyel a csapat legsikeresebb F1-es időszakának állít emléket. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a továbbfejlesztett Aston Martin F1-es autóját […]

2024. 09. 19.Tajthi Andrea
Oscar Piastri, McLarenF1

Az FIA kivizsgálja, hogy „csalással” nyert-e Piastri és a McLaren

Az FIA mérlegeli, hogy a McLaren „mini-DRS-e” által kiváltott vita nyomán tegyen-e lépéseket a Forma-1-ben a lehetséges hajlítható hátsó szárnyakkal kapcsolatban. A McLaren hátsó szárnyának viselkedése a múlt hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíjon került reflektorfénybe, miután a hátrafelé néző fedélzeti kamera rögzítette azt, és a televíziós közvetítésében is látható volt a viselkedése. Megfigyelték, hogy a hátsó szárny felső […]

2024. 09. 19.Tajthi Andrea
Carlos Sainz, FerrariF1

Nagy hibát követett el a Ferrari azzal, hogy kihagyott egy óriási ziccert

A múlt héten jelentették be, hogy Adrian Newey az Aston Martinhoz csatlakozik 2025-től. A nagyra becsült tervező a Red Bull Racingtől távozik, amely csapattal 2006 óta dolgozott és 6 konstruktőri, valamint 7 egyéni világbajnoki címhez segítette őket. A korábbi F1-es világbajnok Nigel Mansell – aki volt a Ferrari versenyzője is és nyert bajnoki címet Newey-val […]

2024. 09. 19.Tajthi Andrea
Oscar Piastri, F1F1

Piastri azzal nyerte meg a versenyt, hogy szembeszegült mérnökével

Oscar Piastri elmondása szerint az Azerbajdzsáni Nagydíjon Charles Leclerc előzését – mellyel megnyerte végül a versenyt – azután kivitelezte, hogy versenymérnöke arra biztatta, hogy óvatosan bánjon a gumikkal. Piastri az 53 körös, egykiállásos verseny 20. körében, közvetlenül az egyetlen boxkiállások után hajtotta végre győztes megmozdulását. Majd a verseny végéig szoros csatában álltak egymással. Ez is […]

2024. 09. 18.Tajthi Andrea
Lewis Hamilton, F1F1

Hamilton utolérte Räikkönent, már csak Alonso van előtte

A múlt hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíjon Lewis Hamilton beérte Kimi Räikkönent abban a tekintetben, hogy már ő is 349 Forma-1-es versenyen indult, csakúgy, mint a finn. Náluk egyedül Fernando Alonso indult több versenyen a Forma-1 történetében, ő 394 rajtnál és 397 nevezésnél jár. Ez is érdekelhet Különleges vendég a Hungaroringen: Először látogatott ki F1-es hétvégére Fernando […]

2024. 09. 18.Tajthi Andrea
McLaren x Jack Daniel'sF1

Egyszerű, de finom koktél recept, a McLaren szponzorával

2023 után a 2024-es Forma-1-es szezonra is limitált kiadású whiskey-t dobott piacra a McLaren egyik szponzora, a Jack Daniel’s. A magam részéről szinte gyáltalán nem fogyasztok alkoholt, de úgy voltunk vele, hogy ha már szembe jött velünk az egyik boltban, és annyira szépen mutat a papaya-csíkos, McLaren logós üveg és doboz, hogy csak nem hagytuk […]

2024. 09. 18.Tajthi Andrea
Visa Cash App RB Singapore LiveryF1

Divatos „gatyába” rázta az autóját a Visa Cash App RB!

A Mercedes után a Visa Cash App RB Formula One csapat is különleges festéssel vág neki a Szingapúri Nagydíj hétvégéjének – a HUGO jóvoltából. Az új megjelenést a divat világából merítették. Ahogy fogalmaznak, az F1-ben több mint 30 év óta ez az „első divat által inspirált festés”. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a továbbfejlesztett […]

2024. 09. 18.Tajthi Andrea
MercedesF1

Nézd meg jobban! Ez bizony Mercedes!

A Mercedes Forma-1-es csapatát ezüst színben ismertük meg, majd volt fekete is, most azonban egy újabb színt kap a hétvégi Szingapúri Nagydíjra, méghozzá zöldet! Az apropó az, hogy a csapat főszponzora, a Petronas 50. születésnapját ünnepli. Ez alkalomból a csapat egyedi festéssel, smaragdzöldben fog körözni a Marina Bay utcáin. A szín megjelenik majd az autók […]

2024. 09. 18.Tajthi Andrea
Fernando AlonsoF1

Alonso nagyon méltatja pártfogoltját – Ez vajon elég lesz ahhoz, hogy az F1-be kerüljön?

Fernando Alonso „hihetetlen tehetségnek” nevezte pártfogoltját, Gabriel Bortoletót, miközben a pletykák szerint a Formula 2-es versenyző jövőre a Forma-1-be igazolhat, feltehetően a Sauber/Audi csapathoz. Ennek érdekében mindent meg is tesz: az elmúlt hétvégén átvette a vezetést az F2-es pontversenyben. A kétszeres Forma-1-es világbajnok Alonso pedig, az A14 Management nevű cégén keresztül felügyeli Bortoleto karrierjét. Ez […]

2024. 09. 18.Tajthi Andrea
Oliver BearmanF1

Bearman történelmi F1-es rekordot állított fel Bakuban!

Oliver Bearman történelmet írt az elmúlt hétvégén, amikor a 10. helyen haladt át a célvonalon az Azerbajdzsáni Nagydíjon, a Haas autójával. A 19 éves brit versenyző Kevin Magnussent helyettesítette, miután a dán az Olasz Nagydíj után egy futamra szóló eltiltást kapott, mivel 12 hónap alatt 12 büntetőpontot gyűjtött. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a […]

2024. 09. 17.Tajthi Andrea