Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

George RussellF1

Russell a pole-ba Las Vegasban, Colapinto újabb anyagi kárt okozott a Williamsnek

A Las Vegas-i Nagydíj kvalifikációjára tovább hűlt a levegő, ami nem könnyítette meg a versenyzők dolgát. A Q1-ben a Mercedes kapásból folytatta jó formáját. Noha a leggyorsabb kör tulajdonosának kiléte mindig változott, 3 perccel a vége előtt George Russell állt az élen Leclerc és Piastri előtt. Ezt követően Max Verstappen átvette a vezetést. Az utolsó […]

2024. 11. 23.Tajthi Andrea
Franco Colapinto, Las Vegas, F1F1

Drogteszt para? Az F1-es pilóták találkozót hívnak össze a Las Vegas-i fűszag miatt

Az F1-es versenyzők megbeszélést tartanak a Las Vegas-i Nagydíjat elárasztó marihuánaszag miatt. Az egyik versenyző azzal viccelődött, hogy akár mindannyiuk tesztje pozitív lehet a drogra. Az utcai pálya tavaly debütált a luxust igazán megtestesítő Las Vegas neonfényei alatt. A különleges helyszín azonban szokatlan problémákat is hordoz. A versenyzők ugyanis a „Bűn városának” (Sin City) versenyhelyszínén „fűszagra” […]

2024. 11. 23.Tajthi Andrea
George Russell, Las VegasF1

A Mercedes eddig tarol, míg Verstappen küszködik

A Las Vegas-i Nagydíj harmadik szabadedzésén, már szombaton, szintén nagyon hideg idő fogadta a Forma-1-es mezőnyt. Mindössze 15 fokos volt a levegő és 17 fokos a pálya hőmérséklete. Guanyu Zhou hajtott pályára elsőként, miközben Pierre Gasly autóján még dolgoztak. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor 2026.07.22. 19:43 Leclerc vegyes elvárásokkal vág […]

2024. 11. 23.Tajthi Andrea
Senna sorozat, Gabriel LeoneF1

22 replika versenyautót építtetett a Netflix a Senna-sorozathoz

Egy hét múlva, november 29-én debütál a Netflixen a Senna című sorozat, amely Ayrton Senna életét dolgozza fel. A sorozat igyekszik hiteles képi világot is teremteni, ehhez pedig elengedhetetlenek a korabeli versenyautók. A Netflix az argentin Crespi sportautó-gyártóval együttműködve két tucatnyi versenyautó-másolatot épített, hogy megfelelően le lehessen forgatni a sorozat jeleneteit. Mindegyik autót az eredeti […]

2024. 11. 22.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Las VegasF1

A Red Bull olykor rossz szárnyakat ad

A regnáló bajnok csapat, a Red Bull Racing, komoly nehézségekbe ütközött a Las Vegas-i Nagydíj hétvégéjének kezdetén. A csapat ugyanis nem rendelkezik megfelelően alacsony leszorítóerőt biztosító hátsó szárnnyal. A csapat versenyzői, Max Verstappen és Sergio Pérez a pénteki szabadedzéseken jelentős lemaradásban voltak az élmezőnytől. A második szabadedzésen a 17. és 19. helyen zártak. A probléma […]

2024. 11. 22.Tajthi Andrea
Max Verstppen, Red BullF1

Verstappen jeges hangulatban: Ezért végzett csak 17. helyen

Max Verstappen az ötödik és a 17. helyen végzett a Las Vegas-i Nagydíj első két szabadedzésén. A holland versenyző úgy jellemezte a Red Bulljának kezelhetőségét, hogy olyan volt, mintha „jégen vezetne”. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor 2026.07.22. 19:43 Leclerc vegyes elvárásokkal vág neki a hétvégének 2026.07.22. 18:27 Verstappen az ötödik […]

2024. 11. 22.Tajthi Andrea
Andretti Global, SilverstoneF1

Mégsem lesz Andretti az Andretti csapat és így kerülhetnek be az F1-be?

Az Andretti General Motors által támogatott Forma-1-es indulása valószínűleg mégiscsak jóváhagyásra kerül. Michael Andretti megpróbálta bejuttatni csapatát az F1-be, Andretti Global néven, a GM-mel és annak Cadillac márkájának közreműködésével. Az új F1-es csapat az FIA-tól jóváhagyást kapott, a Forma-1 azonban elutasította a jelentkezésüket, annak ellenére is, hogy a GM ígéretet tett arra, hogy 2028-ig saját […]

2024. 11. 22.Tajthi Andrea
Lewis Hamilton, F1F1

Elemében van a Mercedes, Hamilton ismét az élen zárt

A Las Vegas-i Nagydíj szintén egyórás második szabadedzésén mindenki hamar pályára hajtott. George Russell pedig mindjárt egy szokatlan problémát jelzett rádión a csapatának, mi szerint: „Ennek a sisaknak maximális szellőzése van, így sok hideg levegő fúj az arcomba.” Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor 2026.07.22. 19:43 Leclerc vegyes elvárásokkal vág neki […]

2024. 11. 22.Tajthi Andrea
Mercedes F1F1

A két Mercedes kezdett az élen Las Vegasban

Jó reggelt a korán ébredőknek, elérkeztünk a 2024-es Forma-1-es szezon véghajrájához, amelynek első állomása a Las Vegas-i Nagydíj. Miközben az egyik helyi kivetítőn épp Gordon Ramsay főzött, elkezdődött az első szabadedzés. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor 2026.07.22. 19:43 Leclerc vegyes elvárásokkal vág neki a hétvégének 2026.07.22. 18:27 Mivel ekkor hajtottak […]

2024. 11. 22.Tajthi Andrea
Max Verstappen, F1F1

Forró helyzet az F1-ben: Új szabály jön a pilóták védelmére

Az F1-es autók a világ legfejlettebb technológiájú járművei közé tartoznak, de mégsem rendelkeznek a vezető számára hűtéssel. Ennek legfőbb oka, hogy egy légkondicionáló rendszer túl nagy súlyt jelentene, és nem is valószínű, hogy hatékony lenne, figyelembe véve, hogy a pilótafülke nyitott. Az elmúlt héten azonban az F1 Bizottság úgy döntött, hogy minden autónak rendelkeznie kell […]

2024. 11. 21.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Lando Norris, Oscar Piastri, F1F1

Norris újabb ellenféllel küzdhet a maradék versenyeken!

Johnny Herbert egykori F1-es versenyző, ma tudósító és alkalmi versenybíró szerint Oscar Piastri hamarosan azon lesz, hogy kiharcolja magának az elsőséget csapattársával, Lando Norriszal szemben. Meglátása szerint jövőre sokat változik majd a dinamika a McLaren versenyzői között. A wokingi székhelyű csapat régóta állítja, hogy „két első számú pilótája” van, avagy nincs kedvezményezett versenyző, de ahogy […]

2024. 11. 20.Tajthi Andrea
Antonio Perez GaribayF1

Bocsánatkérést követel Sergio Pérez édesapja

Antonio Pérez Garibay dühös a mexikói sajtóra és bocsánatkérést követel fia, Sergio Pérez számára. A mexikói sajtó nemrégiben azt állította, hogy Sergio „Checo” Péreztől már hazai versenye, a Mexikói Nagydíj után megválik a Red Bull, ám ez nem volt igaz. Édesapja szerint ezért Sergiót bocsánatkérés illeti a mexikói újságírók részéről. Ez is érdekelhet Toto Wolff […]

2024. 11. 20.Tajthi Andrea