Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Charles Leclerc, F1F1

Így jégfürdőznek az F1-es versenyzők a szingapúri hőségben

Szingapúrban, mint mindig, rendkívül meleg van. De a legnagyobb „gond” talán nem is a magas hőmérséklet, sokkal inkább a magas páratartalom. Ezzel is meg kell küzdeniük az F1-es versenyzőknek amellett, hogy egyébként is nagyon meleg van az autóban. A magas páratartalom a szokásosnál is intenzívebb izzadást eredményezhet, így rendkívül fontos a folyadékpótlás. Máskor is, de […]

2023. 09. 16.Tajthi Andrea
F1 kidsF1

Újra F1 Kids! Ismét lesz külön gyerek közvetítés!

A Forma-1 bejelentette, hogy a hétvégi Szingapúri Nagydíj alatt egy második F1 Kids közvetítést is készít, miután korábban a Magyar Nagydíjon a Sky UK és a Sky Deutschland már sikeresen kipróbálta gyerekek által gyerekeknek készült közvetítést. Az F1 Kids második kiadása nemzetközileg is elérhető lesz, kilenc műsorszolgáltató partnerrel, akik hat kontinens több területén is közvetítik […]

2023. 09. 16.Tajthi Andrea
Sergio Pérez,. Helmut MarkoF1

Pérez: Marko személyesen is bocsánatot kért, nem úgy gondolta

A Red Bull mexikói versenyzője, Sergio Pérez elmondta, hogy elfogadta a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko személyes bocsánatkérését a róla tett megjegyzései miatt. Pérez formájára utalva Marko a „dél-amerikai” származására utalt azzal kapcsolatban, hogy nem olyan koncentrált, mint a csapat két világbajnoka, Sebastian Vettel és Max Verstappen. Ez is érdekelhet Holnap jelenthetik be Sepang idei […]

2023. 09. 15.Tajthi Andrea
Charles LeclercF1

Csá gyíkok, én leléptem! Avagy a Ferrari nyitott az élen Szingapúrban

Nem, ez itt most nem sértés, oka van annak, hogy a gyíkokat emlegetjük a címben! 😀 A Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén két csapat új autófestése is debütált. A McLaren sötétebb lett a szingapúri és majd a japán versenyhétvégére, a Williams pedig teljes Gulf-festést kapott. Ez is érdekelhet Holnap jelenthetik be Sepang idei visszatérését a F1-be! […]

2023. 09. 15.Tajthi Andrea
Günther SteinerF1

Steiner előadta a főnökének, hogy állítólag beperli, így reagált!

Günther Steiner kinevette azokat a pletykákat, amelyek szerint 900 millió dollárra perli Gene Haast. A hónap elején egy pletyka keringett, amely szerint a Haasnál nem túl nyugodta a légkör a csapatfőnök Steiner és a csapattulajdonos Haas közötti 2016-os megállapodással kapcsolatban, amely a Forma-1-es csapatban való részesedésre vonatkozott. Ez is érdekelhet Holnap jelenthetik be Sepang idei […]

2023. 09. 14.Tajthi Andrea
Felipe MassaF1

Massa pereskedős vonatán nincsen fék, még a Renault egykori szponzorát is előveszik

A 2008-as F1-es világbajnokság második helyezettje, Felipe Massa jogi csatát indított az Egyesült Királyság legfelsőbb bíróságán, hogy a Renault által a 2008-as szingapúri verseny eredményének manipulálása miatt kártérítést kérjen és utólag megszerezze magának a világbajnoki címet. 15 éve, hogy szingapúri „crashgate” megtörténtek, amikor az akkori Renault versenyzője, Nelson Piquet Jr. a csapata kérésére szándékosan ütközött, […]

2023. 09. 14.Tajthi Andrea
Mika HäkkinenF1

Az F1-es versenyző, aki sosem vonult vissza

2001. szeptember 14-én a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen bejelentette… nem azt, hogy visszavonul, hanem azt, hogy egy év pihenőre megy a Forma-1-ből, hogy több időt töltsön akkori feleségével Erjával, és fiával, Hugoval (22). Helyét, állítólag Häkkinen javaslatára, honfitársa, Kimi Räikkönen vette át, aki egy a Saubernél töltött debütáló szezon után csatlakozott a McLarenhez 2002-ben. Ez […]

2023. 09. 14.Tajthi Andrea
Sebastian VettelF1

Elképesztő Vettel-rekord született ezen a napon, de már a múlté

2008. szeptember 14-én Sebastian Vettel szinte csodát tett az Olasz Nagydíjon, Monzában. Egyrészt megszerezte a Toro Rosso első és egyetlen futamgyőzelmét (azóta a csapatnak további egy győzelme van, Pierre Gasly által, de már AlphaTauri néven). Másrészt ő lett (akkori állapot szerint) minden idők legfiatalabb F1-es futamgyőztese, 21 évesen és 74 naposan. Mindezt egy nappal az […]

2023. 09. 14.Tajthi Andrea
Lando NorrisF1

F1-es autója „tönkretette” Lando Norris hátát

Tavaly az F1 átállt a ground effect autókra, amelyek rendkívül merevre vannak beállítva, hogy a lehető legnagyobb leszorítóerőt generálják. Ennek a beállításnak az volt a nem kívánt mellékhatása, hogy a legtöbb autó „delfinezni” kezdett és a versenyzők heves pattogó, fel-le mozgást tapasztaltak az egyenesekben. De mindezek nélkül is, az alacsony hasmagasság miatt az autók vezetése […]

2023. 09. 13.Tajthi Andrea
Szingapúr receptFan Zone

Készítsd a bevásárlólistát, itt a recept a Szingapúri Nagydíjra!

Szingapúri Nagydíj következik a hétvégén, így meghoztam az ehhez kapcsolódó receptet. 🙂 Az ázsiai ételeket sokan nagyon szeretik, mások nagyon nem. Így Szingapúr kapcsán igyekeztem olyan receptet hozni, ami nem túl extrém az európaiak számára sem, és könnyen, nehezen beszerezhető alapanyagok nélkül elkészíthető. Ez is érdekelhet Holnap jelenthetik be Sepang idei visszatérését a F1-be! 2026.07.25. […]

2023. 09. 13.Tajthi Andrea
Lando NorrisF1

A rajongók olykor már az F1-es versenyzők munkáját akadályozzák

Pierre Gasly, az Alpine F1-es versenyzője nemrégiben aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy F1-es paddockban a versenyhétvégéken meglepően sok rajongó tűnik fel. A Netflix „Drive To Survive” című F1-es doku-sorozatának berobbanása óta a sport népszerűsége az egekbe szökött, és új rajongókat hozott a világ minden tájáról. A versenyhétvégéken rendszeresen több százezer rajongó özönlik a pályákra. […]

2023. 09. 13.Tajthi Andrea
Nico Hülkenberg, Olasz NagydíjF1

Hülkenberg: A „golyó nyalogatás” már a múlté

A Haas német versenyzője, Nico Hülkenberg megemlítette, hogy ő és csapattársa, Kevin Magnussen túlléptek a hírhedt 2017-es mogyoródi szócsatán, miután az idei szezonban már egy csapatban versenyeznek. A két versenyző a 2017-ben, mikor még külön csapatokban versenyeztek,a Magyar Nagydíj utáni tévéinterjúk közben szólalkozott össze egymással, amikor Hülkenberg a „legsportszerűtlenebb versenyzőnek”nevezte Magnussent, mire a dán azt […]

2023. 09. 13.Tajthi Andrea